Századok – 1957
Vita - Dolmányos István: Néhány észrevétel a magyar köztársasági mozgalom értékeléséről 785
17* NÉHÁNY ÉSZREVÉTEL A MAGTÁR KÖZTÁRSASÁGI MOZGALOM ÉRTÉKELÉSÉRŐL 787 Kristóf György vagy nem vette észre dühös nacionalizmusukat, amit, erdélyi ember létére, aki nyilván különösen érzékeny az ilyen problémákra, nem igen tudok elképzelni, vagy valamilyen rosszul értelmezett kegyeletességgel zárja el az olvasó elől az idevágó adatokat. Félreértés ne essék : nem azt kérem tőle számon, miért nem ezt az oldalt domborította ki. Nem is azt, hogy miért nem reprodukálta elejétől végig a nemzetiségekre szórt sértéseiket. De aki ilyen lényeges kérdésről egy szóval sem emlékezik meg, úgy vélem, vét a történelmi igazság ellen, és a kép, melyet kialakít, nem lehet teljesen helyes. Továbbmenően nem tudok Kristóf Györggyel egyetérteni abban sem, hogy Nagy György és társai a helyzet követelte radikalizmussal küzdöttek volna a magyar függetlenség kivívásáért. Meggondolkoztatónak tartom például Mocsáry véleményét a balpárt tevékenységéről : „Egyébiránt a tisztelt Balpárt is csak olyan ellenzék amilyen a kormánypárt, a coalitio. Most az újonczvitában nem az volt a verdictje hogy a közös hadseregnek nem ad egyetlen újonczot sem, amely anuntiatio a régi függetlenségi pártok legfőbb critériuma volt (sic), e helyett beszélt a bankról s holmi bakafántoskodással hozakodott elő." Valóban azt tapasztalhatjuk, hogy a balpárt a koalíciós kormány idején, a zajos frazeológiától eltekintve, alig ment túl valamivel a Holló-csoport álláspontjánál és a kormány bukásakor beleolvadt a Justh-pártba. A későbbi eseményekkel kapcsolatban két mozzanatra szeretnék utalni. A köztársasági mozgalom elmulasztotta a leszámolást a függetlenségi anyapárttal, amely hovatovább gátjává vált minden igaz függetlenségi törekvésnek. Ahelyett, hogy rátámadtak volna a kalózlobogót hordozókra, mint Ady Endre tette, Nagy György ezt írta fentebb említett cikkében : ,,. . . az egyesült függetlenségi és 48-as pártot bajtársi készséggel támogatjuk az alkotmányos rend helyreállításáért folytatott munkájában." A másik pont Nagy György félelme a forradalmi megoldástól. Erről így nyilatkozott cikkében : „A mi tárgyilagos, tudományos, doktrinér és akadémikus vitáinkat tehát a szellem fegyverével akarjuk megvívni, a köztársasági eszméket ezen az úton akarjuk terjeszteni azzal a jelszóval : győzzön a jobb ." Ehhez hozzátette, hogy nem politikai agitációt akarnak folytatni, hanem csupán a köztársasági eszmék megértését igyekeznek előmozdítani. „Az eszméknek azonban föltétlenül meg kell érni, mert ha nem érnek meg , abból ez államra a legnagyobb veszedelmek származhatnak. Az éretlen eszmék ugyanis forradalmi kitörésekhez vezetnek, az érett eszmék pedig nyugodt törvényhozási intézkedésekre. Ezen az alapon tehát nem hogy üldözést érdemlünk , de még köszönettel is adózhatna nekünk a Tisza-kormány." Véleményem szerint ezek a sorok túlmennek a rendőrség előtt való leplezés határain. Ami Nagy Györgyék társadalmi jellegű célkitűzéseit illeti, feltűnő, hogy náluk az általános választójog követelése háttérbe szorult. Már 1910 január 24-én, amikor az egyetemi hallgatók „Sas kör"-ében egy hallgató követelte az általános választójog napirendre tűzését, a megjelent Nagy György magát ugyan a választójog hívének vallotta, de elutasította annak megtárgyalását, mondván : „Most azonban csakugyan fájdalom, hogy nem ez itt a kérdés, amiért itt összejöttünk." A köztársasági párt programnyilatkozatában (ahogy a függetlenségi pártéban is) szerepelt az általános választójog követelése, azonban Nagy György és elvbarátai sohasem nyilatkoztak . Mocsáry Lajos levele Mezei Ernőhöz. 1909. márc. 2. Orsz. Széchényi Kvt. Leveles-tára. * Pártt. I. Arch. B. M. ein. res. 1910/48.