Századok – 1937
Történelmi irodalom - Szentpétery Imre: A bölcsészettudományi kar története. Ism.: Hajnal István 329
341 történeti irodalom, polgáreszméi befolyásolják. Ez a módszeres hiba azonban értékes tanulmányi lehetőségre figyelmeztet, I. iskolájának a román történetírásban elfoglalt helyén át a nyugati eszméknek a román társadalomban való jelentkezését illetően. Elekes Lajos, Szentpétery Imre : A bölcsészettudományi kar története. (A Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem története. IV. k.) Budapest, 1935. 8°. XIX, 716. Elejétől felvetődik a kérdés : helyes volt-e az Egyetem történetének karok szerint való feldolgozása ? A végső, összefoglaló kötet át tudja-e majd élni mindazt, ami a források valóságából a kutatók képzeletét megérintette ? Nem lett volna termékenyebb, ha teljes, eleven képekben korszakonkint rekonstruálják az oktatás egész ütemét, jelentőségét ? A formák, keretek megmaradhatnak, s az intézmény szerepe mégis minden korszakban más lehet, épp ez az európai fejlődés lényege, iskola és társadalom az okszerűnél sokkal mélységesebb összefüggésben járják a haladás útját. Sz. elsősorban a bölcsészetkar hiteles, minden homálytól tisztázott történetének megírását tartotta feladatának : bámulatos a munka, a gond, amellyel az eleinte gyér, később meg leküzdhetlenül bőséges s áttekinthetlen forrásanyagot kezeli és hasznosítja. Minden irányban : iskola, pedagógia, tudomány, tanárok, tanítványok, elmélet és realitás, szabályzat és való gyakorlat, — mindez finom s biztos kritikával körvonalazódik előttünk. Néha nagy nehézségek között , mennyi aprólékos megfigyelés kellett például már csak ahhoz is, hogy kimutassa a kar szabályos, rendszeres működését mindjárt az alapítás idejétől ! S működését a XVII. sz. háborúinak idején, majd, a XVIII—XIX. sz.-ban, szerepének változásait az egyre előnyomuló „magasabb szakképzés" mellett ! Vagy például mily szükséges fáradozás volt a tanárok szerepének, pályájának tényszerű, elméletben el nem mosódó megfigyelése, amivel a szabályzatok ideális vagy monoton előírásai mögött az üzem köznapi vonásait szinte kézzelfoghatóan vázolja elénk. Különösen meglepő józan szelős értékelése ott, ahol a történész-stúdiumtól általában véve távoleső tudományszakokról van szó, tanításukról, téziseikről, tudós eredményeikről vagy jelentéktelenségükről. A tényeknek ez az alapos tisztázása vezeti aztán őt a magasabb kérdésekhez, a kar társadalomképző szerepének megértése felé. Őrizkednie kell, sajnos, a végső következtetésektől, mert nem állhat meg egy-egy korszaknál s nem dolgozhat fel minden távoli területet, amelyre, láthatólag, érdeklődése is vezetné. De kitűnő s biztos érzékkel ismeri fel a tényeket, amelyek az egyetem szerepének végleges összefoglalásánál elhatározók lesznek. Ilyen tény az, hogy a „bölcsészetkar", látszólagos alárendeltsége ellenére is, az európai oktatás ősanyja , különösen az egyetemek történetírói esnek gyakran a tévedésbe, hogy a már specializálódott „felsőbb" fakultásokból indulnak ki, mintha ezek vonnák maguk után az egész fejlődést. Holott az igazi európai fejlődésnek