Századvég, Új folyam, 29. szám (2003)

KÉP(ZETT) TÖRTÉNELEM - Kisantal Tamás: Az extremitás történetisége. Art Spiegelman: Maus

SZA­ZAD VÉG AZ EXTREMITÁS TÖRTÉNETISÉGE. ART SPIEGELMAN: MAUS 113 White holokauszt-tanulmányában arra a kérdésre keresi a választ, hogy a történelmi események elvi cselekményesítési szabadsága (vagyis az, hogy a fennmaradt adatok elbeszélésbe foglalása tulajdonképpen a történész konstrukciója) a holokauszthoz hasonló traumatikus eseményeknél milyen veszélyeket rejthet magában. Magyarul, a White nézeteit támadó történész kritikusoknak a szerző teoretikus nézeteivel kapcsolatban az a leggyakoribb vádjuk, hogy ha a historiográfiai munkák a történészek konstrukciói, nem pedig a múlt autentikus rekonstrukciói, akkor nincs elvi akadálya például a holokauszt komédiaként való cselekményesítésének, sőt akár az egész eseménysor tagadásának vagy relativizálásának sem. White elegánsan, bár talán kissé furcsán bújik ki e vádak alól: bevezeti a modern esemény (modernist event) fogalmát, ami azt jelenti, hogy igenis vannak bizonyos események, melyek meghatározzák önnön reprezentációs lehetőségeiket.30 Ehhez több kritérium kapcsolódik: egyrészt a modern esemény időben hoz­zánk közel áll - vagyis még nem vált történelemmé -, jelenbeli pozíciónkat és jövőképünket egyaránt meghatározza; másrészt pedig traumatikus ter­mészetű esemény, azaz feldolgozatlan, s mint ilyen, feldolgozásra, értelme­zésre szorul. Vagyis egy esemény nem a priori modern, hanem azáltal lehet modernként definiálni, hogy a jelen társadalma bizonyos módon viszonyul hozzá. Nem csak a holokauszt modern esemény - bár a szerző ezt tartja a fogalom paradigmatikus példájának -, gyakorlatilag azok a jellegzetesen huszadik századi történések tartoznak ide, melyek mivel megtörténtek és megtörténhettek, ezáltal mintegy megkérdőjelezik a hagyományos történe­tiség felfogást, amely a történelmet rendezett, átlátható, értelemmel bíró folyamatnak tekintette. Ezen események feldolgozása White szerint repre­zentációjukon keresztül valósulhat meg, ám ez nem lehet a hagyományos, klasszikus történelmi elbeszélés, mivel az az eseményeket adott cselek­ményformába önti, s ezzel óhatatlanul megnyugtató és uralható értelmet tulajdonít nekik, lezárttá, múlttá, történelemmé teszi őket, s e lezártság éppen az események borzalma­s emlékezetben tartásuk, felelősségünk ál­landó tudatosítása miatt kerülendő el. Vagyis egy modern eseményt (mondjuk a holokausztot) nem lehet komédiaként cselekményesíteni, de tulajdonképpen tragédiaként sem: hagyományosan egyáltalán nem lehetsé­ges (vagy célszerű) ábrázolni, hanem az adekvát reprezentáció csak bizo­nyos modern narrációs-ábrázolási technikák segítségével valósítható meg. A szerző a Roland Barthes egyik tanulmányában felvetett mediális és intranzitív írásmódot javasolja, azaz egy olyan ábrázolási módszert, ahol alany és tárgy, író és megírt esemény nem különül el egymástól, az alany a cselekvéshez képest nem valamiféle külsődleges pozíciót foglal el, hanem azon belül van: az események megírásával egyidejűleg önmagát is megal­ 30 Vö. White i. m., valamint White 2003, 265-286.

Next