Szcenárium, 2021 (9. évfolyam, 1-8. szám)
2021-03-01 / 3. szám
tűnt kor szinte érthetetlen relikviájaként tűnik fel. Az osztály- és vagyoni különbségek lényegtelensége viszont modern (romantikus) találmány. Nem lehetséges, hogy a Szerelmes Shakespeare-ben a „tiltott szerelem” átérezhetőségét éppen az biztosítja, hogy nem családi viszályról van szó, hanem arról, hogy a férfi a lányhoz képest „csak egy csóró”? Más szóval, ha a Rómeó és Júlia, illetve a Szerelmes Shakespeare között fellelt látványos hasonlóságok után (és miatt) a különbségekre is odafigyelünk, akkor magától értetődővé válik, hogy ezek közül sok a 16. század és a 20. század közötti különbségeknek köszönhető. Vagyis egészen pontosan a 16. és a 20. századi közönség elvárásai és előfeltevései közti különbségnek felel meg, ami viszont a színpadra állítás és az adaptáció esetén szokott csak fontossá, sőt olykor akár elsődleges szemponttá is válni. Egy szó mint száz, a tragédia és a film viszonya innen nézve a mű és az élmény viszonya helyett a mű és az adaptáció viszonyára kezd emlékeztetni. És ami azt illeti, a 90-es években valóban egyre-másra születtek az „eredeti” és a „hitelesség” koncepcióját a megszokottnál lazábban értelmező, a „történeti hűség” fontosságát megkérdőjelező posztmodern Shakespeare-feldolgozások.40 Csak jelzésszerűen: 1991-ben Gus Van Sant teljesen új, modern kontextusba helyezve adott új értelmezést Shakespeare Henrik-drámáinak az Otthonom Oldaliában. Három évvel a Szerelmes Shakespeare előtt Richard Loncraine rendezte meg úgy a III. Richárdot, hogy a színészeket 20. századi ruhákba öltöztette és a náci Németországot idéző díszletek közé helyezte. Érdemes megjegyezni, hogy sokan az 1994-ben mozikba került Oroszlánkirályt is a Hamlet ifjúsági musical-változataként tartják számon.41 Visszatérve a Szerelmes Shakespeare elsődleges témájára, Baz Kuhrmann 1996-os Rómeó 4- Júlia filmjében azáltal aktualizálódik a családok viszályának jelentése, hogy a történet Verona helyett valahol Dél-Amerikában játszódik, ahol a bandaháborúk (elvileg) mindennaposak; az amúgy modern leányzóként ábrázolt Júliának a házassághoz való ragaszkodását pedig a szereplők vallásossága indokolja - amit a film többek között a „díszlet” révén, a katolikus szimbólumok mindent átható jelenlétével is érzékeltet. A posztmodernnek az önreflexió iránti elfogultsá ga „Míg az 1990-es évek előtt Shakespeare elsősorban a művészfilmekkel asszociálódott, az újabb adaptációk többnyire a tömegpiacot célozták meg és Shakespeare-t populáris szórakoztatásként tálalták” (Lanier, 180). 41 A Szerelmes Shakespeare-t szinte azonnal tinivígjátékok (illetve a fiatalokat megszólító műfaji filmek) követték: az 1999-es 10 dolog, amit utálok benned című komédiáról (rend. Gil Junger) valószínűleg sokan nem is tudják, hogy az A makrancos hölgy újragondolása. Tim Blake Nelson ugyanebben az évben az Othellót forgatta le ifjúsági musicalként (O címen), és Kenneth Branagh is ebben a műfajban álmodta újra a Lóvátett lovagokat. 2001-ben készült a Kihevered, haver! (Get Over It. Tommy O’Haver) a Szentivánéji álom adaptációja, a Rejtélyek háza (Glass House, Daniel Sackheim), egy horrorfilm, amelyben a Hamletre ismerhetünk, illetve az árulkodó című Rave Macbeth (Klaus Knoesel, 2001). 2002-es a King Rikki, amely a III. Richárd mai átirata, és egy évvel későbbi a Sógorok réme (Deliver Us from Eva, Gary Hardwick, 2003), amely újólag A makrancos hölgy adaptációja. 66