Századok – 1966
Tanulmányok - Valiani; L.: Tárgyalások Ausztria-Magyarország és Olaszország között 1914–1915-ben 787
TÁRGYALÁSOK AUSZTRIA-MAGYARORSZÁG ÉS OLASZORSZÁG KÖZÖTT 797 milliárdnyi segéllyel szemben olyan ellenértéket mutatnia az országnak, amit elegendőnek ítél arra, hogy mindvégig úgy állíthassa be a semlegesség politikáját, mint ami kielégíti az olaszok matematikai érzékét."33 Ezzel Macchio Berchtold közlésére is válaszolt, a bécsi olasz nagykövet lépését illetőleg, aki Sonnino nevében kijelentette, hogy a röviddel azelőtt megindult szerbiai osztrák-magyar előnyomulás következtében napirendre került a 7. cikkely alkalmazása. Macchio nem tagadta: az olasz kormány kényszerülve van arra, hogy megfogható eredményt igyekezzék elérni. De úgy vélekedett, hogy Olaszország nem akar komolyan belépni a háborúba, inkább puszta fenyegetésekkel szeretne valamit elérni Ausztria-Magyarország rovására, ha a dolgok a központi hatalmak számára kedvezőtlenül alakulnak, vagy a másik fél rovására, ha az Entente maradna alul.34 Bülow, aki közben Rómába érkezett, súlyosabbnak ítélte a helyzetet és nem titkolta azt a nézetét, hogy Trento átengedése elengedhetetlenül szükséges a további olasz semlegesség biztosítása érdekében. Ugyanakkor Bülow egy Giolittival közös barátjához írt levelében, aki magas állást töltött be az olasz pénzügyi életben és akinek ítélőképességében méltán bíztak mindketten, kijelentette 1915. január 3-án, hogy „Salandra igen jó hatást tett rám: okos és művelt ember".33 Az objektív helyzet elősegítette az olasz döntés megérlelődését. Az osztrák-magyar expedíciós hadtest, általános meglepetésre, vereséget szenvedett a szerbektől és kénytelen volt kiüríteni Belgrádot. Ahogy Macchionak meg kellett állapítania. Olaszország ebből távolról sem azt a következtetést vonta le, hogy a balkáni status quo megváltoztatására vonatkozó 7. cikkely fölötti megegyezés kevésbé sürgőssé vált, hanem azt, hogy a Habsburg-monarchia eléggé meggyengült ahhoz, hogy az ellene indított háború ne jelentsen túlságos kockázatot.36 Bülow és munkatársai már előbb pontosan meglátták ezt. 1914 végén Berchen gróf, a római német nagykövetség tanácsosa egyenesen gróf Hoyoshoz, Berchtold kabinetfőnökéhez fordult, hogy megmagyarázza neki: amennyiben Trentot nem engedik át Olaszországnak, az minden bizonnyal háborút indít, és példáját Románia is követi majd.37 Az osztrák-magyar katonai attasé is azt sürgönyözte főparancsnokságának: biztos forrás szerint Cadorna tábornok kijelentette, hogy tekintettel az olasz fegyverkezés méreteire és költségeire, Olaszország beavatkozását nem lehet elkerülni. A német katonai attasé szerint a beavatkozásnak tavaszra kellett volna bekövetkeznie, ő azonban, osztrák kollégájától eltérően, még azt hitte, Trentoval és Albániával Olaszországot szembe lehet fordítani Franciaországgal.38 33 H. H. St. A. i. h. 34 Macchio , i. m. 64. és k. i. 35 Bülow Otto Joelhez. A Joel-iratok tanulmányozását Dr. Rudolf Joel, Otto Joel unokája volt szíves lehetővé tenni részemre Párizsban. Ezekben a levelekben Bülow nagyon hízelgő véleményt ad Giolittiról. Otto Joel, danzigi zsidó család leszármazottja, amelynek egyik tagja (Levin Goldschmidt, Otto Joel anyai nagybátyja) jelentős politikai és tudományos pozíciót ért el Bismarck alatt. 1894-ben megalapította az Olasz Kereskedelmi Bankot és ennek vezérigazgatója volt. Felvette az olasz állampolgárságot és anélkül, hogy eredeti hazáját elfeledte volna, olasz érzelmű lett. Személyére vonatkozólag id. Bogdan Graf von Hutten Czapski — az olasz—német viszony szempontjából igen érdekes — visszaemlékezéseit: Sechzig Jahre Politik und Gesellschaft. 2 köt. Berlin. 1936. Hans Fürstenberg: Carl Fürstenberg. Die Lebensgeschichte eines deutschen Bankiers. Wiesbaden, é. n., új kiad. 1961.Vö. még: Levin Goldschmidt. Ein Lebensbild. Briefe, Berlin. 1898. 30 Macchio: i. m. 71. 1. 37 H. H. St. A. Liasse XLVII 5a i. 38 1915. jan. 2-i távirat. A jelentésekről, amiket a római német katonai attasé, von