Szcenárium, 2021 (9. évfolyam, 1-8. szám)

2021-03-01 / 3. szám

tűnt kor szinte érthetetlen relikviájaként tűnik fel. Az osztály- és vagyoni kü­lönbségek lényegtelensége viszont modern (romantikus) találmány. Nem le­hetséges, hogy a Szerelmes Shakespeare-ben a „tiltott szerelem” átérezhetőségét éppen az biztosítja, hogy nem családi viszályról van szó, hanem arról, hogy a férfi a lányhoz képest „csak egy csóró”? Más szóval, ha a Rómeó és Júlia, illetve a Sze­relmes Shakespeare között fellelt látványos hasonlóságok után (és miatt) a kü­lönbségekre is odafigyelünk, akkor magától értetődővé válik, hogy ezek közül sok a 16. század és a 20. század közötti különbségeknek köszönhető. Vagyis egé­szen pontosan a 16. és a 20. századi közönség elvárásai és előfeltevései közti kü­lönbségnek felel meg, ami viszont a színpadra állítás és az adaptáció esetén szo­kott csak fontossá, sőt olykor akár elsődleges szemponttá is válni. Egy szó mint száz, a tragédia és a film viszonya innen nézve a mű és az élmény viszonya helyett a mű és az adaptáció viszonyára kezd emlékeztetni. És ami azt illeti, a 90-es években valóban egyre-másra születtek az „eredeti” és a „hiteles­ség” koncepcióját a megszokottnál lazábban értelmező, a „történeti hűség” fon­tosságát megkérdőjelező posztmodern Shakespeare-feldolgozások.40 Csak jelzés­szerűen: 1991-ben Gus Van Sant teljesen új, modern kontextusba helyezve adott új értelmezést Shakespeare Henrik-drámáinak az Otthonom O­ldaliában. Három év­vel a Szerelmes Shakespeare előtt Richard Loncraine rendezte meg úgy a III. Richár­­dot, hogy a színészeket 20. századi ruhákba öltöztette és a náci Németországot idéző díszletek közé helyezte. Érdemes megjegyezni, hogy sokan az 1994-ben mo­zikba került Oroszlánkirályt is a Hamlet ifjúsági musical-változataként tartják szá­mon.41 Visszatérve a Szerelmes Shakespeare elsődleges témájára, Baz Kuhrmann 1996-os Rómeó 4- Júlia filmjében azáltal aktualizálódik a családok viszályának je­lentése, hogy a történet Verona helyett valahol Dél-Amerikában játszódik, ahol a bandaháborúk (elvileg) mindennaposak; az amúgy modern leányzóként ábrázolt Júliának a házassághoz való ragaszkodását pedig a szereplők vallásossága indokol­ja - amit a film többek között a „díszlet” révén, a katolikus szimbólumok mindent átható jelenlétével is érzékeltet. A posztmodernnek az önreflexió iránti elfogultsá­­ ga „Míg az 1990-es évek előtt Shakespeare elsősorban a művészfilmekkel asszociáló­­dott, az újabb adaptációk többnyire a tömegpiacot célozták meg és Shakespeare-t populáris szórakoztatásként tálalták” (Lanier, 180). 41 A Szerelmes Shakespeare-t szinte azonnal tinivígjátékok (illetve a fiatalokat megszó­lító műfaji filmek) követték: az 1999-es 10 dolog, amit utálok benned című komédiá­ról (rend. Gil Junger) valószínűleg sokan nem is tudják, hogy az A makrancos hölgy újragondolása. Tim Blake Nelson ugyanebben az évben az Othellót forgatta le ifjúsá­gi musicalként (O címen), és Kenneth Branagh is ebben a műfajban álmodta újra a Lóvátett lovagokat. 2001-ben készült a Kihevered, haver! (Get Over It. Tommy O’Ha­­ver) a Szentivánéji álom adaptációja, a Rejtélyek háza (Glass House, Daniel Sack­­heim), egy horrorfilm, amelyben a Hamletre ismerhetünk, illetve az árulkodó című Rave Macbeth (Klaus Knoesel, 2001). 2002-es a King Rikki, amely a III. Richárd mai átirata, és egy évvel későbbi a Sógorok réme (Deliver Us from Eva, Gary Hardwick, 2003), amely újólag A makrancos hölgy adaptációja. 66

Next