Századok – 2003

KÖZLEMÉNYEK - C. Tóth Norbert: Az esztergomi érseki szék üresedése 1418-1423 között 885

AZ ESZTERGOMI ÉRSEKI SZÉK ÜRESEDÉSE 1418-1423 KÖZÖTT 895 31-i halála után létrejött helyzet, valamint egy török beütés lehetett 1418. szep­tember végén Szlavóniába. 9 5 Talán nem erőltetett a feltevés, hogy az esztergomi érsekség két évi jövedelmének egy részét a király a hadsereg felszerelésére 9 6 és a déli végek megerősítésére fordította. A király távozása a végekről azonban nem jelentette a magyar fegyverek nyugalmát is egyben: Losonci Zsigmond Szörényi, orsovai, miháldi, sebesi és zsidóvári várnagy 1420. július 25-én a király nevében még a Szörény vár alatt a törökök ellen teljesített szolgálatért adományoz kenézsé­get. 9 7 Úgy tűnik, valamiféle általános parancs is lehetett a déli végeken, mivel a különös jelenléten Jakab mester Lévai Cseh Péter feleségének, Nevnai Treutel Miklós leányának Katalinnak perét Szántói Lack Benedek ellen azért halasztja el a személyes jelenlét elé, mert a püspök a Száva mellett fekvő Árki királyi őrhely újjáépítésével van elfoglalva. 9 8 Hogy a hadjáratra elköltött pénz nem volt hiába­való és valóban szükség volt a határok megerősítésére, azt jól bizonyítja a törökök fokozódó aktivitása. Egy török sereg 1420 tavaszán betört a havasalföldi fejede­lemségbe és azt pusztítva hűségesküre és adófizetésre kényszerítette Mircse fiát és egyben utódját, Mihályt. A sikeres hadművelet után a moldvai vajda ellen for­dultak, aki II. Ulászló lengyel királytól kért segítséget. 9 9 A pénz felhasználásának módjával könnyen magyarázható válik az is, hogy Zsigmond miért nem fogadta el, hogy V Márton pápa 1420. decemberében kinevezte Hohenlohe Györgyöt esz­tergomi adminisztrátorrá, hiszen akkor elesett volna a szóban forgó két évi több­letjövedelemtől. Kronológia az esztergomi érsekség 1418-1423 közötti történetéhez 1387. október 19. Kanizsai János pápai áthelyezése Egerből az esztergomi ér­sekség élére. 1418. május 30. Az érsek halála. 1418. június - 1419. május 5. Kanizsai István az érsekség javainak conservators. 1418. december 22. V Márton pápa kinevezi Hohenlohe Györgyöt az érsekség adminisztrátorává. 1419. május - 1420. (május eleje) Csehi Péter nagyprépost és Csetneki László esztergom-zöldmezei prépost az érsekség kormányzói. 1420. március 27. A pápa Borsnitzi János lebusi püspöknek adja az érsekséget. 1420. május 30. Hohenlohe György passaui püspök az érsekség kormányzója. 1421. (március eleje) Borsnitzi János halála. ll-ig Orsova mellett táborban (ZsO VII. 1040., 1093.), másnap Szörény várban (uo. 1100.) van, ahol november 20-ig tartózkodott (uo. 1111.), innen Karánsebesre ment (nov. 28-30. Uo. 1117-1120.) és végül dec. 3-án érkezett vissza Temesvárra (uo 1123.). 9 5 Kronológia 247. Mircse fia, Mihály 1418. május 29-én szerepel vajdaként (ZsO VI. 1965.). 9 6 Egy 1422. decemberi adat szerint Zsigmond 135 lándzsa 3 havi zsoldjára 3000 aranyforintot adott (ifj. Stibornak), ennek alapján 1 lándzsa 1 havi zsoldja 74 forintba került. - Wenzel Gusztáu: Stibor vajda. Életrajzi tanulmány. Bp., 1874. (Értekezések a történelmi tudományok köréből. IV/2.) 174. 9 7 ZsO VII. 2010. 9 8 ZsO VII. 1373. Az oklevél szövegében „castelli nostri Arky nuncupati" szerepel. 9 9 ZsO VII. 2022. és 2033.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék