Századok – 2003

KÖZLEMÉNYEK - Pálosfalvi Tamás: Rozgonyiak és a polgárháború (1440-1444) 897

Pálosfalvi Tamás A ROZGONYIAK ÉS A POLGÁRHÁBORÚ (1440-1444) Aligha szorul bizonyításra, hogy napjainkban a politikai tevékenység az egyén szabad döntéséből eredő állapot, és korántsem szükségszerű, hogy egy ilyen döntés egy életre szólóan meghatározó legyen. Bárki, aki politikára adja a fejét, ez irányú tevékenységével bármikor felhagyhat, és elkövetett hibáinak, mulasztá­sainak következményei a legritkább esetben járnak egzisztenciáját alapvetően fe­nyegető következményekkel. Gyökeresen más volt a helyzet a középkorban, ami­kor a társadalom egy jelentős szegmense születése okán rákényszerült arra, hogy politikai kérdésekben folyamatosan állást foglaljon, és állásfoglalásainak hasznát vagy kárát ne csupán ő maga, de gyakran családja is generációkon keresztül él­vezze vagy szenvedje. A középkori bárót alapvető kötelessége volt, hogy birtokait lehetőség szerint gyarapítsa, háborúban védelmezze, kíséretének tagjait érdemeik szerint jutalmazza, a királyság sorsát meghatározó döntéseknél véleményét ér­vényre juttassa, és szükség esetén országa védelmében katonái élén hadba száll­jon. A politikai tevékenység alól egyedül valamilyen testi vagy szellemi fogyaté­kosság adott felmentést, a következmények viselése alól pedig senki és semmi: a békeidőben hozott rossz döntésekért a báró „csak" mellőzéssel, esetleg családjá­nak lesüllyedésével, familiárisainak elpártolásával fizetett, (polgár)háborúban vi­szont nemritkán az életével. Különösen nehéz helyzetbe került a báró és családja, amikor arról kellett dönteni, hogy a trónért versengő több jelölt közül melyiket támogassa. Az erővi­szonyok lehetőleg pontos felmérése a kor viszonyai között sok időt igényelt volna, márpedig a döntést nem lehetett addig halogatni, amíg a küzdelem eldőlt. Aki a leghamarabb tette le voksát a későbbi győztes mellett, az évtizedekre megalapoz­hatta vagy biztosíthatta családja számára a nagybirtokosi státust, míg a haborok számára gyakran csak morzsák jutottak. Aki viszont a későbbi vesztes mögött sorakozott fel elhamarkodottan, bizton számíthatott birtokai elvesztésére, de lega­lábbis arra, hogy a győztes uralma idején se adományokat, se jövedelemmel kecsegtető hivatalokat nem kaphat. Ez pedig, mivel a politikai befolyás alapja a nagybirtokosi állás és a hivatalviselés volt, egyenlő volt a politikai eljelentéktelenedéssel. Biztos iránymutatók hiányában a döntést számtalan tényező motiválta, a­melyek hatását a legtöbb esetben csak találgatni tudjuk. Itt van mindjárt a birtok nagysága és elhelyezkedése. Az a báró, aki számos uradalommal rendelkezett, több familiárist tudott csatasorba állítani, és így jobban érvényesíthette akaratát.­ ­ A kifejezésen természetesen nemcsak a hivatalban lévő tisztségviselőket értem, hanem mind­azokat, akik vagyonuk vagy származásuk okán már ekkor világosan elváltak a köznemesség tömegeitől, még ha ennek közjogi lecsapódása csak később következett is be.

Next