Szcenárium, 2021 (9. évfolyam, 1-8. szám)

2021-03-01 / 3. szám

plusz információk nélkül is működ­ne, de nem volna több egyszerű sze­relmi történetnél — a „többletet” ki­zárólag a nézők mögöttes tudására való, többnyire kimondatlan hivat­kozás biztosítja. Míg a közönség számára az utalá­sok nyújtanak lehetőséget a darabnak az alkotókkal való „együttírására”, a vizsgált korszak megismerhetősé­gének problémái az alkotók számára adtak lehetőséget kreativitásuk kibonta­koztatásához. Az életrajzi tények egy olyan korszakban, amikor kevés és ellent­mondásos feljegyzés született a mindennapokról, szükségképp a fikcionalitás lehetőségét hordozzák — ezt azonban az alkotók, mit láttak, nem hiányosság­ként fogtak fel. Valóban, posztmodern nézőpontból mindez csak különösen hangsúlyossá és megkerülhetetlenné teszi annak felismerését, hogy a történe­lem „mindig már” fikció. A posztmodern művészet kapcsán jól ismert és talán itt is meggondolandó értelmezési keret az a filozófián és nyelvészeti megfontoláso­kon alapuló elképzelés, hogy „semmi sincs a szövegen kívül” (Derrida), tehát a befogadó számára a valóság szövegként működik, a „megismerhető” tények pe­dig sosem mentesek az értelmezéstől - aminek a történelem koncepcióját illető következményeiről Hayden White több nagy hatású könyvet is írt.37 Hogy ezt miképp gondoljuk el, arra meglehetősen provokatív módon mutat rá például a Lincoln, a vámpírvadász című film, ahol azt a történeti tényt, misze­rint az amerikai polgárháború alatt északon beolvasztották az ezüstöt, hogy le­gyen elég pénz a háborúra, a filmben úgy értelmezték, hogy az ezüst azért volt szükséges, mert ez volt az egyedüli anyag, amellyel el lehetett pusztítani a déli hadsereget alkotó vámpírokat. Mindemellett a film nem ferdíti el jobban a Lin­coln életével kapcsolatos ismert történeti tényeket, mint ahogyan azt a Szerel­mes Shakespeare teszi — ehelyett arra mutat rá, hogy egy új kontextusban meny­nyire másmilyennek látszanak ugyanazok a dolgok. Vagyis a történeti „tények” maguk is a kontextus és a nézőpont függvényei. A Szerelmes Shakespeare saját fikcionalitására többek között olyan mesés elemek használatával hívja fel a fi­gyelmet, mint például a királynő révén beiktatott deus ex machina a film vé­gén. „Hogy ér ez véget?” — kérdezi Wessex a királynőt. „Ahogyan minden tör­ténet”, válaszolja az uralkodó. Az olyan fordulatok, mint amilyen ez a befejezés, a közönség számára valóban a mesékből (a magyarok számára az álruhás Mátyás király történetekből) ismertek leginkább, de Shakespeare sötét vígjátékaiban is találkozunk velük, például a Szeget szegyeiben. Az sem lehet véletlen, hogy a film nem egyszerűen életrajzi történet, hanem kifejezetten a történetmesélés tör­ Erzsébet királynő szerepében Judy Dench (forrás: nickflickpicks.com) 37 Lásd Gyáni, 2007; Magyarics, 1996; Kisantal - Szeberényi, 2001.

Next