Századok – 1956
TANULMÁNYOK - I.Tóth Zoltán: A nemzetiségi kérdés a dualizmus korában (1867—1900) 368
S. TÓTH ZOLTÁN általában a demokratikus szabadságjogok kiterjesztésében kereste a kiutat, hanem a reakcióra támaszkodva és maga is a reakcióba vonulva kísérelte meg a nemzetiségek fejlődésének megakadályozását. A kiegyezéssel fedezve magát Ausztria felől, most már biztonságban folytathatta a nemzetiségek rendszeres elnyomását. Az osztrák uralkodó osztályokat hasonló érdekek fűzték a többségben levő szláv nemzetiségek elnyomásához, így lett a nemzetiségi elnyomás a dualizmus rendszere egyik legfontosabb alapkövévé és egyben a dualizmus rendszere a nemzetiségek elnyomásának legfőbb biztosítékává. Míg 1849 és 1867 közt a magyar uralkodó osztályok középbirtokos részének még volt valamelyes haladó szerepe az abszolutista elnyomás elleni ellenállásban, 1867-től véget ért a burzsoá demokratikus forradalom időszaka és a középbirtokosság már eddig is halványodó nemzeti szerepe végéhez közeledett. Feladva a függetlenségi harcot és szövetkezve az osztrák uralkodó osztályokkal a dolgozók és a nemzetiségek ellen, a magyar uralkodó osztályok nemzetiségi politikája csak reakciós lehetett. A burzsoá demokratikus forradalom szakaszának lejártával háttérbe szorul a demokrácia és előtérbe nyomul a reakció, a velejáró szociális és nemzetiségi elnyomással. „Biztosan mondhatjuk, hogy mennél demokratikusabb az ország, annál kevesebb a »nemzetiségek szabadsága« elleni »merénylet«, annál nagyobb a biztosíték az ilyen »merényletek« ellen."4 Balcescu Miklós 1849-ben mondott szavai a magyar uralkodó osztályokról 1867-ben váltak valósággá : „Az elnyomás és a demokrácia nem férnek meg együtt s azt hiszem, hogy éppen abba a verembe fogtok beleesni, amelyet a nemzetiségeknek ástok... Magyarország előtt két út van : ha meg akarja tartani mostani felsőbbségét, arisztokratikus és elnyomó kell hogy maradjon, más szóval olyan, amilyen volt Ausztria mellett ; ha viszont szabad és demokratikus akar lenni", kezet kell adnia a románságnak és a többi nemzetiségeknek. 1867 azonban nem a nemzetiségekkel való demokratikus összefogást és a haladást, hanem Ausztria-Magyarországot és a reakciót, a dolgozó nép és a nemzetiségek elnyomását, a teljes szabadság és a függetlenség feladását jelentette. Amint 1867 általában 1848 — 1849 vívmányainak visszafejlesztését jelentette, úgy a nemzetiségi kérdés dualista rendezése is határozott visszaesést jelent 1849 nyarához, a Projet de pacificationhoz és a szegedi nemzetiségi törvényhez képest. 1849 hagyatékát dunai konföderációs tervében, ha nem is teljes következetességgel, de a demokrácia jegyében, Kossuth fejlesztette tovább, a hazában az uralkodó osztályok elvetették Kossuth tervét és az 1861. évi országgyűlésen, majd végleg az 1868. évi nemzetiségi törvényben félretolták a nem magyar népekkel való viszony demokratikus rendezését és helyette a reakciós megoldást, a „felülről" való rendezést és az elnyomás útját választották. 2. A nemzetiségi kérdés gazdasági-társadalmi alapjai A magyarországi nemzetiségek — hosszú évszázadok elnyomása következtében — általában sokkal kedvezőtlenebb osztálytagozódással indultak neki a kapitalizmus korának, mint az uralkodó nemzet. Amint a feudalizmus 4 Sztálin Művei II. köt. Bpest, 1949. 365. l. (Marxizmus és a nemzeti kérdés)