Századok – 2022
2022 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Frank Tibor: Szalonvilág. A polgári érintkezés modernizálódása a 19. században (Pók Attila)
TÖRTÉNETI IRODALOM területekről távoztak. A Monarchiát szétfeszítő nemzeti és társadalmi feszültségek ellenére - és ez a gondolat vezet vissza a szalonok világába - „a nagy európai kultúrának azonos léptékű és minőségű recepciója volt s van a magyar társadalom iskolázott rétegeiben.” (37.) E recepció része ugyanis a 19-20. század fordulóján Magyarországon is terjedő szalonkultúra. Különbség volt a zenének kevesebb figyelmet szentelő arisztokrata és a beszélgetés mellett a zongorajátékot és más hangszereket, éneklést is élvező polgári szalonok között. A könyv elvezeti olvasóit a legkorábbi szalonok világába, az itáliai gyökerekhez, a 17. század első példáihoz, majd a 18-19. századi kiteljesedéshez. Frank Tibor igen sok forrás tanulmányozása alapján levont következtetése szerint „a francia szalonok társadalmi bázisát az arisztokrácia, a felső középosztály, az aktív értelmiségi réteg és a nők kiemelkedő képviselői képezték”, és „a szalonok ma inkább tűnnek a francia felvilágosodás filozófiai hátterének, olykor megalapozóinak, ahol az akadémikus vita fontosabb volt, mint az arisztokratikus udvariasság”. (43.) Új gondolatok a világról, újfajta képzőművészeti megjelenítési formák, szokatlan zenei hangzások töltötték meg a szalonokat. Hosszú és rendkívül színes alfejezetet szentel a szerző a nők szerepének a szalonok vezetésében, hiszen, mint írja, a szalonok története a nő történelem része. Csak egy szalon példáját kiemelve a IV. Francia Köztársaság (1946-1958) idejéből: a férjével együtt számos művészt támogató Maria-Laure de Noallis-hez eljárt az íróként, film- és színházi rendezőként, képzőművészként is megkerülhetetlen Jean Cocteau, a 20. századi modernizmus meghatározó alakja, a karmester Igor Markevitch és a festő Salvador Dali. Az olvasó szerencséjére Frank Tibor nem tud ellenállni annak, hogy ne idézzen hosszú részleteket Justh Zsigmond 1888-as párizsi naplójából, amely a párizsi szalonok két típusát hasonlítja össze. Egy St. Germain-i estélyt kommentálva jegyzi meg Justh: „A zene hideg, nem ingerlő, a ruhák drágák, de a kokettség nyoma nélkül [...]. A levegő tiszta, szín- és szagtalan, nyoma sincs annak a kábító, üvegházszerű atmoszférának, amely a Szajna túlsó oldalán lévő szalonok éltető levegőjét képezi.” (58.) Élvezetes olvasmány a londoni szalonok „beszélgetéskultúrájába” bevezető fejezet is, amelyben az egyik főszereplő a „kékharisnyák köre” vezetője, Elisabeth Montagu, akitől a londoni szalonok életét megvilágító több ezer levél maradt fenn. Szintén fontos forrás a Gladstone szalon vezetőjének (Mary Gladstone a liberális miniszterelnök leánya) részletes naplója. További esettanulmány Bécs, ahol a Ringstrasse impozáns palotái adtak otthont a legsikeresebb szalonoknak, így például a Lieben-Auspitz család hatalmas palotájában a Burgtheater mellett három szalon is működött. Fancy von Arnstein szalonjában a bécsi kongresszus idején akár 400 vendég is latolgathatta egy-egy este Európa jövőjét. Az Operával szembeni Todesco palotában megfordult Hugo von Hofmannstahl, Anton Rubinstein, és itt ismerte meg első feleségét Johann Strauss. A „zsidó” szalonokban a kultúra az asszimiláció eszköze is volt, de szerveződött itt a zenei élet kapcsolatrendszere ugyanúgy, mint ahogyan a politikai hálózatoké. Az utóbbi szemléletes példája Henry de Worms tevékenysége, aki Todesco legidősebb lányát vette feleségül. Worms Todesco révén ismerte meg Beust kancellárt és vállalta el az Osztrák-Magyar Monarchia érdekeinek képviseletét Angliában. Frank Tibor sokirányú kutatásai rekonstruálták Beust és Worms kapcsolatát, a bécsi Külügyminisztérium kitartó erőfeszítéseit a dualista Monarchia pozitív nyugat-európai imázsáért. A Monarchia és Nagy Britannia kapcsolatrendszere szempontjából volt szintén rendkívül fontos Apponyi Rudolf londoni követségének másfél évtizede (1856—1871). Apponyi és munkatársai igen sikeresen használták a társadalmi életet politikai céljaik elérésére, de befolyásuk „még a sikeres 1860-as években is egy meglehetősen szűk körre, a politikai elitre korlátozódott, így Bécs lemondott arról, hogy a jelentéktelennek tartott polgári közvéleményt meggyőzze, miközben az fokozatosan egyre nagyobb befolyásra tett szert.” (127.) A röviden áttekintett berlini és a részletesen elemzett budapesti szalonok jellege sokkal közelebb volt az egyre inkább tért nyerő polgári értékekhez: a vagyon és a művészi teljesítmény is belépőt biztosíthatott a szalonokba. Liszt Ferenc sajátos helyet foglal el ezen a palettán. 1266