Századok – 2012
DOKUMENTUMOK - Szécsényi András - Kerepeszki Róbert: „Ellenzék" a Turulban. A Turul Szövetségről I/171
.ELLENZÉK" A TURULBAN 187 közösségi munkára, a mozgalmi életre való neveléssel is sokakat indított el azon az úton, mely, lehet, hogy sok tévelygés után, de végül mégis a dolgozók, a nép érdekei felé vezet. Sok megtévedt fiatalember mellett igen sokan voltak, akik az itt kapott indításokat helyesen használták fel: az igaz népi politika hívei lettek, gyökeres változásokat követeltek s ha a Turul által mindig hangsúlyozott „fajvédelmet" komolyan vették, előbb-utóbb belátták, hogy fajtánkat a némettől kell védeni. így lett a soviniszta nacionalizmusból — népi magyarság, az antiszemitizmusból — németgyűlölet, a numerus clausus követeléséből - parasztinternátus.72 S azokból, akiket a Turulból kizártak, vagy akik önként hagyták ott a „vezérek" fasiszta ömlengését, vagy akik belefáradtak a hiábavaló ellenzékieskedésbe, a tisztultabb nézetek és helyesebb politika követelésére tömegek nevelődtek, s legfőbb iskolájukul szolgáltak a Turulban nyert tapasztalataik. Akik pedig belülről próbálták megfordítani a Turult, sokszor disszidensekkel együtt haladva tették meg ugyanezt az utat. A tömeget, a csordát, a középosztályi ifjoncok, az úri fiúk seregét persze nem tudták megváltoztatni, de komoly eredményeket értek el a legjobbak között (?). Az pedig, mint ezt a „diákegység-mozgalom" és az 1944. március 19. utáni diákellenállási mozgalom példái mutatták, hogy kivételek akadtak a fasiszta tömegben, s hogy 1943-ban az egész főiskolás Turult sikerült a baloldali ellenzéknek, a „népfrontnak" (ahogy a Turul régi vezérei nevezték)73 kezébe venni, azt bizonyítja: Magyarország egyik leghatalmasabb németbarát, fasiszta szervezetében is akadtak helyes irányú kezdeményezések és kísérletek, sőt, igazi eredményeket mutathattak fel.74 Ezt ismét nem a fasiszta tömörülések mentségére említjük meg, hanem azért, hogy bizonyítsuk: a magyarság széles rétegei annyira távol álltak a fasizmustól, hogy még olyan szervezetben is lázadtak ellen, mint a Turul volt! A Turul ellenzék példája megmutatja azt is, hogy jobboldali álarcban néha többet lehetett tenni a népi gondolat és a demokratikus átalakulás érdekében a németek ellen, mint határozott baloldali kiállásokkal. Akár destruálással, akár tudatos neveléssel, alakítással jobboldali kereteket is fel lehetett használni antifasiszta tevékenységre. Nemcsak a német megszállás és a nyilas terror alatt, mikor a korábban antiszemita Turul nyugodtan lázíthatta az ifjúságot az „idegenek" ellen — olyan formában, hogy minden értelmes ifjú tudta, hogy „idegenek alatt 72 A Turul ellenzék a magyar parasztság demokratizálását, a földosztással egybekötött szociális reformok elérését tekintette egyik fő feladatának. Ebből (is) következőn határozott német(náci)ellenesség jellemezte. Ugyanakkor az is tény, hogy a Végváry József irányította bajtársi egyesület vezetése is németellenes volt: féltette a „magyar fajt" a pángermanizmustól. Ungváry Krisztián: Antiszemitizmus és németellenesség - a kétfrontos harc. In Küzdelem az igazságért. Tanulmányok Randolph L. Braham professzor 80. születésnapjára. Szerk.: Karsai László és Molnár Judit. Bp., MAZSIHISZ, 2002. 731-750. 73 A „népfront", különösen annak radikális válfajaként alkalmazott „baloldali-zsidó népfront" megnevezés ellen azonban rendre tiltakoztak, mert a kifejezés összeforrt a baloldali mozgalmakkal. A Turul Szövetség ellenzéki, népi szárnya azonban következetesen jobboldalinak határozta meg magát. M. R .Magyar Pál]: a Csaba B. E. törzsfői tábora egyhangúlag elhatározta a kilépést a Turulból. Fiatalok, 1942. január hó. 6. 74 M. Kiss Sándor: A Magyar Diákok Szabadságfrontja, i.m. 275-286.; Fitos Vilmos: Szárszó után, Kritika, 1983. november. 10-11.