Századok – 2014

KRÓNIKA - Pók Attila: Szabolcs Ottó (1927-2013) I/283

KRÓNIKA ciók rendszerezését kell a történelemtanítás középpontjába állítani. Próféták és agitátorok kijelentéseinek ismételgetése helyett a kritikus rendszerezéshez ad segítséget a modern társadalomtudományok eredményeinek, módszereinek integrálásai történelem oktatásába. Ezt a célt s a magyar történelem minden­kori egyetemes történelmi összefüggésekbe helyezését, az információs robba­nás következményeinek mérlegelését, a modern technikai eszközök használa­tának sürgetését, egy szóval az élményszerűség minél teljesebb körű kibonta­koztatását szolgálta életműve legnagyobb része. Ezer körüli publikáció, megszámlálhatatlan országos és nemzetközi konfe­rencia szervezése, lebonyolítása, Magyarország bevonása a nemzetközi tankönyv­egyeztetési folyamatokba, szakfolyóiratok és történelempedagógiai szakkönyvso­rozatok szerkesztése, közvetlen és kreatív reagálás a történelemoktatás politikai környezetének változásaira, emberség és empátia, címszavak a most véglegesen le­zárult életmű összegező értékeléséhez és tanulságainak mérlegeléséhez. Ez a szomorú alkalom is emlékeztet ugyanis bennünket: a mi szakmánk­ban is csak az egyes generációk egymásra épülő teljesítményei bizonyíthatják a történetírás ma különösen erőteljesen igényelt „társadalmi hasznosságát”. Sza­bolcs Ottó egy olyan generáció tagja, amely az 1950-es 60-s évek fordulójától kezdve mélyre fúró forrásfeltárásokkal, részmonográfiákkal és szintézisekkel, érdekfeszítően megírt népszerűsítő művekkel gondolkoztatta el a szakmai kö­zösséget, a gondolkodni akaró és képes közvéleményt haza és haladás viszonyá­ról. Számukra sokkal világosabban látszott, hogy merre van előre, mint a ké­sőbbi nemzedékekhez tartozó kollégáknak. Irigylésre méltó magabiztossággal tervezett és építkezett Szabolcs Ottó, szenvedélyes tenni akarása, a keskeny ös­vények és széles utak párhuzamos használata, az egyszerre kritikus és konst­ruktív szemléletmód és napi gyakorlat sikeres megvalósítása szakmán innen és túl egy egyre ritkább, de annál értékesebb közéleti értelmiségi magatartásmo­­dell inspiráló példája. Elporladó teste az elmúlásra, a közemlékezetbe épülő in­tellektusa a jelen- és jövőformálás minden igazi értelmiségi számára kötelező feladatára hív fel minket e szomorú, de mégis felemelő pillanatban. Pók Attila

Next