Századok – 1979
Tanulmányok - Bellér Béla: Az 1981/19-es forradalmak közoktatáspolitikája 183/II
AZ 1918-19-ES FORRADALMAK KÖZOKTATÁSPOLITIKÁJA 205 kezdett visszatérni az egyszemélyes felelős vezetéshez. Ez érvényesült a legfelsőbb kulturális vezetésnél, a népbiztosságnál éppen úgy, mint a legalsóbbaknál, az iskoláknál. De szükségessé tette a népbiztosság átszervezését a belpolitikai helyzetben bekövetkező erőeltolódás is. A proletárdiktatúra rendszere létrejöttétől egészen 1919 júniusáig a kommunisták és a baloldali, centrista szociáldemokraták egységfrontján, a jobboldali szociáldemokraták passzivitásán nyugodott. Ez az egységfront azonban már a pártkongresszus, még inkább a tanácskongresszus és a június 24-i ellenforradalmi felkelés után a bomlás nyilvánvaló jeleit mutatta. A centristák, akiknek döntő szerepük volt az egység létrejöttében, most sorra hagyták ott a kommunistákat, és csatlakoztak a jobboldalhoz. A nyűt szakítást a párton belül sikerült ugyan elkerülni, de az ellentéteket nem lehetett többé áthidalni. A régi szociáldemokrata vezetők közül Böhm, Erdélyi és Kunfi a kongresszus után nem vállaltak többé népbiztosi tisztséget, és kimaradtak a kormányzótanácsból.59 Ennek következtében a Tanácsok Országos Gyűlésének Központi Intéző Bizottsága 1919. június 24-i ülésén Pogány Józsefet választotta meg közoktatásügyi népbiztosnak, helyettesének pedig ismét Lukács Györgyöt.60 Az eredetileg centrista Pogány ekkor már a baloldali szociáldemokratákkal együtt szilárdan a kommunistákkal tartott. Az új népbiztos bizonyos átcsoportosítást hajtott végre a népbiztosság ügykörében. A népbiztosságot három főcsoportra osztotta, mégpedig: I. Oktatási főcsoport. Hatáskörébe tartoztak az összes iskolák, a főiskolák is. Vezetője Antal Márk lett. II. Irodalom, művészet és tudomány főcsoport. Vezetője: Lukács György III. Propaganda főcsoport: Vezetője: Szabados Sándor61 A Közoktatásügyi Népbiztosságnak mind ez az utolsó, mind az ezt megelőző szervezeti formája egy szigorúan centralizált, központilag irányított mechanizmus benyomását kelti. A társadalmi rend alapvető megváltozása idején elengedhetetlen az igazgatás nagyfokú centralizációja. Ez lényegében a kulturális igazgatásra, a Közoktatásügyi Népbiztosságra is érvényes. Két mozzanatról azonban mégsem szabad megfeledkeznünk. Az egyik az, hogy ez a centralizálás elsősorban a kultúrpolitikára vonatkozott, tehát főleg elvi jellegű volt, és csak kisebb mértékben vonatkozott az igazgatásra. A másik pedig az, hogy ezt a centralizáltságot a kultúrpolitika irányítói nem tekintették végleges berendezkedésnek, inkább csak átmeneti állapotnak. A Közoktatásügyi Népbiztosság maga nyilvánította ki egyik rendeletében azt a szándékát, hogy „a népbiztosságot magát ... igazgató hivatal helyett egy az országos tanácsgyűlés szellemében és annak állandó irányítása mellett dolgozó pedagógiai szakszervvé, mondhatni központi kultúrintézetté szervezi át, illetőleg nagyrészt már át is szervezte. Pedagógiai és általános kultúrkérdésekben a legteljesebb szaktudást és áttekintést a népbiztosság képviseli”.62 A Tanácsköztársaság alkotmánya pedig — mint ismeretes — a demokratikus centralizmus helyes elvei alapján rendezte a kulturális központi és helyi igazgatás viszonyát.63 5 ’ Seltner Jakab: Forradalom bolsevizmus, emigráció. Bp. 1929. 228—235. 60 Hivatalos Közlöny, 1919. 221. 61 PI Arch. A II. 7/16. Közli: A Magyar Tanácsköztársaság művelődéspolitikája. Szerk. Petrák Katalin és Milei György. Bp. 1959. (A továbbiakban: MTM) 38-39. 62 Pest megyei Levéltár. Pest m. Direktórium 1919. Vegyes iratok. 63 Száméi: i. m. 148-149.