Századvég, 1987/4-5. szám (1987)

FIGYELŐ - Benda Gyula - Orbán Viktor: Kelet-Nyugat találkozó

Véleménye szerint a lehetséges európai identitás regionális kultúrák (Észak- és Dél- Európa, Közép-Európa) és identitások különbségéből és egységéből jöhet létre. A második előadó, Mary Kaldor pragmatikusan fogalmazott: Angliától a Szovjetunióig élő országok­nak és népeknek gondjai, problémái és ezek megoldásában az érdekei közösek, s ez adja Európa egységét. Kiemelte, hogy a nyugat-európai baloldalnak,szemben a konzervatívok­kal,nincs igazából Európa képe, s ennek kidolgozása a jövő fontos feladata. A két előadó lényegében az Európáról vallott nézetek két lehetőségét — a szellemi és politikai identitást — fogalmazta meg, a legtöbb hozzászóló álláspontja ezek közt helyez­kedett el. A magyar résztvevők egy része közelebb állt ahhoz a véleményhez, hogy Európa történeti és kulturális egység, amelynek identitását közös értékek adják. (Kiss Gy. Csaba, Konrád György) A vélemények megegyeztek abban, hogy az európai országok közös jel­lemzőjének a civil társadalom kialakulását és autonómiáját tartották. Ez lett a szovjet­­unióbeli változások megítélésének is fő kérdése, de egyben ez határozta meg Nyugat- és Kelet-Európa jelenlegi eltérő helyzetét is. A kétnapos tanácskozáson végighúzódott nyílt vagy burkolt formában az a különbség, ami a nyugat-európai és a kelet-európai mozgal­mak helyzetét jellemzi. Nyugaton a politikai mozgalmak a polgári társadalom autonó­miája talaján születtek, Kelet-Európában azonban még ezt az autonómiát, az előfeltéte­leket kell biztosítani. Ez magyarázza azt a jelenséget, hogy az emberi jogok kérdése a hangsúlyosabb probléma Keleten. A magyar felszólalók közül többen utaltak erre a fázis­­különbségre, köztük a kollégium hallgatói is, akik beszámoltak a szervezés korábban leírt viszontagságairól is, mintegy illusztrálva általánosabb megállapításaikat. Az európai megosztottság egy kevésbé vizsgált dimenziójáról beszélt Kis János, ő a po­litikusok, a szellem embereinek Európája mellett a bankárok Európájáról beszélt. Szerinte a katonai tömbök változatlan szembenállása elhomályosítja azt a tényt, hogy a szovjet tömb növekvő gazdasági függésbe kerül a nyugattól. Ez a fejlemény azt a veszélyt rejti magában, hogy a harmadik világ országaihoz hasonló helyzetbe kerülő adós közép-és kelet-európai országokban kialakul a nyugati bankár, mint ellenségkép, s ez a korábbi európai identitás egységével szemben veszélyes ellentétet szül. Eltereli a figyelmet arról, hogy az elmaradottság és függőség oka a szovjet világrendszer országainak gazdasági és politikai szervezete, s az indulatokat a nyugat, a piacgazdaság, a liberalizmus felé tereli. Az első vitatéma Európa helyzete, perspektívái a szovjetunióbeli változások tükrében volt. Itt nagyon erősen hangot kapott az a nézet, hogy a Gorbacsov nevével fémjelzett politikai változások egyelőre még nem változtatták meg ennek az országnak struktúráit. Cornelius Castoriadis francia professzor szerint Oroszországban Péter cár óta rendre elbuktak a reformkísérletek, s csak az utóbbi időben is a hruscsovi politika, amelyik sok szemponból szerinte radikálisabb volt, mint a jelenlegi, sikertelen maradt. Jelenleg a peresztrojka és glasznoszty legfeljebb néhány tízezer moszkvai és nagyvárosi értelmiségi számára hozott jobb helyzetet, s a társadalom szélesebb rétegeit nem érinti. Véleménye szerint az a várakozás, hogy az orosz társadalom átalakulása fog radikális változást hoz­ni, illúzió. 1945 után a politológusok azt jósolták, hogy ebben a térségben népi moz­galmak fogják elsöpörni a háború után kialakult rendszereket, ez a prófécia a közép­európai országokra nézve részben igazzá lett, de ilyen a Szovjetunióban nem várható. Egyszerűen arról van szó, hogy a hatalom urai most felszólítják az embereket, hogy le­gyenek spontának. De alulról valójában semmilyen mozgás nem indult el. A közép­európai szovjet katonai jelenlét pedig nem volt és nem is lesz tárgyalási kérdés. Szenvedé­lyes stílusban elmondott hozzászólásában azzal is foglalkozott, hogy vajon mi lehet a je­lenlegi politikai irányvonal kifutása (csendes lemondás a reformokról, vagy a reformkor­szak után visszarendeződés, mint Brezsnyev idején). Vajda Mihály ehhez nagyon közelálló

Next