Századok – 1975
Történeti irodalom - Balogh Sándor: Parlamenti és pártharcok Magyarországon 1945–1947 (Ism. Urbán Károly) 708/III–IV
TÖRTÉNETI IRODALOM 709 Jóllehet a szerző általában nem törekszik arra, hogy bármelyik pártot különállóan, részletekbe menően ábrázolja, mégis sok újat tudunk meg magukról a pártokról is. Jellegzetes módszerbeli sajátossága a feldolgozásnak, hogy a pártok szervezeti és politikai erejének felmérése során szociális bázisukat is jellemzi. Gyakran kapcsolódnak ehhez a pártok tájegységenként eltérő szervezeti bázisára vonatkozó utalások. Hasonlóképpen értékesek a koalíciós pártoknak az egyes főbb foglalkozási csoportok szerinti befolyását mérlegelő megállapítások. Külön említést érdemel, hogy a fenti szempontok alkalmazása a két munkáspárt esetében is figyelemre méltó pontosításokat eredményezett. A szerző a tárgyalt időszakban fellépő valamennyi párt és politikai irányzat vizsgálatát feladatának tekinti. Ezért már 1945-ben sem marad meg a szűken vett koalíciós keretek között, hanem egyebek mellett behatóan jellemzi a koalícióból hamarosan kiszoruló Polgári Demokrata Pártot s a választások idején jelentkező Magyar Radikális Pártot is. A Kisgazdapárt gyűjtőpárt jellegének megvilágítása során pedig ráismerhetünk azokra a kisebb csoportokra is, amelyek a később önállóan zászlót bontó ellenzéki pártok magvát alkották. Ez utóbbi pártok célkitűzéseivel az 1947-es országgyűlési választásokat tárgyaló fejezetben ismerkedhetünk meg részletesen. De a feldolgozás legfőbb értékét mégsem az egyes pártok bemutatásában kell keresnünk. Balogh Sándor mindenekelőtt a belpolitikai élet mozgásának, a pártok közötti viszony alakulásának és a pártokon belüli irányzatok összecsapásának mesteri ábrázolója. Ezeken a pontokon a terjedelmes mű rendszerint lebilincselően izgalmas olvasmánnyá válik. S a koalíciós kormányzás időszaka ugyancsak bővelkedett meglepő fordulatokban. A pártok első nagy erőpróbájának, az 1945. évi választások történetének igen alapos feldolgozását már ismertük a Századok hasábjairól. Nem kevésbé pontos a választásokat követő helyzet jellemzése. Balogh Sándor nem csinál titkot abból, hogy a felfokozott várakozáshoz képest kedvezőtlenül alakult választási eredmények eleinte komoly zavart keltettek a koalíció balszárnyán. A kiábrándultság mértékét jelezve rámutat arra, hogy a novemberi kormányalakítási tárgyalások idején az SzDP vezetői többször is mérlegelték a koalícióból való kivonulás lehetőségét, sőt — igaz, csak időlegesen és elszigetelten — még a kommunista párton belül is felszínre jutott olyan nézet, hogy a pártnak esetleg jobb lenne ellenzékbe vonulnia. Széles kitekintéssel méri fel a szerző a Kisgazdapárt „arányosítási" törekvéseiben és a földreform revízióját célzó kísérletekben testet öltő s országszerte kibontakozó jobboldali rohamot, majd pedig a demokratikus erőknek a Baloldali Blokk 1946 tavaszi fellépésében kiteljesedő nagy ellentámadását. A két választás közötti időszak története egyben az egymást sűrűn követő és fokozatosan elmélyülő koalíciós válságok története. Ezek éles megvilágítása a munka egyik legfőbb érdeme. Pontosabb ismeretükben tisztábban rajzolódik ki előttünk a hatalom teljes meghódítása felé vezető út. Ebből a megközelítésből még teljesebb képet alkothatunk a legkiemelkedőbb vívmányok eléréséről, a pénzügyi stabilizáció megteremtéséről és megvédéséről, majd később a hároméves terv bevezetésének előkészítéséről. Az 1947-es országgyűlési választásokkal záruló monográfia időben nem öleli fel a forradalmi folyamat egészét. A szerző maga is kiemeli, hogy az 1947-es választási győzelem önmagában még nem döntötte el a hatalom kérdését, de nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az MKP a korábbinál kedvezőbb feltételek között vezethesse a dolgozó tömegek harcát a proletárdiktatúra kivívásáért. A könyv megjelenése ugyanakkor a forradalom kezdeti valamint kiteljesedő szakaszának, tehát az 1944/1945-ös és az 1947/1948-as évek fordulójának hasonló mélységű feltárására ösztönöz. Végül a harmadik, legtöbb új ismeretet nyújtó nagy témakört a parlamenti viták izzó légkörének felidézésében s általában az új szellemű törvényhozás érdekében kifejtett erőfeszítések bemutatásában jelölhetjük meg. Balogh Sándor ebben a tekintetben úttörő munkát végzett, elsősorban az Országgyűlés Irattárának dokumentumaira támaszkodva a szakirodalomban elsőként nyújtott alapos betekintést a politikai élet legmagasabb fórumán vívott küzdelmekbe. Eközben nemcsak a korabeli törvényhozás bonyolult mechanizmusával ismerteti meg az olvasót, hanem emléket állít annak a szívós harcnak is, amelynek során a korábbról parlamenti tapasztalatokkal nem rendelkező kommunista párt egyre eredményesebben ellensúlyozta a nemzetgyűlésben a jobboldal számbeli fölényét. Ezt a kutatási irányt különösen érdekessé teszi az, hogy a vizsgált időszak kezdetén sajátos változás következett be a törvényhozó és a végrehajtó hatalom viszonyában. Amíg a munkáspárti többségű Ideiglenes Nemzetgyűlés által választott Ideiglenes Nemzeti Kormányban a munkáspártok a parasztpárttal együtt is kisebbségben voltak, addig az 1945. évi nemzetgyűlési választások után összeülő parlamentet már kisgazdapárti