Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Herger Csabáné: Rekatolizáció eszköztára Magyarországon a 16-18. században IV/871
REKATOLIZÁCIÓ MAGYARORSZÁGON A 16-18. SZÁZADBAN 881 szemlélete veszélyeztette a javaslat egyéb részeinek végrehajthatóságát is: a nemeseket a jobbágyok javára megnyirbált nemesi jogok, a reformált jobbágyokat pedig a vallásügyi rendelkezések tehették volna az Einrichtungswerk ellenségévé. A főbizottság miután letárgyalta Kollonich munkáját, annak csak részleges végrehajtására tett javaslatot az uralkodónál, 1689. október 13-án pedig a Pozsonyban összegyűlt magyar rendek határozatukban az alkotmány bármiféle megváltoztatása ellen foglaltak állást. Az 1691-ben kibocsátott Explanatio Leopoldina az „ezen túl is" kitétel pontosabb körülírását jelentette. Lipót törvénymagyarázata kijelölte a határokat, amelyek felállításával Bécs és a jezsuiták hajlandóak voltak még eltűrni a protestantizmus létezését Magyarországon. A nyilvános vallásgyakorlást csak az artikuláris helyeken engedélyezték, máshol csakis szűk családi körben, vallási könyvekből történő felolvasásra, ún. magán vallásgyakorlásra kerülhetett sor. A nem artikuláris helyen lakó protestánsok kötelesek voltak tizedüket illetve az egyes szolgálatokért (keresztelés, temetés stb.) járó stólát a katolikus papnak megfizetni, annak ellenére, hogy a tényleges tevékenység elvégzésére az artikuláris hely protestáns lelkészét kérték fel. Az anyagi kérdések ilyen szabályozása — az abszolutisztikus uralmi formának megfelelően — rendeleti úton hatálytalanította III. Ferdinánd 1647. évi dekrétuma a cikkely 8.§-ának rendelkezését, amely szerint a protestánsok nem kötelezhetők a katolikus papság eltartására.47 Az uralkodó 1701. évi rendelete a nyomasztó abszolutizmus terméke volt annak teljességében: a töröktől visszahódított területeken csak a katolikus vallás gyakorlását engedélyezte, az artikuláris helyként kijelölt korábbi végvárakban megszüntette a protestáns vallásszabadságot és elrendelte, hogy a reformált egyházakhoz visszatérőket esküszegőként üldözzék. Annak ellenére, hogy a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békekötés III. cikkében 48 I. József ígéretet tett arra, hogy a következő országgyűlés részletesen szabályozza a vallási kérdéseket illetve azt, hogy a vallásszabadságot Magyarországon és Erdélyben is a legszigorúbban betartatja. 1712-ben III. Károly a viharos gyorsasággal terjedő pestisjárványra hivatkozva feloszlatta az összegyűlt rendeket, azaz ezzel érvényben hagyta az Explanatio Leopoldina rendelkezéseit. 1714/15-ben a római katolikus többségű országgyűlés rendezése sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A békefeltételeket megszegve, a protestánsok és a katolikusok követelései közötti középutat választva az 1681-ben és 1687-ben hozott vallásügyi törvényeket ideiglenesen fennállóként meghagyták „ekkorig kifejtett valódi értelmükben", a panaszjoggal pedig — a békekötésben meghatározottakat kifejezetten leszűkítve — csakis személyesen, saját névben és a király előtt lehetett ezután élni.49 Különösen bénítóan hatott a reformált egyházak létére és működésére a pénzgyűjtés, illetve az egyházi adó szedésének megtiltása.50 47 A katolikus alsópapság anyagi szükségeinek biztosítására hozta létre III. Ferdinánd 1647. és 1650. évi rendeleteivel az ún. „cassa parochorum"-ot, melybe ekkor a magyar kamara fizetett be évi 6000 forintot, közvetetten tehát — a linzi béke ellenére — nem szűnt meg a protestánsok kötelezettsége a katolikus papság eltartására nézve. 48 Lukinich Imre: A szatmári béke története és oklevéltára, Budapest, 1925, 337-345. 49 III. Károly 1715. évi dekrétuma XXX. cikkely 50 III. Károly 1715. évi dekrétuma XXXI. cikkely 2.§