Századvég, Új folyam, 8. szám (1998)

ÚJRA ÍRT EMLÉKEZET - K. Horváth Zsolt: Historizált emlékezet mint "személyes történelem" - Az ötvenes évek kirekesztő mechanizmusai az emlékezet és a történelem szemszögéből

60 HISTORIZÁLT EMLÉKEZET MINT „SZEMÉLYES TÖRTÉNELEM ”­ lyamatával, annak diszkurzív természetével, mely szükségképpen foglalja magába az „én" és „te"' személyességét131. A „Te tapasztalatát is az a para­doxon jellemzi, hogy valami, ami velem szemben áll, saját jogát érvényesí­ti, és teljes elismerésre kényszerít - s épp ezáltal «értem meg». De úgy gon­dolom [...], hogy az ilyen megértés nem a Te-t érti meg, hanem az általa nekünk mondott igazat.”132 (Kiem. - K. H. Zs.) Itt a „saját időben" való megélés mint tapasztalati megértés az, amely az elbeszélés személyességét hordozza. Azaz tapasztalni annyit tesz, mint szenvedés által tanulni, s „amit az embernek szenvedés által kell megtanulnia, az nem akármi, ha­nem az emberi lét határainak a belátása"133 . Az orális történet a tapasztalat, s ugyanakkor az emlékezés képlékeny folyamata révén másképpen jeleníti meg a kirekesztett test pszichéjét, mint az általam (re)konstruált történeti elbeszélés, ha tetszik ezáltal más, vagyis problematikusabb, többértelműbb lesz test és lélek viszonya. Ezáltal éppen azt a problémát igyekszem kiküszöbölni, hogy a történész ne „vetít­se" bele egy bizonyos ember pszichéjébe saját értelmezése - a feltételezett szubjektum - kizárólagosságát134 . Itt, némileg paradox módon, a jelen ho­rizontja a levelezéstörténetre épülő retrospektív történeti-történészi értel­mezés, a hagyomány szemszöge pedig a tapasztalaton nyugvó emlékezés, vagyis az orális történet. Noha ez utóbbi is a jelenben jön létre, nem hagy­hatjuk figyelmen kívül, hogy az mégis élményen alapul, tehát valahogyan hagyományként „hozott", s így saját, privát történetiséggel bír. E két szem­szöget ak­kor is érvényesnek tekintem, ha látszólag - első megközelítés­ben! !) - gyökeresen ellentmondanak egymásnak: ez esetben a tradícióként jelen levő - noha az emlékezés diszkurzív volta folyamán formálódott - ta­pasztalat és a történeti megjelenítés „belevetítettségének" dilemmájára kí­vánom felhívni a figyelmet, azaz hogy a hatástörténeti összefüggés ez eset­ben, legalábbis a hermeneutika szemszögéből, igencsak összetett, bonyolult eset 135, bár - véleményem szerint - az emlékezetelméletek némi fogódzót nyújtanak e hermeneutikai probléma feloldására. Markovics Szilárd 1952. március 14-től, tehát elbocsátása napjától ti­zenegy levelet írt eltérő helyekre, Kossa István miniszternek, Hámor Mi­hály KITI igazgatónak stb. A levelezéstörténetet és az erre (is) épülő értel­mezést írásom előző részében már bemutattam. Ezt kiegészítendő azonban megjegyezhetjük, hogy a levelek stílusa igen jellegzetes: részletekbe menő­en illusztrálja élettörténetét, addigi tevékenységét, a munkájáért járó kitün- 131 vö. Benveniste, 1966: 238-239. 131 Gadamer, 1984: 16. 133 Gadamer, 1984: 250. 134 vö. Lackó, 1997a és Lackó, 1997b. 135 vö. Gyáni Gábor megjegyzését Lackó Mihály egyik Széchenyi-tanulmánya kapcsán. (Gyán­, 1998: 41).

Next