Századok – 2013

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Gyáni Gábor: A posztmodern és a magyarországi történetírás I/177

182 A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE vizmusára, az ő reprezentáció-elméletére gondol Romsics, akinek említi ugyan a Metahistory címú fő művét, de White egyetlen szövegére sem utal cikke iroda­lomjegyzékében, akkor nem állja meg a helyét kijelentése. 2 0 Nem hozza továbbá Romsics az olvasó tudomására, hogy nem az akadémiai történetírás és a kollek­tív emlékezet, valamint a public history közötti, hanem az akadémiai történet­íráson belüli értelmezési szabadság ügyét állítja a posztmodern felvetése a vita középpontjába. Ha a kollektív emlékezet tág, a történetírást is felölelő fogalmá­val dolgozik a posztmodernként tudatosított diskurzus, 2 1 amire szintén akad példa, akkor a történetírói historizmus mint tisztán tudományos megismerő te­vékenység kritikáját fogalmazza meg az elmélet. S teszi ezt oly módon, hogy nem lehet egykönnyen lesöpörni az asztalról azokat az érveket, melyeket, egye­bek közt, a nemzeti történetírás, a történetírás nemzeti paradigmájának a mí­toszteremtő potenciáljáról fogalmaz meg. 2 2 Frissen megjelent historiográfiai szintézisében Romsics a korábbiakhoz mérve megértőbb (elfogadóbb) véleményt fejt ki a posztmodern történeti gon­dolkodásról. Önálló fejezetet szentel a témának, ami egy múló divatjelenségnek aligha dukálna. Fő vonalaiban, ha nem is nagyon kimerítően, megismerteti az olvasóval a posztmodern fő mondandóját és nem azért, hogy kioktassa a poszt­modern híveit saját vélt igazáról; noha a posztmodernt innen-onnan bíráló megszólalásoknak is teret szentel, idézve G. R. Elton, E. J. Hobsbawm, A. Marwick és R. J. Evans álláspontját. Ezúttal eltekint attól, hogy részletezze a posztmodernt illető saját kritikus nézeteit; bár áttételesen, retorikai eszközök­kel mégis érzékelteti a kérdésben elfoglalt változatlan álláspontját, nevezete­sen, hogy a posztmodern legtöbb „tana" túlzott, elfogadhatatlan, sőt követhe­tetlen a történész számára. Úgy adja véleményét tudtunkra, hogy az önkénye­sen a „végletesen relativista posztmodern attitűd kritikusai közé" besorolt Paul Ricoeur, és emellett néhány neopozitivista társadalomtudományos historikus megállapítását idézi, velük zárja le a posztmodern körül folyó viták ismerteté­sét. A posztmodern megszólaltatott kritikusaival (E. Wallerstein és J. Kocka) mondatja ki a végső szót egy olyan szünet nélkül zajló vitában, ahol a posztmo­dern elméletalkotóknak is van mondanivalója az őket érő kritikáról; erről azon­ban már nem esik szó a könyvben. 2 3 Ebből is kitetszik, az elméleti diskurzus még bizonyos fokú ismerete sem feltétlenül juttat el valakit oda, hogy akár visszafogott módon, azonosuljon a posztmodernnel, és a középutas elméleti 2 0 Vö. Hayden White: Metahistory. The Historical Imagination in Nineteenth-Century Europe. Johns Hopkins University Press, Baltimore, 1973.; Hayden White: A történelem terhe. Osiris ­Gond, Bp. 1997. 2 1 Bővebben: Gyáni Gábor: Kollektív emlékezet és történetírás: kapcsolatuk ellentmondásossá­ga. In: Gyáni Gábor: Az elveszíthető múlt. A tapasztalat mint emlékezet és történelem. Nyitott Könyvműhely, Bp. 2010. 68-84. 2 2 Patrick Geary: The Myths of Nations. The Medieval Origins of Europe. Princeton University Press, Princeton, M.J. 2002.; Stefan Berger - Linas Eriksonas - Andrew Mycock, eds.: Narrating the Nation. Representations in History, Media and the Arts. Berghahn Books, New York, 2008.; Stefan Berger: On the Role of Myths and History in the Construction of National Identity in Modern Europe. European History Quarterly, 39, 3 (2009) 490-502. 2 3 Romsics Ignác: Clio bűvöletében. Magyar történetírás a 19-20. században - nemzetközi kite­kintéssel. Osiris, Bp. 2011. 229-244.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék