Századok – 2000
TÖRTÉNETI IRODALOM - Socialisme; cultures; histoire: itinéraires et représentation. Mélanges offerts á Miklós Molnár. (Ism.: Niederhauser Emil) 491
486 TÖRTÉNETI IRODALOM 494 A negyedik rész a jelenlévő múltat, a történeti fejlődés reprezentációját tárgyalja Jean-Claude Favez az 1898-as föderáció 150. évfordulóján a svájci parlamentben tartott beszédében a (svájci) politika jövőjét taglalta. Az európai környezet új, erre új válaszokat kell adnia az országnak, a honvédelem és a külpolitika terén. A nemzetállam még sokáig megmarad. A svájci példa a közvetlen demokrácia lehetőségeinek a továbbfejlesztésében lehet hasznos, de ehhez művelt és öntudatos állampolgárok kellenek. Deák István a kollaboráció, beletörődés és ellenállás kérdéseit vizsgálja a második világháború idején. Nemcsak német megszállás volt, hanem nagyon sok más állam is megszállt területeket. A terrort olykor eleve alkalmazták, még a fegyveres ellenállás megindulása előtt, mint a szovjetek az 1939-ben elfoglalt lengyel területeken. A partizán szót az ellenállókra először a litvánok használták a szovjetekkel szemben. Az ukrajnai megszállásra (keleten szovjet, nyugaton német) kétféle válasz adódott, mert a német megszállás a Holocaustot is jelentette. A kollaborálás az akkor használatos értelemben és az ellenállás egyaránt csak kisebbségek ügye. A kollaborálás itt nyereséghozó együttműködést jelent, nem mint az 1907-es hágai konvencióban, ahol csak a megszállás eltűréséről van szó, amíg nem kerül ellentétbe a hágai konvencióval. A Skandináviából az SS-be jelentkezett fiatalokat a kalandvágy hajtotta, a háború után viszont súlyosabban büntették őket, mint azokat az üzletembereket, akik nagy vagyont szereztek a kollaborálásból. Francia tiszteket, akik zsidókat szolgáltattak ki a németeknek, utólag mint ellenállókat tüntették ki. És mit lehet mondani a Skoda-művek alkalmazottairól, akik a német háborús erőfeszítésben igen jelentős szerepet vittek, vagy Weiss Manfréd csepeli gyáráról, amelynek ugyanilyen szerepe volt, de az ő támogatása tette lehetővé, hogy Horthy 1943-ban még elutasítsa az Endlösungot. 1945 után minden kormányzat igyekezett a Népet felmenteni, a kollaborálást csak a régi elit tevékenységének tüntették fel. A zsidók ellenállását nemzeti hőstettekké nyilvánították. Menzel 1966-os filmjében is az ellenállásról van szó, holott egyetlen német katonavonatot sem robbantottak fel Csehszlovákiában. Dánia 1941-ben csatlakozott az antikomintern-paktumhoz, tehát voltaképpen Németország szövetségese volt, a dán gazdaság virult, amíg a németeket kiszolgálta. Ukrán vonatkozásban különösen sok az elhallgatás, a hidegháború idején pedig még bizonytalanabbá vált a téma. Saul Friedländer Ernst Kantorowicz és Marc Bloch példáját vizsgálja, két zsidó történészét, akik mindketten teljesen asszimilálódtak a német, ill. a francia nemzetbe. Kantorowicz II. Frigyes császárról írt nagy monográfiát. 1933-ban csak fél évre kért szabadságot, a zsidóellenes első intézkedések után, még továbbra is megpróbálkozott állása fenntartásával, hivatkozva első világháborús frontharcos voltára. Ez Blochra is érvényes, aki 1939-ben önként vonult be a hadseregbe. 1938-ban Halifax angol külügyminiszter nem volt hajlandó támogatni Kantorowiczot, de mégis eljut Angliába, majd az Egyesült Államokba. Anyját és unokahúgát otthon elgázosították. Bloch 1941 végéig még mehetett volna az USA-ba, de nem tette. Mindketten a maguk választotta nemzeti identitást és vele a mítoszt fogadták el, zsidó voltukat nem tagadták, de voltaképpen elutasították. Jasna Adler 1918 október 28., vagyis a csehszlovák köztársaság kikiáltásához fűz reflexiókat. A Monarchia szétesésével kapcsolatban az egyik felfogás szerint ez elkerülhetetlen volt, a másik szerint külső erők okozták, egy harmadik felfogás szerint, amelyhez Molnár Miklós vagy Jean Bérenger tartozik, az okok bizonytalanok. Adler a többi forradalmat is ehhez az október 28-ához kapcsolja, kétségtelenül csak néhány napi eltérések vannak. Az összeomlás egyfajta vacuum jurist teremtett, a felsők ezért kérték Bécs megszállását az Antant-erők által. Az eseményeket sorra véve úgy látja, egyedül Csehországban maradt fenn az október 28-i dátum mint megemlékezés. Szerinte a többiek elfelejtik. Valójában nem felejtik el, mert 29-ét a délszlávok, 30-át a szlovákok, 31-ét pedig a magyarok nagyon is számon tartják, dehát egyik sem azonos 28-cal, tehát miért ünnepelnék ezt? André Reszler a hanyatlás gondolatát vizsgálja a Habsburg-birodalomban. Sokan sokáig nem így látták, Wickham Steed még 1913-ban a Monarchia vitalitásáról írt. De már Metternich átmeneti korban érezte magát, s ezt nem tartotta egészségesnek. Úgy látta, a monarchiák feladják magukat. Gentz is ügyük elvesztéséről szólt. Adalbert Stifter, az író a mérték hiányát emlegette. Ferenc József maga is Theodore Roosevelt elnökkel beszélve élő anakronizmusnak nevezte magát, a régi világ utolsó emberének. Justh Zsigmond pedig arról írt, hogy Bécs meghalt. Musil és Joseph Roth persze már utólag írtak a hanyatlásról. Karl Kraus az általános hanyatlás laboratóriumának nevezte a Monarchiát. Éppen a legjobbakban élt a hanyatlás tudata. Helena Volet a múlt század divatjáról, a történeti hamisítványokról ír, konkrétan a Václav Hanka-féle kéziratokról, ezek hitelességét Palacky élete végéig elismerte, Safáriknak később már voltak aggodalmai. De a cseh közvélemény egyenesen terrorizálta azokat, akik kétségbe vonták a hitelességet. 1858-ban hangzott el nyilvánosan az első kétely, és azután Jan Gebauer Masaryk folyóiratában bizonyította be a hamisítást, de sokáig még Masaryk tekintélye is kevés volt ennek a nézetnek az elfogadásához. A nemzeti tudatban valahol