Századok – 2012
DOKUMENTUMOK - Szécsényi András - Kerepeszki Róbert: „Ellenzék" a Turulban. A Turul Szövetségről I/171
.ELLENZÉK" A TURULBAN 189 Az akkori egyetemi ifjúság életstílusához hozzátartozott a tüntetés. Nem csoda, hogy a Turul németellenes fiatalságának Bleyer Jakabbal szembeni ellenérzése többízben súlyos egyetemi zavargásokra vezetett.78 Ugyanekkor Szabó Dezsőt a „Turul várban"79 tartandó előadássorozat megtartására kérték fel. Az érdeklődés soha nem látott ifjúsági tömegeket mozgatott meg. A negyedik előadást Verbovszki József (később a hangzatos Végvári nevet vette fel)80 akkori „fővezér" már nem engedélyezte, elsősorban azért, mert Szabó Dezső a német kérdéssel foglalkozott s kifigurázta a Turul idegenmajmoló szokásait, magatartását. Utolsó előadásában vetette fel Szabó Dezső, hogy ha a Turul ifjúsága valóban magyar útra tér, ennek kifejezésére ünnepi demonstráció formájában égesse el a régi Burschenschaftokból származó sváb tányérsapkát. A diákság lázasan készült a gellérthegyi nagy magyar játékokra. A fővezérség azonban közbelépett, az ünnepség elmaradt, Roboz Zoltánt, a magyar szellemű ellenzék vezérét tisztségéből felfüggesztették, később kizárták.81 A fejlődést azonban nem lehetett megakadályozni. Rövidesen mégis eltűnt a sváb diáksapka, hogy régi magyar típusú lövegnek adjon helyet.82 Azonban már Roboz Zoltánék sem érték be gyerekes külsőségekkel és demonstrációkkal. Kezdettől legfontosabbnak látták a Turul kulturális nevelőmunkájának reformját. Ezért igyekezett Roboz létrehozni a Turul Akadémiát, mely a kivénhedt Tudományos Akadémiával szemben a haladó szellemű fiatal tudósokat akarta felvonultatni, másrészt az írói és művészi törzseket, melyeknek az új Turul-ideológiát kellett kialakítaniuk. Az írói csoport vezetését Fodor József vállalta. A tervek azonban Roboz kizárása miatt nem valósulhattak meg. 78 Pl. 1936-ban a fővezérség tüntetést szervezett a már elhunyt Bleyer Jakab egyetemi tanár emlékének felelevenítése ellen. Hasonló események zajlottak le Debrecenben is az 1930-as évek második felében a nyíltan nácibarát és pángermán nézeteket valló Huss Richárd német nyelv- és irodalomprofesszor ellen. MOL, P 1364. Turul Szövetség, 1. d., 3. t. 64-67. Vö. Kerepeszki Róbert: Debrecen és a Volksbund. Adalékok a debreceni Volksbund megalakulásának körülményeihez. Múltunk, 2007/4. 266-273. 79 A Turulvár a szövetség 1932-ben, a Budapesti Ferenc József rakparton felépített központi épülete volt. Nemcsak a fővezérség és az országos ügyosztályoknak biztosított helyet, de hatalmas előadótermében rendszeres előadás-sorozatokat szerveztek. Szobáiban a tagok részére családias otthont is biztosított, olvasmányok (könyvek, lapok) és játékok (biliárd, sakk, asztalitenisz) rendszeresítésével, valamint lőpálya, birkózószoba stb. felállításával. Ugyanitt működött a Szövetség rádió szakosztálya, több hatalmas felvevő és egy rövidhullámú leadó készülékkel. Ugyancsak a Turulvárban tartották a törzsi táborokat, valamint az egyesületi és a szövetségi táncmulatságokat. 80 Helyesen: Verbovszky József, aki 1935-ben magyarosította nevét Végváry-ra. Orvos, a szövetség országos fővezére 1932-1939 között. Gömbös Gyula elkötelezett híve volt, 1935-1939-ig országgyűlési képviselő a NEP színeiben. 1939-ben az Imrády Béla miniszterelnökhöz közeli erők lemondatták, majd eltávolították a Turulból. Magánpraxist folytatott. 1948-ban az ÁVH konspiráció útján beszervezte, jelentéseket küldött Budapestről és Ausztriából is. Később az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. ÁBTL, K-338. Végváry József beszervezése. 81 BFL, B 3701/1950. V-88720. Végváry József népbírósági pere(i): 94-95. 82 A Turul vezetése már az 1920-as elejétől tervezte, hogy a sapkaviseletben a külföldi mintáról (a tányérsapkáról) áttér olyanra, amely a magyarságtudatot jobban kifejezi. Erre azonban csak 1934 tavaszán került sor a tollas Bocskai-sapka bevezetésével, aminek időzítése nem véletlen: az MTI tudósítása szerint ugyanis a Turul vezetőinek ezzel az volt a célja, hogy „kifejezést adjanak annak, hogy semmi közük nincsen a horogkereszthez". MOL, K 428. 0 sorozat, 1934. április 25.