Századok – 1941
Történeti irodalom - Ila Bálint 425
τοκτκ ν ετι irodalom 42 5 hatott bizonyos jelentőségre, főként a kultúrkör szélsőbb területein. Istványi a társadalomszervezet kicsapódásaiként figyeli nálunk a generalis congregatio szervezetét , hogy mint kezdődik általános gyülekezetként, s mint szorul vissza szabályozott, állandóbb, szakszerűbb munkára; majd ismét új hullámban jelentkezik a társadalomvezetés gyűlésező formája, hogy ismét új szabályozás szorítsa meg körét. A megyék bírói gyűlései így torkolnak bele a XIV. sz.-ban a sedriába: újabbfajta congregatiójuk szintén eltűnik a XV. sz.-ban. A nádori vándorgyűlések, amiket elsősorban az illető vidék politikai-rendészeti összejöveteleinek lehet tartani, általában a „requisitio" módszerével éltek, amit a szerző élesen elkülönít az „inquisitio"-tól: a vidék tekintélyeinek választott testületét kérdik meg valaki bűnösségéről, míg az inquisitio az egyéni vallatás, a tárgyi bizonyítás módszere. De idővel mindinkább strukturálódik ez a naiv eljárásmód, a tömeg szerepe korlátozódik, végül csak a nemességre; az ügyeket a megyék gondosabban előkészítik, majd egyrészt a megye, másrészt a Kúria állandó intézményei veszik át a generalis congregatio ügyeit, csak a perfelvételt hagyván meg neki. Igaz, közben a „nagyobb ügyekben" mégis új gyűlésezéshez fordul a társadalom, ,,proclamata congregatio" néven, ami már szűkebb körű és inkább a tárgyiasan bizonyító inquisitióra hajló összejövetel; a generalis congregatio végül inkább csak a bírságbehajtásra szolgál, gyűlöletes szereppel, verekedésekkel, szinte lengyel módja a közügyek intézésének. A XV. század végén aztán mindkétfajta congregatiót eltörölték, a megyének már elmélyült üzeme vette át feladataikat, bár a gyűlésezésnek megújuló alkalmazásaival. Az anyaország mellett a különállóbb országrészekben is a társadalomszervezettel összefüggésben vizsgálja a szerző a congregatiók szerepét. Erdélyben régiesebb, formalisztikusabb a gyűlés eljárásmódja, de csak a magyaros szervezetű vidékeken, a megyékben tud meggyökerezni, a székelyek és a szászok kimaradnak belőle. Szlavóniában is szokásossá tud válni a congregatio, míg Horvátországban alig van róla említés. A congregatio ,,egy archaikus, írástalan társadalom intézménye" - de mégsem nyers, hanem belső kidolgozódásra képes intézmény, amit bizonyos mértékben össze lehet hasonlítani pl. az angol kezdődő képviseletekkel. I.-nak igaza van, nem átvételekről lehet itt szó, hanem a nagy intenzitáskülönbségek ellenére is hasonló társadalmi alapstruktúrákról. Nem lehet azonban mégsem teljességgel kiküszöbölni — mint manapság szokásos — az „átvétel" szerepét sem; de oly értelemben, hogy a magyar intellektualizmus belső részeit, az európai intellektuális rétegződésnek, s kiválogatja a nyugati formákból azt, ami a magyar viszonyokra használható, alakítható. I. tanulmányában épp az az újszerű, hogy egyrészt a sajátos magyar társadalomszervezetből növeszti fel a congregatio intézményét, másrészt pedig, egészen az írás szerepéig, gondosan figyeli az intellektuális szakszerűség jelentkezését is benne. Na Bálint a dézsma XVI—XVII. századbeli adminisztrációjáról szólván kiemeli az iratanyag nagy fontosságát a népi- és