Századok – 1947
Hírek - Domanovszky Sándor hetven éves. Hajnal Istvántól 355
HÍREK DOMANOVSZKY SÁNDOR az idén töltötte be 70. életévét. Ez az alkalom elsősorban tanítványainak emlékezetét és szívét szólaltatja meg. Talán senki sem tudja közülük határozottan megmondani, hogy mi ő benne a nagy tanító. Vannak professzorok, akiknek egy-egy előadásáról talán megrendülten, vagy lángoló fantáziával távoznak el a hallgatók, vannak, akik a legfinomultabb elmével tudják kielemezni a dolgok bonyolultságából a nagy világösszefüggéseket. Domanovszky Sándor egyénisége szinte idegenkedve került el minden gondolatot, ami az érzelmi-szellemi hatás erejével köthette volna meg tanítványait. A múlt életnek tényeit közölte, s felkutatásuk, vizsgálatuk módszereit. Kézzelfogható tárgyilagossággal adta a valóságot: ez nem tőlem való, hanem ez így volt; dolgozzatok tovább rajta. Férfias tudomány. Szabadon hagyja az egyéniséget, a maga módja szerint való gondolkodásra és munkára. Éppen az a művészete, hogy önbizalmat ad a munkára mindenfajta egyéniség számára, éreztetvén a feladatnak valószerűségét, lelkiismeretbe vágó komolyságát. A Mester elismerése legkisebb önkéntelennek látszó felét is életreszóló bíztatásként őrzik meg magukban a tanítványok. Szervező, szerkesztő egyénisége is ezzel a vonzóerővel gyűjtötte maga köré a munkatársakat. 1913-tól a „Századok" szerkesztője; országunk ez egyik legrégibb tudományos folyóiratát belföldön-külföldön tekintélyes modern orgánummá tette. Azzal a sajátos, üde vonással, hogy úgyszólván minden évfolyamában be tudta mutatni egykét újonnan felkészült tudósnak munkáját is, az elismert tekintélyek munkáival egyenlő sorban. Az első világháború, az összeomlás, majd alig pár év nyugalom után a második világháborút megelőző megrendülések idején is olyan munkaközösségeket tudott szervezni, amelyekért külföldön is irigyeltek bennünket, s amelyeket nem egy országban példaként követtek. Így keletkezett a magyar történet újkori forrásainak nagyszerű kötetsorozata, így teremtette elő szinte a semmiből, az új világháború küszöbén, a Magyar Művelődéstörténet hatalmas köteteit. De egyáltalán, kevés történettudományos mű jelent meg ez évtizedekben, amelynek létrejöttében ne szerepelt volna valamiként Domanovszky segítő keze. Nem akarunk itt kitérni saját, immár több mint félszáz éve folyó tudományos munkásságára. Az emberi valóságok iránt való érzék természetszerűen vezette őt, ,a forráskritikának szentelt első időszakok után, elsősorban a gazdaságtörténet művelésére, s abban is, a külföldet is megelőzve, az agrártörténet művelésére. Az elmúlt 23* \ \ 1