Századok – 1934
Történeti irodalom - Thienemann Tivadar: Irodalomtörténeti alapfogalmak. Ism.: Hajnal István73
Történeti irodalom. Thienemann Tivadar: Irodalomtörténeti alapfogalmak. 2. kiadás. 1931. 8°. 266. Az „alapfogalmak" ezúttal nem tisztán irodalomtörténetiek, hanem közös bázist jelenthetnek egyáltalán az emberi kultúrfejlődés magyarázatára , s ez az, ami a történelem számára is végtelenül érdekessé teszi T. nagyszabású kísérletét. Nem foglalkozunk itt az elgondolás külföldi előzményeivel; amennyire látjuk, T.-nál szervesebb s összefoglalóbb módon nem fejtette ki ez irányt semmi előző kísérlet, úgyhogy sajnálnunk kell, hogy művét eddig idegen nyelven nem tehette közzé. Bennünket főként a tanulságok érdekelnek, amelyeket a történeti fejlődés alapvető megértésére belőle meríthetünk. A „fejlődés" fogalmának megvilágításával foglalkozik az első rész. Ha nem is hangsúlyozza, úgy hisszük, megállapíthatjuk, hogy a „szerves" fejlődés ellenében a „szellemi" fejlődésben látja a lényeget. Mindig mesterien tiszta és eleven előadása Hegel koncepciójának tárgyalásakor emelkedik lelkes magaslatokra. A „szerves" fejlődés fogalmát illetőleg főként a szellemi organizmus-elmélet hatása alatt áll s nem hangsúlyozza az újabban előtörő irányokat, amelyek az emberi társadalmasodás legelemibb momentumaira nyúlnak vissza és a szerveződést minden más élet jelenségtől különböző természetű folyamatnak tartják. Ily módon a szellem hegemóniája, az „abszolút szellem" felé emelkedés adja T. számára a fejlődés összefoglaló gondolatát s egyúttal végső mély hajtóerejét. A tudatosodás, individualizálódás, differenciálódás, absztrahálás fokozódásában nyilvánul meg ez erő munkája. Kár, hogy e jellemvonásokhoz nem csatolta még a racionalizálódás jegyét, ami irodalomtörténeti célokra egyenesen kevésbbé lenne értékesíthető, de az egyéb életterületekkel való kapcsolódásra sok alkalmat nyújthatott volna. A filozófiai koncepció azonban nem zavarja meg a fejlődés fokozatainak valóságszerű megfigyelésében. A koncepció az ő vizsgálódásához végül is csak a fejlődés jellemvonásait nyújtja s nem egyedüli mozgató erejét, bármennyire meg is van győződve ez utóbbiról. Példát ad arra, hogy a hegeli vagy bármely más filozófiai fejlődéselmélet hívei is miként járhatnak földi utakat, miként maradhatnak mentesek, meggyőződésüket érvényesítve, erőszakos spekulációktól. A „tudatosodás", az elvont, „abszolút szellem" s más hegeli fogalmak, amelyeknek hatása oly nagy és