Századok – 1927-1928
Történeti irodalom - Groos; Karl: Fürst Metternich. Ism. Hajnal István 190
190 TÖRTÉNETI IRODALOM. 190 tekinti, ami mutatja, hogy objektivitását nem tudja teljesen megőrizni. Sehipa munkája érdekes és értékes és megérdemelné, hogy magyarul is megjelenjék. Miskolczy István, Karl Groos: Fürst Metternich. Eine Studie zur Psychologie der Eitelkeit. (Stuttgart u. Berlin, 1922. 176. 1.) Kisebb terjedelmű mű, amely egy jellemvonást vesz külön vizsgálat alá egy államférfiúban. Célja inkább az, hogy a hiúság lélektanához új adatokkal szolgáljon, mint az, hogy Metternichet jellemezze. Vizsgálata tárgyául is csak azért választotta a nagy osztrák kancellár egyéniségét, mert figyelmeztették annak minden gondolatából kiütköző hiúságra. De kitűnő alkalom ez a mű arra, hogy szemébe nézhessünk a kérdésnek: Veheti-e valami hasznát a történetírás a psychológia törvényszerű megállapításainak? Szüksége lehet-e arra, hogy a történeti alakok egyéniségét, jellemvonásait a történeti tettektől függetlenül is, öncélúan, belső szerkezetükben értse meg és magyarázza? Vagy elégséges, ha megállapítja azt, hogy egyes tetteknél bizonyos egyéni hajlamok miként érvényesültek ! Ezek a kérdések merülnek fel Groos könyvének olvasásakor és teszik talán indokolttá, ha azzal e helyen bővebben foglalkozunk. Vizsgálatát, psychológus létére, a hiúság s különböző válfajai lélektani fogalmának megállapításával kezdi a szerző, összekapcsolván azt a Metternichnél mutatkozó formák rajzával. Milyennek látja önmaga belsejét Metternich! És milyennek szeretne látszani kifelé? A vizsgálatokhoz az anyagot Treitschke „Deutsche Geschichte"-jének maró bírálata, Metternich hátrahagyott iratainak kötetei és Metternich levelezése Lieven grófnővel szolgálatták, eltekintve más, kisegítésül használt művektől. Ismeretes dolog, hogy kevéssé felderített a kép, amit az ember saját belsejéről alkot, többnyire ferde az; az ember szereti másként képzelni magát, mint amilyen. Ha őszinte is akar lenni valaki, élénken érezheti belsejét, de nehezen öntheti fogalomba, amit érez. És az egyszer látott belső kép időnkint módosul, ingadozik. Különösen és sokszor ingadozik a felfogás az értékekről, amelyeket az ember önmagában találni vél. Metternich főként azért fordult belsejéhez, hogy onnan előnyös tulajdonságokat hozzon maga elé, önmaga kielégüléséül. Meg volt győződve arról, hogy pontosan ismeri önmagát. Önmaga belső képe állandóan ugyanaz volt előtte. Önértékelése magas és feltűnően egyenlő hőmérsékletet mutat. Amikor, bukása idején, az egész világ ellene fordult, még akkor sem ismerte el, hogy hibázhatott. Semmi nyoma irataiban annak, hogy valaha is kétségeskedett volna önmaga felől.