Századok – 1999

Közlemények - Gáspár Ferenc–Sarusi Kiss Béla: Teleki Pál közjegyzői letétbe helyezett írásai a frankhamisításról 1926 IV/727

KÖZLEMÉNYEK Gáspár Ferenc - Sarusi Kiss Béla TELEKI PÁL KÖZJEGYZŐI LETÉTBE HELYEZETT ÍRÁSAI A FRANKHAMISÍTÁSRÓL 1926 Ritkán fordul elő, hogy a politikai indíttatású bűncselekmények szereplői, résztvevői, főleg ösztönzői részletesen beszámolnak az ügyben betöltött szerepük­ről, saját vagy társaik felelősségéről. Erre általában akkor sem kerül sor, ha a cselekedetre fény derül és bírósági vagy parlamenti vizsgálatot is folytatnak a bűnügy felderítésére. Ezért különösen értékes, ha a történész olyan forrás birto­kába jut, amely keletkezésénél fogva nyíltabban és részletesebben beszéli el a történteket, mint az egy bírósági tárgyalás vagy egy parlamenti meghallgatás során elképzelhető. Teleki Pál 1926-ban közjegyzői letétbe helyezte bizalmas feljegyzéseit és Bethlen István részére írt memorandumának másolatát. Jelen forrásközlés ritkán használt történeti forrástípusként érdemi újdonságokat tartalmaz Bethlen Istvánnal való kap­csolatára, a sajtópolitika alakítására, a frankügyre illetve saját szerepére vonatkozóan. Ugyanakkor ezek a források sem adnak választ minden, a frankügy kapcsán eddig homályban maradt részletre. Köszönjük a letétek megtalálójának, első olvasójának, Szécsényi Mihály kol­légánknak, hogy felhívta figyelmünket a forrásra. A forrás keletkezésének körülményei Teleki Pál 1926. április 8-án egy zárt borítékban kézzel írt tizenöt oldalas feljegyzést, április 27-én ismét zárt borítékban Bethlen Istvánhoz ugyancsak kéz­zel írott huszonhárom oldalas memorandumot és egy másik zárt borítékban egy két oldalas, és egy három oldalas írógéppel írt feljegyzést helyezett el Budapest V kerületének 2. számú magánközjegyzői körzetében tevékenykedő Lázár Ferenc királyi magánközjegyzőnél. Teleki Pál sajnos azt egyetlen szóval sem említi ezek­ben a írásokban, hogy miért tartózkodik vidéken. Csákváron valószínűleg Ester­házy Miklós Móri vendége volt, akinek kastélya mellett szép kertje is elősegíthette, hogy kellemes környezetben nyugodt körülmények között vesse papírra gondola­tait. Azt sem említi, hogy mi az oka, hogy feljegyzését Héderváron, illetve Buda­pesten fejezte be. Héderváron talán Khuen-Héderváry Sándornak a vendége le­hetett, akivel bizalmi kapcsolatban állt. Mint ahogy éppen ezekből a feljegyzésből kiderül, január elején Teleki Pál személyes küldötte volt Bethlenhez azzal az üze- t Azoknál a neveknél, amelyekhez a bevezetőben nem fűzünk magyarázatot, a későbbiek során a név és a szöveg szorosabb összefüggéseinél tesszük meg azt.

Next