Századok – 2018
2018 / 2. szám - FIUMÉTÓL KONSTANTINÁPOLYIG - Demeter Gábor: A modernizációtól a kolonizációs törekvésekig. Magyar utazók, politikusok és gazdasági szakírók a balkáni feladatokról (a 19. századtól az annexiós krízisig)
A MODERNIZÁCIÓTÓL A KOLONIZÁCIÓS TÖREKVÉSEKIG kenyerezte le az agráriusokat.”174 A vád tehát az, hogy tényleges balkáni gazdaságfejlesztés/behatolás helyett a politikai elit a nagyhatalmi státuszt aszimmetrikus gazdasági szerződések kikényszerítésére használta fel. A torzult piaci viszonyok így nem a magyar gazdaság valós erejét tükrözték. A valóság az – fejti ki Szegh Dezső közgazdász 1908 elején –, hogy a megelőző 10 évben Szerbia kivitele állandóan emelkedett, a magyar stagnált (1883-ban 12 millió, 1900 után 15 millió). Behozatalunk Szerbiából 50 millió korona, míg kivitelünk 15 millió. Szerbia kivitele szinte teljesen Magyarországot célozza meg, a magyar behozatal teljes egészében agrártermék, azaz a hazai termelés riválisa. Ausztriába viszont alig megy valami Szerbiából, miközben az osztrák export (mely zömmel iparcikk), 20 millió korona felett van. Ausztria tehát pozitív szaldóval bír, mi deficitesek vagyunk.175 Iparcikkeinket nem tudtuk elhelyezni a Balkánon, noha 10 év alatt 200 millió koronával emelkedett az ipari termelésünk.176 A századforduló előtt a magyar politikai és gazdasági elit nem tévesztette szem elől, hogy a magyar gazdasági pozíciókat alapvetően a Monarchia közös piaci rendszerén belül kell megvédeni. Ekkor a magyar birodalmi gondolat nem feszegette az osztrák–magyar kiegyezés rendszerét, mert ez a kompromisszum jelentette a legnagyobb védelmet Oroszországgal és a nemzetiségekkel szemben.177 Az alkalmazott politika egyre inkább párhuzamos fejlesztéseken alapult.178 Nehézséget az jelentett, hogy oly módon kellett (volna) mindkét versengő fél (olykor szembemenő) érdekeit kielégíteni, hogy ezek hatása ne kioltsa, hanem erősítse a Monarchia teljesítményét. Az 1903–1908 közötti általános balkáni politikai-gazdasági fordulat miatt új politikára volt szükség, mely immár a tágabb értelemben vett „magyar” gazdaság érdekeit (is) szolgálja (bármilyen nehezen is körvonalazható ez). 179 1908 után nyílt verseny lépett életbe,180 miközben számos gazdasági koncepció létezett és ütközött.181 174 Uo. 168–170. Ezen gazdaságpolitikát Szegh Dezső is elítélte. 175 Szegh Dezső: Magyarország a Balkánon. Gazdaságpolitikai tanulmány. Bp. 1908. 16–17. 176 Sassi Nagy L.: A Magyar–török i. m. 3–5. 177 Csaplár-Degovics K.: Az első magyar–albán szótár i. m. 471. 178 Nemcsak a kereskedelmi akadémiák, konzulátusok levelezői rendszere, kereskedelmi múzeumok voltak párhuzamosak, de Osztrák–Magyar Koloniális Társaságnak is volt magyar megfelelője, amenynyiben a Turáni Társaságot annak lehet tekinteni, állítja Csaplár-Degovics Krisztián. 179 E retorikát előszeretettel használták a sokszor versenyhátrányukat kompenzálni így kívánó gazdasági érdekcsoportok is, melyek ugyan magyarországiak voltak, de az állam vagy nemzet érdekeivel azonosítani (sokszor partikuláris) érdekeiket – leegyszerűsítés. 180 Boszniában csak olyan beruházásokat preferáltak, mely mindkét félnek érdeke volt, ha pedig nem, akkor a másik felet kompenzáció illette meg, vagy egyszerűen megakadályozták a projekt kivitelezését. Thallóczy említett emlékiratában (igaz, Kállay örököseként ő is kiállt a két birodalomfél együttműködésének szükségessége mellett) kortünetként írja, hogy „a legtöbb (ciszlajtán) kezdeményezés éle Magyarország ellen fordul. Egyáltalában újabb politikai fejlődésünk rákfenéje, hogy majdnem hitelvvé vált, hogy az ami Magyarországnak hasznos, Ausztriának káros és viszont.” 181 Ilyen az exportösztönző (ipari), a protekcionista-védővámos (agrár), a közlekedést fejlesztő. Ez utóbbiak között különbséget tehetünk cél (tőkekihelyezés, tranzitforgalom, piacszerzés) és irányok szerint is.