Századok – 1937

Szemle - V. Moór Gyula: A jogrendszer tagozódásának problémája. Ism.: Hajnal István 501

SZEMLE. 501 V. Moór Gyula : A jogrendszer tagozódásának problémája. (Ért. a Filoz. és Társad. Tud. köréből, V. k. 2. sz.) Budapest, 1937. 8°. 44­1. Ismét egyik jelensége annak, hogy a modern tudományok sorban kiábrándulnak a mult évszázadban oly éles logikával kiala­kult rendszerezésekből,­­ amik mögött, ha öntudatlanul is, elvi célkitűzések rejlettek. Az emberi fejlődés, haladás az élet közelsé­gétől messze elvont eszmék vezetése alá került a felvilágosodás korától kezdve. Még a reális tudományokban is, kivált a technikában, ahol öncéllá vált az erőtermelés, a gyorsaság gondolata, önmagában áldásossá, az ember sorsára tekintet nélkül. Most kezdik utólag, mesterségesen beleszorítani e tudományokba az emberies momen­tumokat, de már nehéz keresztülvinni, hogy valóban a tudomány benső szerkezetéhez tartozóknak ismerjék el azokat. M. kicsiny, de súlyosszavú értekezésére fel kell figyelnie a történettudománynak is. Közjog és magánjog fogalma, elkülönítése : ez a lényeges problémája , s mint hangsúlyozza, ez a mai politikai világküzdelmek lényege is. Egyik fél szerint minden jog , közjog; másik szerint nincsen, csak magánjog. Univerzalizmus, etatizmus - individualizmus, realizmus. A közösség, az állam fogalma éppoly lehetetlenségig elvont elképzeléssel fanatizál, mint az individuumnak valószerűtlen, emberi közösségtől elvont fogalma. M. a jogrendszer tagozódásának kérdését vizsgálva kimondja, hogy a közösség, az állam elképzelése mindig változó, mindig történetileg meghatá­rozott ; a rendszerezésnek tehát nem ideákból, hanem a ténylegesen fennálló társadalomszerkezetekből kell kiindulnia. Bebizonyul a közjognak s magánjognak szinte kibonthatatlan benső kölcsönös­sége. A szétválasztást mégis szükségesnek tartja, de a tényleges helyzetnek, az állam adott szervezetének alapján , egyik ideához sem csatlakozni, hanem a súlyos tartalmat, ami kettejük közt él, átmagya­rázni, érvényesíteni. Nincs totális állam ; elképzelhetetlen, hogy bármely államjog teljesen fel tudná dolgozni, kielégíteni az egyéni szféra minden igényét. S ha mégis fel akarná dolgozni azt, elmecha­nizálná magát az életet. Kétségtelenül termékeny alapgondolat ez egy új rendszerezés számára, a puszta ideológia helyett a reális alkotás szelleme vezeti. Kiutasítja a javaslatokat, kísérleteket, amelyek a jog tagozódását az államszervezet, vagy pedig a társadalomszervezet tagozódásához (osztályok, hivatások) akarnák fűzni, megtagadva minden általános érvényű szerkezeti összefüggést. Tehát igen helyesen s merészen nem akarja a külsőleg adott tényekhez tapasztani a jog rendszerét, ennél többet, önállóbbat kíván. Történeti példáiból kiérzik, hogy mit. A római jogtudomány a közjog­i magánjog első éles szétválasz­tója, az absztrakt államfogalom kialakítója, — s mégis, különös, a közjog területén semmi mély gondolat benne. A középkor „köz­jogiatlan", a magánjog elnövi az államot, — s íme, ami ma igazi mély tartalom a közjogban, az a középkori fejlődésen alapszik. Mert mondja — a magánjog minden nyilvánulása bele volt ágyazva valami közösség-viszonyba, testületiségbe, úgy, hogy talán inkább valami közösség-szellem uralmáról lehetne beszélni a középkorban az elvont magánjog uralma helyett. E példák utalnak arra, hogy a jogalkotás nem elvont ideák függvénye, de nem is külsőleges szer­kezeteké, hanem a társadalomfejlődést vivő dinamika, kultúr­technika képződménye. Római kor : elsietetten lett úrrá az embertől elvont kultúrtechnika, fogalmak kérlelhetlen logikája, érdekek rációja, pénz mechanizmusa; sekélyes, de kíméletlen államfogalom keletkezett, amely nem táplálkozhatott már a magánélet talajából.

Next