Századok – 1943
Hírek – Tárca - Hajnal István: Istványi Géza † 266
266 TÁRCA Tárca. Istványi Géza , 1913—1943. Ifjúi egyénisége és tudományos munkássága csupa reményt sugárzott. Sokan talán úgy tartják, hogy szűkebb történeti specialitásnak volt a művelője, holott egy új történeti szemlélet kezdeményező munkásai közé tartozott. Az emberi fejlődés vizsgálatához az eddigieknél konkrétabb, reálisabb módszereket, szempontokat kívánt. A történeti fejlődést nem lehet úgy megragadni, mint ahogyan az egyéni életeket: emberi átérzéssel, beleérzéssel. A fejlődésnek sajátos törvényszerűsége, szerkezete van, ami fölött az emberi életnek nincs közvetlen hatalma. Istványi tettrekész egyéniségének talán minden ifjú kortársánál inkább megfelelt ez a koncepció, amely a történelemben mindenekelőtt konkrét formaszerkezeteket keres és nem szubjektív módon beléje képzelt lelkiségeket, szellemiségeket . Ilyen értelemben volt az írásbeliség fejlődésének kutatója, az írásbeliség konkrét szövedékén át közeledett a társadalomhoz és az élethez. Úgy hajolt az írásemlékek apróságai fölé, mint a természettudós a mikroszkóp fölé, parányi jelek mögött egész szociális világot látott meg. Nem képzelt el ilyen világot, hanem valóságos és következetes rekonstrukciót végzett. A magyar nyelv jelentkezése az írásbeliségben (1934), a megyei írásbeliség kialakulása (1937), a generalis congregatio (1940—41), különösen az „irodalmiasan" jelentkező életen túl élő, megragadhatatlannak látszó társadalomélet, a mindennapos ügyek s a nevezetességnélküli emberi kapcsolatok világa jelentkezik e vizsgálataiban; s főként a magyar vidéki élet gyűlésező igazgatásmódja, amely visszatérő hullámverésekben áll ellen a nyugatias szakszerűségnek, annak mind több elemét fogadván lassankint mégis önmagába. Az európai összehasonlító társadalomfejlődés vizsgálatára kitűnő alapul kínálkoznak Istványi eredményei — mint ahogyan az egyes magyar vidékek sajátos fejlődését is éles összehasonlítással tudja már elkülöníteni egymástól. A nyugati fejlődésbe való tagozódásunk szempontjából érdekelte a középlatin filológia kérdése is (1940). De a szorosan az „írásbeliségből" kiinduló kutatások mellett a tulajdonképeni társadalomtörténettel is foglalkozott, kivált a XVI. század elejéről (1942), és mesteréhez, Szentpétery Imréhez hasonlóan — az írásbeliség kutatásával nem ellentétben, hanem annak belső szükségleteként — mélyen foglalkoztatták általános módszertani és történetflozófiai kérdések is. Hősi halála előtt tisztelettel és fájdalommal állunk meg; ifjúi alkotásaiban továbbra is él és hat közöttünk reményteljes tehetsége. Hajnal István.