Századok – 2022
2022 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Gyáni Gábor: A történeti tudás (Simon Zoltán Boldizsár)
TÖRTÉNETI IRODALOM a narrativista történetfilozófiáig (3. fejezet). Lévén, hogy a narratíva kérdése a történeti magyarázatról folytatott analitikus történetfilozófiai vitában került előtérbe az „átfogó törvény” magyarázati modell alternatívájaként és kell aztán új, inkább az irodalomelmélet által ihletett életre Hayden White munkásságában, a könyv első harmadának fejezetei kitűnően épülnek és építenek egymásra. A kötet jól strukturáltsága és áttekinthetősége a továbbiakban is a munka egyik fő erőssége marad. Példamutató, ahogy a középső harmad fejezetei átvezetnek a historiográfiai viták központi témáihoz, amelyek a történelmi esemény és történeti struktúra viszonyát (4. fejezet), majd a történelmi determináció (5. fejezet) kérdését vizsgálják, illetve ahogy ezek a témák a történeti idő (6. fejezet), majd a léptékváltás, az összehasonlítás és a vizuális megértés (7. fejezet) tárgyalásába fordulnak. Gyáni érezhetően otthonosabban mozog a historiográfiai jellegű vitákban, mint a történetelméletiekben. A történelmi esemény William Sewell-i koncepciójának bemutatását (151-159.) követően például maga is előáll az 1848-as pesti forradalom történelmi eseményként való értelmezésével (159-167.), amelyből aztán levonja a saját következtetéseit a történelmi esemény fogalmára nézve. Az ilyesfaja pillanatok azonban ritkaságszámba mennek, és a könyv fejezetei jobbára a hazai diskurzusban már jól ismert, rutinszerűen tárgyalt neveket és elméleteket vonultatják fel. Mindez érvényes a kötet befejező harmadára is, a tapasztalat (8. fejezet), az emlékezet (9. fejezet) és az objektivitás (10. fejezet) tárgyalása esetében is. A történeti tudás egyik leginkább szembetűnő jellegzetessége azonban nem is annyira az, amit tartalmaz, hanem az, amiről jobbára hallgat: a „posztmodern” kifejezés ugyanis csupán elvétve bukkan fel a könyvben. Ahhoz képest, hogy a szerző 2013-as tanulmánya a posztmodernt még „a (történeti) ismeretről való tudásnak” feleltette meg .Gyáni Gábor: A posztmodern és a magyarországi történetírás. Századok 147. [2013] 178.), meglepő lehet, hogy az éppen erről írott könyv minimálisra redukálja a kifejezés használatát. Talán 2020-ban már jobban látszott a posztmodern kimerülése - ami persze korántsem jelenti azt, hogy az irányzattal azonosított meglátások egyik napról a másikra érvényüket vesztették volna. A kimerülés egész egyszerűen együtt jár a történetelmélet történetiségével. Korántsem arról van csupán szó ugyanis, ahogy Gyáni írja, hogy „a történetírásnak egynél több választható változata létezik” (36.), amit a történelemről való gondolkodás sokfélesége mutat fel. A történetírás változatai nem pusztán „választás” kérdései. A különböző történetírói gyakorlatok és nézetek a mindenkori tapasztalati horizontra reflektálva születnek, a kortárs kihívásokra adott válaszokként. A 21. század kihívásaira pedig az elmúlt évtizedek semmiféle történetelmélete nem készíthetett fel. Az ezen kihívásokra adott történetelméleti és történetírói válaszok azonban - azok a válaszok, amelyek az öröklött tudásmintákkal egyetemben a kortárs történeti tudást képezik - egyáltalán nem jelennek meg a kötet lapjain. Kicsit sarkosabban fogalmazva: a történetelméleti viták kortárs kérdései, témái, problémakörei, kihívásai és válaszkísérletei nem igazán jutnak el a magát egyedülálló hazai történetelméleti munkásságként számontartó kötet ingerküszöbéig. Fontos azonban leszögezni, hogy a kötet ezirányú hiányosságai túlmutatnak önmagán, amennyiben a magyar és a nemzetközi történetelméleti mező közötti szakadék rendszerszintű problémáját teszik láthatóvá. Való igaz, hogy a történetelmélet intézményi beágyazottsága - mind a történelem tanszékeken, mind általában a humán- és társadalomtudományos képzésekben - szerte Európában jellemzően alacsony (már ahol létezik egyáltalán ilyesfajta beágyazottság). Ebben nincs sok különbség a hazai helyzethez viszonyítva. Létezik azonban egy tágabb értelemben vett nemzetközi történetelméleti mező, amely jobbára intézetek és folyóiratok köré szerveződik. A finnországi Centre for Philosophical Studies of History-tól a brazíliai História da Historiográfia című folyóiratig húzódó térben zajló történetelméleti eszmecseréhez azonban csupán elvétve akadnak hazai hozzájárulások: a kortárs nemzetközi mezőn belül él 1275