Századok – 1939
Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Történelem és szociológia - 137
140 HAJNAL ISTVÁN az élettel szembehelyezkedő strukturálódás eredménye. Struktúra : minden objektív kifejeződés , tehát hozzátartoznak azon pontok is, amelyek az egyéni élményben az anyaghoz-formához való kapcsolódást jelentik, s amiket a közfelfogás és a filozófia is az individuálisnak, a szubjektívnak szférájához sorol, szemben a teljesen objektivált, személytől elvált formákkal. A szociológiának, szerintünk, már innen kell származtatnia a struktúra szétágazó hajszálgyökereit. Már itt kezdődik az élettel szemben a formaképződés módszereinek szerepe. Az egyéni élmény sohasem keresheti teljes önállósággal az objektív kapcsolódást ; mindig oly irányban s módokon fejezi ki magát, amilyenekkel a már meglévő formaképződésekhez csatlakozhat. Az élmény többi oldalait megéli, de azok kevéssé érvényesülnek a maga életében, s a közösséghez való igazodásában. Tehát a szociológiának, úgy hisszük, ily egyéninek látszó finomságokig kell követnie a strukturális összefüggéseket ; másrészt azonban az egyéni közvetlenségtől elvárt objektivációkban is csak a formaképződés módszereit látnia, a bennük kifejeződő élettartalmak nélkül. Például a modern zene fejlődésének szociológiai magyarázata nem indulhat ki a kifejezésre jutott érzelmeknek és a társadalom lelkületének kölcsönhatásaiból, hanem az anyagias formák összefüggésein kell végighaladnia, a hangszerektől, hangjegyektől kezdve a zenei képzés, hagyományozás, a művészhivatás organizációjáig, s azon túl a társadalom tagozódásával való összefüggésekig. Futólag Max Weber is ilyesmire utal, amikor az európai és az ázsiai zene különbségeinek magyarázatában a hangjegyírás szerepére is hivatkozik. Az ösztönös emberi hajlamok még a legsűrűbb érintkezéssel, állandó együttéléssel sem alakítanak ki határozott társadalomképleteket. A család sem az emberi természet rendelése. Jelentkezésének, szerepének változatossága a különböző kultúrákban nem érthető meg pusztán az emberi psziche sajátosságaiból. A férfi és nő, a szülő és gyermek ösztönös viszonya csak bizonyos objektív struktúra közvetítésével alakíthat ki családot, mint az életet szabályozó intézményt. A primitív népek majomszeretete a gyermek iránt közismert , mégis felfalják a csecsemőt, ha bolyongásaikban nem tudják magukkal hurcolni. Az alig felserdült ifjú pedig érzelmileg is kiválik a családi kötelékből. A családiassághoz a formákban való finom megnyilvánulások ápolása szükséges ; a bölcső fölé hajló mosolytól, mozdulattól kezelve a szavakig, a meséig, az oktatásig a formák forrasztanak össze mély kölcsönösséggel. Formák, amelyeket