Századvég, 1987/3. szám (1987)

KELETI KÖZÉP-EURÓPA - Fellegi Tamás László - Orbán Viktor: Új hegemónia: Ellenzéki mozgalmak Lengyelországban (1980-1981)

I. rész „A felvilágosult társadalom a leghatékonyabb fegyver a hatalom visszaélései ellen." Adam Michnik 11­ 2. Ellenzéki irányzatok a Szolidaritás előtt Az 1980-as kitörés ereje és mélysége talán meglepetést okozott, de a nyitr válság maga semmiképpen nem volt váratlan. A korszak egyik legfontosabb dokumentuma, amelyet az ún. Tapasztalat és Jövő Csoport készített,12 1979. májusában leszögezte: „Mára ismét elértük egy válság mélypontját, egy válságét, amely talán átfogóbb, mint a múltbeliek voltak, mert a civilizációs folyamat a korábbiaknál súlyosabb és komplexebb feladatokat ró a társadalmi kooperáció rendszerére. Azért, hogy sikeresen tudjunk megfelelni ezek­nek, meg kell szabadulnunk azoktól a csalásoktól, káprázatoktól, amelyek uralják a politi­kát és a gazdaságot. ... Az elidegenedett vezetés és az elbátortalanított és apatikus társa­dalom képe túlságosan depressziósnak tűnhet; a bizalmi válság leküzdésére, a társadalom és a hatóságok közötti — korlátozott és feltételes — megértés makacs újjáépítésére tett ja­vaslataink ugyanúgy utópiának látszódhatnak a lengyelek szemében, mint az ideális tár­sadalom építése.”13 Egy esztendővel később a jelentés által implicit módon megfogalmazott alternatíva következett be: világossá vált, hogy a hatóságok és a társadalom közötti „korlátozott és feltételes” megértésnek nem voltak meg a feltételei. A politikai hatalom képtelennek bi­zonyult a negatív társadalmi folyamatokat megállítani, a társadalom számára olyan prog­ramot nyújtani, amely hihető módon a válságból kivezető utat jelentette volna. A társadalom minden lényeges csoportja - köztük a nagyipari munkásság is - a gazda­sági, politikai és morális válság olyan mélyére zuhant, amelyből nem látott kiutat a hagyo­mányos intézményrendszer keretein belül. A vezetés és a társadalom egész intézmény­­rendszere elvesztette egy lehetséges legitimáció alapjait: a rendszer problémamegoldó és jövőt­ formáló képességébe vetett hit eltűnt.14 Az autoritást vesztett politikai rendszer radikális megváltoztatására úgy tekintett a lakosság, mint abszolút szükséges, ám teljesen lehetetlen megoldásra.15 Mindebből következett, hogy a lengyel szocializmus „civilációs válságára” a társadalom struktúrán kívüli választ keresett: alternatív választ és alternatív mozgásformát teremtett magának. Az 1980 nyári sztrájkmozgalom ellenzéki társadalmi mozgalmat hozott létre, amely szakszervezet alakjában legalizálódott az intézményrendszer szintjén. Jadwiga Staniszkis szavaival: szakszervezeti formákba gyömöszölte magát.16 A Szolidaritás messze túlterjesz­kedett a munkásmozgalom keretein. Követelései, programja az egész nemzetet érintették; a társadalomnak lényegében nem volt olyan csoportja, amely ne lett volna képviselve a tagság soraiban. Ezen kívül a Szolidaritás rendelkezett a politikai pártoknak azzal a jel­legzetességével is, hogy a társadalom előtt álló minden lényeges kérdéssel foglalkozott, mégha az adott esetben nem is rendelkezett pozitív, kifejtett válasszal. „A Szolidaritás nem egyszerűen azzal mozgósította a munkásokat, hogy megvédi érdekeiket a munkahe­lyeken, sokkal szélesebb skálán mozogtak akciói, és abba az irányba vezette a munkáso­kat, hogy messzemenő változásokat érjenek el életükben. .. .A Szolidaritás a gyárakban folytatta harcát, de ugyanakkor gyűjtőpontja volt az egész ország reményeinek és köve­teléseinek.”1­7 55

Next