Századok – 1966
Közlemények - Simonyi Henri: Visszaemlékezések 98
KÖZLEMÉNYEK Simonyi Henri: Visszaemlékezések* (JUST H OY и L ÁRÓL) Pesten, a Justh-párti körhelyiségben esténként nagy élet volt. Ha nem volt pártértekezlet, kevesebb képviselő járt fönn a körben, Pestről, vagy a vidékről, annál több kültag. Aki nem volt képviselő, az kültagnak számított. Köztük persze sok kibukott képviselő volt, most már kevesebbet politizáltak, vagy olvasták a lapokat, annál szorgalmasabban vívták a kártyacsatákat, de csak tarokkot, alsóst vagy hasonlót. Juszh Gyula minden áldott este fönn volt a pártkörben, ő soha le nem ült a kártyaasztalhoz. Elolvasta a lapokat, s elbeszélgetett egy-két órán át az emberekkel. Aztán elég korán elköszönt híveitől, s ballagott hazafelé a közeli Reviczkyutcai lakásába. Ahogy kezdtem följárni a pártkörbe, nemsokára esténként én kísérlem mindig haza őt, sok mindenről beszélgetve útközben. Justh Gyula gazdag földesúrnak született, ezer holdas volt. A Csanád megyei Tornyán volt a Justhok ősi fészke szép kis kastéllyal. Testvéröccse volt a Párizsban élő Justh Zsigmond, fiatalon elhunyt regényírónk. Ez a Zsiga gyerek — mesélte egyszer Justh Gyula, gyönge tüdejű ember volt, s alig is élt idehaza. Svájc volt a második hazája, ahol tüdőbaját gyógyítgatták, s aztán innen a szomszédos Franciaországba tette át székhelyét, Párizst választván új,állandó fészkéül. Néha évekig nem is látta hazáját, bátyját, családját. Jó pár évvel ezelőtt egyszer hazajött Párizsból Tornyára fiatal francia barátaival. Köztük volt egy Polignac herceg. Ezek a Polignacok véletlenül rokonságban voltak a grófi Károlyi családdal, Károlyi Mihállyal is. Justh Zsigmond ekkor Tornyán rendezte a szinte első magyar népi színjátékokat. A faluból a legényeket és a lányokat ő maga tanította be a szerepükre, a játékra. Az előadásokkal óriási sikere volt, de amikor Justh Zsigmond megint visszatért Párizsba, idehaza feledésbe merültek a népi játékok játszóikkal együtt. Justh Gyula Kossuth Lajos halálakor a függetlenségi és 48-as pártnak volt az elnöke, s helyét szívesen adta át az ekkor hazatért Kossuth Ferencnek, arra gondolván, hogy a Kossuth név új erőt ad a pártnak, s Kossuth Ferenc politikailag is az apja fia lesz, marad. Justh Gyula nem volt hiú ember. Rang, cím, ilyesmi sose érdekelte, a kötelességteljesítés politikai elveiért volt élete egyetlen célja. Nemcsak tisztelte, szinte imádta Kossuth Lajost, s amikor fia a hosszú emigrációból hazajött, szentül hitte, hogy jó kézbe teszi le a pártja vezetését. Justhtól magától hallottam ezt: Kossuth Lajos öreg korában is munkájából élt. Napestig dolgozott lent Turinban az emlékiratai megírásán. S jóval túl a nyolcvanadik életéven az ilyesmi már nehéz, fárasztó munka. De ő dolgozott, dolgoznia kellett, hogy élni tudjon és eleget tegyen szerződésben vállalt írói kötelezettségének. Justh Gyula akkor levelet írt Turinba Kossuth Lajosnak és fölajánlott neki 300 ОО0 forintot az emlékirataiért, amit aztán Justh Gyula ajándékul adna oda a nemzetnek. Bizony hatalmas összeg volt ez akkoriban, komoly, nagy vagyon. Kossuth Lajos pedig Simonyi Henri, e visszaemlékezés szerzője, fiatalon került fel Szegedről Budapestre, ahol a Politikai Hiradó című kőnyomatos lap tudósító munkatársa, majd szerkesztője lett. A Politikai Hiradó révén került közeli kapcsolatba Justh Gyulával, majd Károlyi Mihállyal. Amikor Károlyi Mihály 1916-ban megalakította az új függetlenségi pártot, Simonyi Károlyi titkára, közeli munkatársa lett. Az októberi forradalom győzelme után miniszteri tanácsos a miniszterelnökségen és a minisztertanács jegyzője. Később a Tanácsköztársaság elnökségén dolgozott. A Tanácsköztársaság megdöntése után emigrált és élénk kapcsolatban maradt Károlyival, akinek segítségére volt 1923-ban megjelent emlékiratának — Egy egész világ ellen —a sajtó alá rendezésében. Emigrációs éveit Bécsben majd Párizsban töltötte, ahol a Világosság "köréhez tartozott. 1946 őszén hazatérése után rehabilitálták a miniszterelnökségen.