Századok – 1961

Közlemények - Szinai Miklós lásd Karsai Elek - R. Várkonyi Ágnes: Adalékok a függetlenségi párt történetéhez 339

356 R. VÁRKONYI ÁGNES A magyar gyűlölet mely a Horvát [és kivált Sziavon] országban élő 200 ezer magyar vad elnyomásában is megnyilatkozik, teljességgel nincs múló félben, bár néhány horvát főispán [talán azért, hogy működésének a siker látszatát tulajdonítsa] azt kezdi állítani, hogy a helyzet kissé javult. Ellenkezőleg, ez a helyzet annyira nem javult, hogy a Magyarországtól teljes külön válás, a paritásos alapon, most már nem képezi végcélját az általunk elég szerencsétlenül félszínre juttatott bolondítók és bolondok táborának, hanem már a vég cél; egy Nagy Horvát­ország megalapítása, a mit a velük szövetkezett szerbekkel igyekeznének elérni; ezek a szer­bek pedig egy Nagy Szerbiáért vágyódnak, a mit a horvát segítséggel hisznek megalapít­hatni; úgy hogy most egymást csalják, úgy ahogy kezdetben minket csaltak. A szomszédos kis Szerb királyság a horvátokat is, de főképpen a horvát-szerbeket pénzzel és Ígéretekkel tartja. Horvátországban [és Boszniában is] egy csomó embert rende­sen fizet, hogy izgassanak, az én minisztériumomnak egy ügyes hivatalnoka jött ezen szerb gazságokra rá, és megszerezte a szerb kormány által küldött írott utasításoknak másolatait, és némelyiknek fotográfiáját. Kivált Pasics 7* játszotta a kis Cavour szerepét. Jeleit talál­tuk annak, hogy Supilo-t [a horvátok vezérét, kit annak idején a velem való érintkezése emelt ki a homályból] pénzelik. De pénzelik magát Medakovicsot, a horvát tartomány gyűlés elnökét is. A szerb [karlócai] patriarka választásba annyira bele elegyedtek, [hitük szerint titokban, de mi mindent tudtunk] hogy Smeanovicscsal [ki patriarkának lett meg­választva] megígértették maguknak, hogy a bosniai szerbeknél [a kik e lakosság 42%-át képezik] a nagy szerb állam megalkotásért folytatott propagandát támogatni fogja, a szent­pétervári Szinodnak pedig megígértették általa, hogy mindenben deferálni jog rendeleteinek. Könnyen képzelhető, hogy mi nem ajánlottuk a királynak ezt az idegenekkel szövetkező főpapot, a ki egyébbiránt nálunk tett nyilatkozataival azt engedte sejtetni, hogy ő pedig meg­csalja a csalókat. Annyira ment, és részben még ma is megy a kis Szerbia merészsége, hogy nem lehe­tetlen, hogy nem sokára vissza hivatik Forgách gróf. Megjegyzendő azonban, hogy az uj kormány kissé óvatosabb, és kezembe került az uj szerb külügyminiszter jelentése az ő minisz­tertanácsuknak, melyben bevallja és elitéli Pasics eljárását velünk szemben és a miniszter­tanács jóváhagyását kéri ahhoz, hogy Aehrenthalt Bécsben meglátogathassa és neki lojalí­tási nyilatkozatokat tehessen. Természetesen, a kezemhez jutott fontos aktákat elküldtem Aehrenthalhoz, aki tehát tudta, mit tartson a nála járó szerb miniszter hátsó gondolatairól. A fentebbiekre azért terjeszkedtem ki, hogy nyilván való legyen az ok, hogy miért tekintem én a horvát kérdést megoldhatatlannak, és miért tettem ily irányú nyilatkozatot Aehrenthalnak, azzal az alkalommal, amelyet a levelem kezdetén említettem. Horvátországot csak úgy békíthetjük ki, ha teljes önállóságot adunk neki; a mit Magyarország semmi szín alatt sem hajlandó megtenni; annál kevésbbé, mert az Istenben és a bölcs hírben boldogult Deák és társai azzal a híreszteléssel takarták a kényszerhelyzetet, amelyben voltak, átadni a Sziavon három magyar vármegyét Horvátországnak, hogy ez a kibékülésnek s az 1868-iki törvény által létrehozott közjognak az ára. Most tehát az 1868-at feladni, Horvátországnak teljes függetlenséget ajándékozni, s a Magyarország által a semmiért fizetett nagy árt még sem venni vissza, az őrültséggel határos lenne. így gondolkozik az egész magyar közvélemény. Midőn a fentemlített alkalommal Aehrenthal még is visszatért ismételten annak a sürgetésére, hogy találjunk módot a horvát kérdés megoldására, én a következőket mondtam neki, a mit természetesen csak is neked [ki olyan vagy mintha egy másik magam lennél] írom meg, a legnagyobb titokban, иду mint a fentebb megírt néhány részlet is bizalmas. Jó, ha valahol valami nyom marad. Azt mondám Aehrenthalnak, hogy előtte élőszóval fogok álmodozni, ha nem restel meghallgatni, mire ő bátorítólag válaszolt. A horvát kérdés egyedüli megoldása az, hogy fogadjuk el az ő fenyegetésüket, hogy felbontják az 1868-iki egyezményt. Ezzel megszűnik az ok, a melyért a három Sziavon megye nekik adatott. E három megyét tehát vissza csatoljuk Magyarországhoz. Ily módon közvetlen szomszédságába jut Magyarország Boszniának és Herczegovinának. E két tartomány hely­zetét előbb utóbb rendezni fog kelleni, és mihelyt egy uj bonyodalom jönne létre a Balkán félszigeten, ez a szükség aktuálissá lehet [mintha alckor a törökországi nagy változást előre láttam volna, a mit természetesen nem tettem], Annektáltassék Bosznia és Herczegovina a Magyar Korona jogán, élve azzal, hogy minden békekötésben, mely Török országgal a mult időkben köttetett, e jogra nézve kisebb nagyobb fenntartás található. Az annexió megtörténte után e két tartomány csatoltassék tényleg Magyarországhoz; Horvátország pedig, a 3 Szla­7 8 Pasics Mikola (1846—1926) szerb miniszterelnök.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék