Századvég, Új folyam, 8. szám (1998)

ÚJRA ÍRT EMLÉKEZET - Szummer Csaba: A fikcionalizmus kérdése a történetfilozófiában, a posztmodern antropológiában és a pszichoanalízisben

SZÁ­ZAD VÉG UIRAIRT EMLÉKEZET 75 biológiai szakirodalomra támaszkodik, mutat rá Braun.­ A pszichológiai szakirodalomból a Braun által nem említett Ulric Neissernek az emléke­zésre vonatkozó úgynevezett séma-e­lmélete (1982a; 1982b; 1990),­ vala­mint Jerome Bruner munkái itt a legfontosabbak. Braun így foglalja össze Bruner eredményeit: „(...) a jelen »valóságának« befogadása nem a világ­ban létező, megtalálható adatok, történések, események változatlan formá­ban való érzékelése, hanem a »valóságot« a tudat által alakító, azt létreho­zó mentális tevékenység: a »valóság« narratív rekonstruálása." (Braun, 1995, 29-30) Ugyancsak Brunerre hivatkozva (Bruner, 1986; 1990) állapítja meg Bra­un: „A narratívák a »valóság« egy változatát jelentik, elfogadásuk alapját pedig nem az egyes adatokkal való összevetés, hanem konvenciók és a »narratív szükségszerűség« képezi." (I. m., 28) A fentebb bemutatott történetfilozófiai koncepciók szerint a történetírás célja nem valamiféle, a jelentől elszigetelten is létező múlt rekonstruálása. A történelmi múlt inkább olyan médium, amely a jelen erkölcsi, identitás­beli, kulturális és más fontos reflexióinak, diskurzusainak ad sajátos meg­jelenési formát. „Az antropológus mint szerző” Egy másik tudományág, amelyben a fikcionalizmus kérdése az elmúlt évti­zedben élesen vetődött fel, az etnográfia volt. 1988-ban jelent meg Clifford Geertz könyve, The Anthropologist as Author (Az antropológus mint szer­ző), amely arra próbál választ találni, mitől találunk meggyőzőnek és rele­vánsnak egy antropológiai írást. Geertz leszögezi, hogy itt nem a tények szélesbe illeszkedjenek: az adatok funkcióját a történet szempontjai határozzák meg. Propp, 1984, 1975" (Braun, 1995, 28-29) . „A legújabb pszichológiai vizsgálatok, a percepció és a külső valóság viszonyát vizsgáló kutatások arra mutatnak, hogy a jelen valósága és annak percepciója közötti viszony nem olyan egyértelmű, mint azt sokáig a hagyományos pszichológiai szakirodalom feltételezte. (Bruner, 1990; Vigotszkij, 1967; Stigler, 1989) A kutatók szerint az egyén a jelennel kapcsola­tos tapasztalatait és a múltra vonatkozó emlékeit narratív formába rendezi, s így a »valóság­hoz« fűződő viszony megállapításakor nem támaszkodhat ismert módszerekre, a kapcsolat csupán a verisimilitude (valószerű) kategóriája alapján ítélhető meg." (I. m., 27) . Másutt (Szummer, 1998) Neisser emlékezés-modelljének egy olyan módosításával kísér­letezem, amely a pszichoanalitikus módszer egyik legjellemzőbb sajátosságát tudná megma­gyarázni, nevezetesen azt, hogy az analitikus eljárás keretében feltárt anyag minden esetben irányzat-specifikus, vagyis freudi analízisben mind ez idáig freudi, jungi analízisben jungi, adleriben adleri, kleiniben kleini - és így tovább - esettörténet született, s nem fordult még elő az, hogy például egy jungi analitikus rádöbbent volna, hogy a páciens anyagát adekvátabb módon lehetne Freud elmélete alapján értelmezni és vice versa.

Next