Századok – 1932
Szemle - Hornyánszky Gyula: Görög társadalomrajz. Ism.: Joó Tibor 112
112 SZEMLE. betűkultúráét kell vezetőnek elfogadnunk az utolsó félezredévet illetőleg. A betűt nem csupán kultúránk kísérőjelenségének, hanem egyik szervező tényezőjének kell tartanunk ; nem természetesnek vennünk jelentkezését, hanem, még a könyvnyomtatás előtti korra is, állami, társadalmi, szellemi jelenségeket az íráshasználat tudatos fokozásából is magyaráznunk. A szerző munkásságát a közvélemény történeti szerepének felfedezése körül alapvetőnek kell tartanunk, a kísérletezésnek minden bizonytalansága mellett is. Az új kiadás érdekes olvasmány, érdekes gazdag illusztrációs anyaggal. Hajnal István: Hornyánszky Gyula: Görög társadalomrajz. (Acta Litterarum ac Scientiarum Reg. Universitatis Francisco-Josephinae. Sectio : Philologico-historica. Tom. III. Redigant : Jos. Huszti et Ged. Mészöly. Szeged, 1931. 8°. 38.) — A szintézis tudományos programmja mármár popularizálódott, a jelszószerűség átka kezd beteljesedni rajta, jelentésének elkopása . H. szerint azonban a klasszika-filológiában még mindig nem jutott annyira érvényre, amint a modern tudománytani felfogás mellett kívánatos volna. A szintézis eke nemcsak azt kívánja meg, hogy bizonyos tudományszakon belül a problémákat egységes szellemi képben lássuk, hanem megkívánja az összes szellemtudományok tárgyainak, tehát az egész szellemi életnek egységként látását, hogy az emberi kultúra életét rekonstruálhassuk segítségükkel. Ezt az általános, közös célt szem előtt kell tartani valamennyiünknek. H. egyike volt az elsőknek, hazánkban és a külföldön egyaránt, aki elvetette a klasszika-filológia hagyományos célvetését és módszerét, tudományát historizálta, az antik kultúra, a hellén élet megelevenítésének művészetévé emelte. Új tanulmányában a klasszika-filológia és a társadalomtan szövetkezésének módját vizsgálja, mely a historikust különösen érdekelheti, miután számára az így megszületendő tudomány becses elemeket fog szolgáltatni. Abból indul ki, hogy a tudomány feladatai között vannak olyanok, melyeket bizonyos korban, a kor adott feltételei közt sikeresebben teljesíthet, mint egyébkor. A mi korunkat a szociális kérdések dominálják. Felteszi hát a kérdést : ,,megvan-e a szükséges szoros kapcsolat a klasszika-filológia és a mai élet között ? Végigment-e a mi tudományunk is — a kellő mértékig — azon a fejlődésen, amelyet a modern élet és ember változásai követelnek tőle ? Azután : igyekezett-e értékesíteni érdeklődésében, problémakeresésében, felfogásmódjában — mindazt a támaszt, melyet a modern szociológia — mint a társas jelenségek egyetemes elmélete — a társas kapcsolatokkal foglalkozó történettudományoknak eo ipso nyújthat ?Gazdagította-e őt — kellő módon — szempontokkal, fogalmakkal, gondolkozás irányokkal az a tudományág, amelynek hivatását a történettudományok szögéből tán egyenesen abban láthatjuk, hogy még történeti megkötöttségükben is érezteti velünk a társas relációk állandó elemeit ?" (10. 1.) Részletes irodalmi szemle során kimutatja, hogy e kérdésre határozott nemmel kell felelni. Két fejezetben példáját adja, hogyan képzeli a társadalomtani eredmények érvényesítését a klasszika-filológiában, mint históriai diszciplínában. Tömeglélektani kérdéseket és az állam és társadalom viszonyát vizsgálja. S arra az eredményre jut, hogy egy külön diszciplínára van szükség, „aminőt a görög történettel kapcsolatban csupán a görög szociográfia jelenthet. Szociográfiát mondok. ”