Századok – 1931
Történeti irodalom - Szentpétery Imre: Magyar oklevéltan. Ism.: Hajnal István 69
69 TÖRTÉNETI IRODALOM eredményei, melyeket Kálti Márk az ősgesta II. Géza koráig folytatott másolatából vett. Stíluskritikai alapon sem tulajdoníthatunk Kálti Márknak nagyobb írói jelentőséget, mint amely e jellegzetesen középkori interpolátort egy régebbi redakció fenntartása folytán megilleti. Horváth a Bécsi Képes Krónika előadásának költőiségétől ihletve, hajlandó Négyesy László nyomán, ha nem is minden fenntartás nélkül, annak egyes részeiben oly kompozíciós elemeket felismerni, melyek valamely „kitűnően motivált s elrendezett nyers történet, vagy valamely epikus dal meséjének" átvételével magyarázhatók. Az árpád kori udvari történetírás jellegének pontosabb megismerése óta ennek az elméletnek nincs többé jogosultsága. Négyesy teóriája abban az időben keletkezett, mikor a kutatók a középkori magyar történetírás emlékeiben még száraz, németes krónikákat láttak és a bennük felcsillanó esztétikai értékeket a népköltészetbe iparkodtak átmenteni. A néhány részlettől eltekintve Horváth könyvének idevonatkozó fejezetei nemcsupán nagy anyagismeretet tükröznek, hanem értékes új eredményeket is tartalmaznak. A hún-magyar rokonsági tudat későközépkori elterjedésére rávilágító eredményeit már módszerének tárgyalásakor megismertük. Ugyanezen a területen figyelemreméltók a Turul- és a Fehérlő mondára irányuló elemzései, melyekben a források alapos ismerőjét az irodalomtörténész éles megfigyelőképesége támogatja. A Módszer és az Eszköz elemzése tehát a bírálót ugyanarra az eredményre vezetik. „A magyar irodalmi műveltség kezdetei"-ből tökéletesen hiányzik annak az esztéta-irodalomtörténésznek fölénye, akit a „primitív" korok írásbeliségének emlékeihez csupán az Egész összefoglalásának vágya, a fejlődés értékmérlegének elkészítése vezet el. De éppígy távol áll szerzőnk attól a filológusirodalomtörténésztől is, aki elől a fák az erdőt, az írásbeliség emlékei az irodalmat takarják el. A műben nálunk először öltött irodalomtörténeti formát az a szemlélet, mely nem keres többé barázdákat az egységes történés tényeinek elkülönítésére, hanem minden jelenséget egyformán élőnek, történetinek és így összefüggések részesének tekint. Deér József: Szentpétery Imre: Magyar Oklevéltan. (A magyar történettudomány kézikönyve. Szerk. Hóman Bálint. II. köt. 3. füzet. Budapest, 1930. 262 l. + XII hasonmás tábla.) A középkori magyar okleveles gyakorlatnak, eltekintve aránylag igen régi kísérletektől, e mű adja első teljes összefoglalását. Bevezető fejezetében az oklevéltani alapfogalmakat határozza meg ; a következőkben pedig, egyes korszakokat alkotva, azokon belül az okleveles gyakorlatnak terjedelmét, természetét, jelentőségét, az oklevéladó fórumokat, a kiállítás körülményeit, az oklevelek külső és szövegbeli sajátságait ismerteti. Célja útmutatást adni az oklevél kritikai használatára, jogi szerepének vizsgálatára. A célokon, az oklevéltan ez eredeti feladatain felül azonban a régi kultúra elsőrendű termékeinek