Századok – 1953

Tanulmányok - Vörös Károly: Noszlopy Antal visszaemlékezései 319

VÖRÖS KÁ­ROLY szükségelt képzettség fő kellékével ; eszerint némi hadjárati ismeretemet ön-­ tapasztalatomnak köszönhetem ,­­ de meg vagyok győződve : miként bármely katonai tekintély egyetért abban , hogy nem lehet nagyobb anomália, mint honvédsereget, túlnyomó, főleg lovasság-­­és tüzérségben túl erős ellen­ség ellenébe, síkra, itt is elpusztult falvak romjain keresztül, össze-vissza hurcolni ! Nincsenek-e hazánknak erdős, hegyes, völgyes vidékei, hol a helyiség lovasság ellen, még nép által is előnyösen felhasználandott védelmül szolgált volna? — Jól tudom, miként ez az áruló terve volt, ki éhséggel, fáradtsággal kimerített seregeinket előre kiszámított gonosz célból vitte mészárszékre, míglen lelketlen tervét létesítnie sikerült. De itt ismét arra térek : egy életre­való kormány eszén nem járhat túl annyira egyes ember önkénye, hogy annak az egész polgári és katonai testület gyáva eszközévé váljék, és érvénybe me­rüljön ! — Ezen rövid — és egyéni véleményemet kifejtett tárgy előadása folytán, mintha hallanám mondatni : »késő a vész után jajveszékelni ! — történtek után okoskodni könnyű .« Megjegyzem : miként éppen e szomorú esemény lefestése veszi igénybe a körülményes vizsgálat és eszmefejtés célszerűségét , nekünk, a nemzeti szabadság élő vértanúinak lévén feladatunk kijelölni az irányt, melyen az úton haladni,­­ mutatni az örvényt, melyet keltüni egykor hazafi kötelességében álland, — mert írva van: »jegyezd fel hazádnak, mit látál, hogy a jövő nemzedék okuljon szenvedésid, tapasztalatod és bukásodon. Ak­i pedig szebb jövő előtt szívét bezárja és az emberi tökélyesülés nagyszerűleg nemes ösztönének fontosságot a nemzetek történetében nem tulaj­donít; azt csak sajnálni tudom, hozzá semmi szavam ; de kérem az Istent, mentsen meg az ily rövidlátó bölcselőktől !—Adjon türelmet küzdelmeim azon terén, melyen csak tövisek jutnak osztályrészéül annak, ki az érdek emberein kevés jobbakkal felülemelkedve, lelkileg, szóval, tettel azon maghintéssel foglalkozik, mely az emberiség szent­ ügyének előmozdítását tárgyazza ; ki e nemzet felvirágzását tűzöm ki szívem végdobogásáig éltem feladatául. VÖRÖS KÁROLY

Next