Századok – 1961

Közlemények - Szinai Miklós lásd Karsai Elek - R. Várkonyi Ágnes: Adalékok a függetlenségi párt történetéhez 339

ADALÉKOK A FÜGGETLENSÉGI PÁRT TÖRTÉNETÉHEZ rornai megye nélkül bocsátassék szabadon Ausztriához át; és legyen Bosznia és Herczegovina hozzánk csatolásáért a kárpótlás Ausztriának. Fiume természetesen magyar marad; az oda vezető vasút területe extraterritoriálissá nyilvánítatik; a vasútnak Horvátországban levő részét kellő megállapodások után és penge fizetésével Horvátország és Ausztria is használhatja, az ő szolgálatuk koordinálandó lévén a magyarral. Boszniának éjszak­nyugati része, mely Horvátországgal határos, és a­hol a Boszniában lévő horvátoknak nagy része lakik, Horvát­országhoz lenne csatolandó, és vele együtt átmenne Ausztriához. Aehrenthalt láthatólag meglepte a gondolat, térképeket kért, és ezeket hosszasan tanulmányozta; ez után kinyilatkoztatá, hogy túlzott szerénységgel neveztem e gondolatot álomnak. Nagyon komoly valóság lehet, talán egy nem nagyon távoli jövőben. Több hónappal később, folyó szeptember hóban, midőn a királyt Aehrenthal ide kisérte, Wekerle [kivel eszmémet közöltem, s a kinek aggályai voltak, melyeket nem volt nehéz eloszlatnom] ebédet adott a minisztereknek. Eszterházy Pál79 [a külügyminisztérium egyik osztálytanácsosa] Wekerle meglepetésére visszamondta neki az én „álmomat" mint a külügyminisztériumban felmerült eszmét. Te a­ki jól tudod, hogy eszmékre nem pályázom, azokra szabadalmat nem keérek, csak­is szegény hazámat igyekszem szolgálni, nagyon meg­örültem, hogy most már az „álmom" a külügyminisztérium „eszméjévé" lett, melyen több bölcs diplomata komoly képpel rágódik. Aehrenthal is megemlítette Wekerlenek, hozzátévén, hogy a Török­országi események olyan fordulatot vehetnek, hogy az annexió elkerülhetetlen lesz, amely esetben ez lesz a legjobb megoldás, „mert másképpen nem tudnánk mit csinálni a két tartománnyal, minthogy sem Magyarország, sem Ausztria nem engedhetné meg, hogy benne az örökös tartományok [a Kronländer] feléledjenek. Én, fájdalom, nagyon is gyakori szokásommá vált módon, erős fájdalmak közt betegen feküdtem, és betegágyamhoz látogatott el Aehrenthal, és tudatta velem, hogy eszmémmel komolyan foglalkozik. Magának az uralkodónak is megemlítette, a­ki a priort nem utasította el, s az eszme megfontolás tárgyát képezi. Szerinte alig kerülhető el az annexió, mert ha Törökország alkotmányt kap, nem lehet Boszniának és Herczegovinának egy bizonyos alkot­mányt nem adni, és mi lenne, ha a konstantinápolyi országgyűlés határozatot hozna, hogy most megszűnvén Ausztria—Magyarország őrtállásának szüksége, kapcsoltassék vissza a két tartomány Törökországhoz. — És mi lenne ha az alkotmányt nyert két tartomány valami­féle Diétája, szintén kimondaná, hogy vissza­kapcsoltassék Törökországhoz ? Mi lenne továbbá, ha a Sanglákságban állomásozó osztrák magyar katonaságot a felizgatott lakosság megtámadná, vagy éppen a vele szembe helyezett török dandár ? Aehrenthal kérdéseihez egy újat tettem hozzá beteg ágyamból, még­pedig olyat, amelyre igen hosszú képet csinált; tekintve [mondom], hogy a berlini szerződésben elfelejtették kikötni az osztrák császár és magyar király jogát újoncozni a két tartományban, s hogy ezen egy későbbi sultáni hradé segített, mi lesz ha a tartományoknak megadandó alkotmány folytán, az újoncokra vonatkozó költségvetést meg kell szavazni, s az újoncokat megajánlani ? Kinek fogják megszavazni e költséget és mega­jánlani az ú­joncokat ? a török sultánnak, vagy a mi uralkodónknak. Aehrenthalt igen kellemetlenül lepte meg a kérdő pont, melyre szemmel lát­hatólag nem gondolt. Rövid hallgatás után azzal a kijelentéssel távozott, hogy mindig jobban meggyőződik, hogy tenni kell valamit, mégpedig mielőtt megtörténhetnek a fent jelzett esemé­nyek. Azóta Andrássy is, Wekerle is volt a királynál; mind a kettőnek megemlítette Bosz­niát. Andrássyval, mint az ő egykor hírhedt minisztere fiával, hosszasabban szólt róla, és kérdezte véleményét az annexio és a Magyarországhoz csatolás felöl. Andrássy mind a kettő­nek igen erősen ellene van s ezt a királynak meg is mondta. A király azonban Andrássy kihallgatása után ismét behatóan felhozta az ügyet Aehrenthalnak, kit tegnap láttam. Aehrenthal az utóbbi időkben az annexióról Tittonival80 és Isvolskival el is tanács­kozott, és az eventualitáshoz mind a kettő beleegyezését [állítása szerint — s ez hármas zár alatti titok] megszerezte. Mind e mellett a dolog még nincs elhatározva. Mondanom sem kell, hogy nem tudom, hogy a király értesülve van-e arról, hogy a dolog tőlem ered, de nem is kérdezem, lévén ez tökéletesen mindegy. Wekerle két ellenvetést tett — illetőleg hármat. Azt, hogy az okupáció költségét, ha hozzánk annektáltatnak a tartományok, nem bírjuk el; továbbá azt, hogy ezzel a szláv elem nálunk szaporíttatik a mi tényleg nem is lenne kívánatos; és végre, hogy Ausztriában a szláv elem szaporíttatnék Horvátország oda csatolásával. Ezen ellenvetésekre válaszaim a 79 Eszterházy Pál hg. (1861— ) 1907-től külügyminisztériumi osztályfőnök. 80 Tittoni Tommaso (1854— ?) olasz külügyminiszter. 81 Izvolszkij Alexander Petrovics (1856—1919) orosz külügyminiszter.

Next