Századvég, 1987/4-5. szám (1987)
FIGYELŐ - Benda Gyula - Orbán Viktor: Kelet-Nyugat találkozó
latba. (Vö. Sólyom László előadását a szakkollégiumok pápai találkozóján, valamint interjúját a Heti Világgazdaság 1987. decemberi számában.) Sólyom Lászlóval, aki szintén ott volt a konferencián, együtt mondjuk: mozgalmat alapítani és abban résztvenni minden állampolgárnak joga van, anélkül, hogy erre bármely állami szervtől engedélyt kellene kérnie. Mindez érvényes a mozgalmak képviselőinek találkozóira is. A Kelet-Nyugat Találkozó azonban azt is megmutatta, milyen széles szakadék választja el a jogilag biztosított állampolgári cselekvést annak megvalósulásától. Az ismertető keretei túlságosan szűkek ahhoz, hogy felsoroljuk hányszor és milyen módon próbálta elrettenteni, de legalábbis a szervezők munkáját nehezíteni a hivatalosság, az MSZMP KB-tól a Művelődési Minisztériumig. A találkozót egyetlen állami vagy pártszerv sem tiltotta be, de a találkozó helyszínéül lefoglalt helyiségek felett rendelkezők sorra mondták fel a szervezőkkel kötött megállapodásaikat. Sem a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, sem az ELTE nem kerülhette el, hogy „felsőbb utasításra” ki ne kelljen tiltania a konferenciát az egyetem területéről, így a találkozót szervező kollégium épületéből is. Nincs terünk azt latolgatni, kiknek és milyen szándékai húzódhattak meg a háttérben, amikor a lefoglalt termek betiltása után az Országos Béketanács hasonló helyiségeket ajánlott fel a kollégiumnak. Mielőtt rátérnénk a konferencián elhangzott lényegesebb gondolatok összegzésére, még egy alapvető kérdést meg kell válaszolnunk. Nevezetesen: miért van szükség arra, hogy egy tudományos-politikai tanácskozást egy kollégium szervezzen meg. A kérdés nem most merült fel első ízben — mutatis mutandis — minden nagyobb kollégiumi esemény kapcsán szembe kellett néznünk vele. Akik felvetik ezt a kérdést, mindig a „szakmai munka” és a „politizálás” egymással szembeállított kategóriáiban fogalmazzák meg a problémát. Bármennyire is meglepő, ez a kérdés a mostani találkozó kapcsán is előkerült. Pedig a kollégisták közül öten hozzászóltak, további öt hallgató vitavezetőként állta meg helyét a gyakorlott nyugat-európai társelnökök mellett egy kizárólag angol nyelvű konferencián. Szerintünk a valóságtól elrugaszkodott, legfeljebb az elméleti absztrakciók szintjén igaz az az állítás, hogy az olyan tevékenységek helye, mint pl. környezetvédelmi akciók, keletnyugat-találkozó, Bibó-kiállítás, a kollégium falain kívül van. A valóság az, hogy kívül nincs helyük. A helyzet nem a szakkollégium, hanem nyilvánvalóan a társadalom intézményrendszerének diszfunkcionalitását tükrözi. Politizálni pártokban, környezetet védeni önálló mozgalmakban, Kelsen munkájának kiadásán dolgozni kiadói hivatalokban, újságokat szerkeszteni független szerkesztőségekben kell, nem szakkollégiumokban. Pontosabban kellene, ha lenne rá lehetőség! Továbbmenve: egy joghallgatónak a társadalomról alapismereteket elsajátítania szintén nem egy kollégiumban, hanem egy sokkal hatékonyabban működő intézményes oktatási rendszerben kellene. A konferencia előadásait, a hozzászólásokat és rövid jegyzőkönyvét a szakkollégium önálló kötetként kívánja megjelentetni. Ezért itt csak rövid összefoglalást adunk az elhangzottakról, esetenként mellőzve a hozzászólók megnevezését. A vita nem mindig követte a témák előre kijelölt sorrendjét, s számos más lényeges kérdés is felmerült. Az egyik végighúzódó probléma volt Európa és megosztottsága. A legtöbb előadónak és hozzászólónak szembe kellett néznie azzal, hogy mit ért Európán, s hogyan látja annak egységét és belső ellentéteit. Az első téma egyik indító referátumát Vitányi Iván tartotta. Előadásának központi gondolata volt Európa történeti és kulturális egységként való meghatározása. Kiemelte, hogy Magyarország a középkor óta szervesen integrálódott Európába. A kontinens megosztottságánál nem értett egyet azzal a szemlélettel, amelyik Nyugat - és Kelet-Európa ellentétében és óhajtott közeledésében értelmezi a jelenlegi helyzetet.