Századok – 1967
Tanulmányok - Iszlamov; T. M.: Az 1917. évi osztrák–magyar kiegyezés megkötése 3
22 T. M. ISZLAMOV képviselőinek soraiban, a magyar főváros vezető köreiben mérsékeltebb fogadtatásra találtak, mivel sokan érezték, hogy „Beck báró szavai nem voltak többek taktikai lépésnél, azzal a céllal, hogy többséget biztosítson magának az állami költségvetés megszavazásánál".6z 1907 júliusában a Lajta mindkét oldalán bizonyosak voltak abban, hogy sikeresen fognak befejeződni a gazdasági tárgyalások, amelyek az összes vitás kérdések végleges megoldásának stádiumába léptek. Hátra volt egyeztetni Ausztria és Magyarország egymással homlokegyenest ellentétes álláspontját három konkrét gazdasági kérdésben: a kvóta, a vasutak és a közös Osztrák-Magyar Bank kérdésében. Az első kérdésben a Beck-kormány július végén kísérletet tett, hogy egyoldalúan tett lépéssel megszilárdítsa a maga helyzetét. Válaszul arra, hogy a magyar parlamenti bizottságok jóváhagyták az autonóm vámtarifáról előterjesztett törvényjavaslatot, azosztrák kormány revansra törekedett a kvóta kérdésében. Kihasználva, hogy a császári parancsnak a határideje, amely szabályozta a kvóta méreteit, s amely — 1906. július 1-i keltezésű lévén — 1907. július 1-vel lejárt, annak csak féléves meghosszabbítását eszközölte ki. Ezzel a bécsi kormány egyértelműen arra célzott, hogy nem hajlandó fél évnél hosszabb időre hozzájárulni a közös kiadások korábbi elosztásának számára túlságosan is terhesnek vélt arányához, s nem akarta fél évnél hosszabb időre megkötni e kérdésben kezét.68 A császári rendelkezés megjelenése július 28-án ezért az osztrák sajtóban egyetértő helyeslésre talált, azt a Beck-kormány kétségtelen sikerének könyvelték el.69 Magyarország hozzájárulását a kvóta felemeléséhez azonban az osztrák kormánynak csak a tárgyalások legutolsó, a kiegyezés aláírásának napján sikerült elérnie. A magyar delegáció kezdetben egyáltalán elutasította a kapcsolatot a közös kiadások mértéke és a gazdasági kiegyezés között, később azonban osztrák nyomásra kénytelen volt megváltoztatni az álláspontját. Szeptemberben végül is hozzájárult ahhoz, hogy megvitassák a közös birodalmi kiadásokhoz történő magyar hozzájárulás emelésének kérdését azzal a feltétellel, hogy teljesítik azt a régi kívánságát, hogy kapcsolják össze a magyar vasutakat (a Kassa—Oderberg vonalat) Poroszország vasútjával olyképpen, hogy egy 70 km hosszú vonalat építenek osztrák területen keresztül. A Németországgal való közvetlen vasúti kapcsolat, amit a 70-es évek végétől hiába akart elérni Magyarország, a kereskedelmi kapcsolat rohamos növekedésével párhuzamosan, a magyar gazdaság számára évről évre mind nagyobb jelentőségű lett. Ez a vonal megnyitotta volna a magyar mezőgazdaság számára az olcsó szállítási utat Németország piacai felé, amely Ausztria után a legnagyobb kereskedelmi partnere volt, s lehetővé tette volna a sziléziai szén és a német iparcikkek Magyarországra való akadálytalan szállítását, minthogy Magyarország, amelyet félkörben körülzártak az osztrák területek, s amelynek csak a balkáni agrárországokkal volt közös határa és csupán egy tengeri kereskedelmi kikötője (az Adrián Fiumé), szállításainak nagy részét kénytelen volt osztrák területen lebonyolítani. Az osztrák burzsoázia minden skrupulus nélkül kihasználta ennek a „földrajzi" fekvésnek az előnyeit, minthogy lehetősége volt arra, hogy érzékeny csapást mérhessen a magyar gazdaságra a vasúti 67 Uo. Politarchiv. 1907. 581. 6. e. 129.1. Júl. 24-i jelentés. 68 AVPR. Kancelláriai K. 1907. 470. 6. e. 133. 1. 141 — 142. 1. Aug. 5-i jelentés. 6» Uo. Politarchiv. 1907. 581. 6. e. 130.1. Aug. 5-i jelentés.