Szeged és Vidéke, 1903. március (2. évfolyam, 52-78. szám)

1903-03-01 / 52. szám

az 1848: III. t.-cz. 32. §-ában meg­állapított felelősségi pontok alá. Nem vonhatók, mert a katonai ügyekben való felelősség a 48-as törvényekből az a hires közjogi alaptörvény (1867: XII.) kikapcsolta s a magyar kormány­zatnak miniszteri felelősségét szörnyű módon megcsonkította. Szent István koronájához tartozó országok terüle­tén sok feketesárgára mázolt kapujú kaszárnya van, de mindegyik kaszár­nyának a kapujánál megszűnik a fe­lelős független magyar kormánynak a végrehajtó hatalmából kifolyó kor­mányzati hatásköre. Megszűnik úgy, hogy abba a kaszárnyába a magyar kormány minden hatalmával sem ha­tolhat be s nincs a XII. t.-czikkek­­ben egyetlen egy szakasz sem, amely a magyar kormányzatnak befolyást biztosítana arra a kaszárnyára. No már mo­st, a dolgok ezen ál­lása után volna-e közjogi értelme an­nak, hogy bármelyik magyar király a magyar országgyűlésen ahhoz intézzen felelősségre vonó beszédet, aki a leg­első közjogi törvényünk szerint a ka­tonai kormányzati cselekményekért a magyar országgyűlésnek nem felelős ? Volna-e annak közjogi értelme, hogy én felelőtlen közjogi személyhez be­széljek? Ennek bizonyára mi alkot­mányjogi értelme sem volna. Minthogy azonban a katonai felségjogok alkot­mányellenes alkalmazását a magyar országgyűlésen nem lehet szóvá sem tenni, s minthogy ez a szóvátevés a király magyar közjogi tanácsosaihoz — a felelősségre való vonás törvényes hiánya miatt — nem intézhető; s minthogy végül a nemzet ezen első­rangú sérelméről mégis beszélni kell: a királynak alkotmányellenes közjogi ténykedésével összefüggő személyisége sem vonható ki a nemzetgyűlés vi­táiból, — sőt nem is lesz felvonható mindaddig, amig létezhetik a XII. t.-czikk alapján a magyar királynak olyan csele­kedete, amelyért a magyar miniszter a magyar országgyűlésen felelősségre von­ható nem lesz. Íme tehát az annyára szeretett XII. t.-czikkely az, mely a király sze­mélyének a vitába való bevonását köz­­jogilag nemcsak indokolttá, de egyút­tal szükségessé is teszi. Szükségessé teszi ezt a magy­ar kormányzatnak a katonai ügyekben való közjogi felelőt­lensége. Az 1867 : XII. t.-czikkely 11. §-a olyan katonai felségjogot dekretált a királynak, amely teljesen ki van vonva a nemzet alkotmányos ingerenciája alól. Ha tehát az országgyűlés azt mondaná: perbe vonom és vád alá helyezem a magyar kormányzatot azért, mert a magyar király nem a magyar alkot­mány értelmében gyakorolja katonai felségjogait akkor, amikor a magyar hadsereg magyar ny­elvét németté teszi; erre a magyar kormány ezt mondaná: Engem ugyan nincs jogod az 1848. évi III. t.-czikkely"’ 32. §-a értelmében vád alá hely­ ezni, mert all. §-ban dekretált katonai ügy^ekre én a törvény)" szerint (1867 : XII.) alkotmány­­os befoly­ást nem gyakorolhatok, ha pedig nem gyako­rolhatok, akkor felelősségre sem vagyok vonható. Én azokért a katonai ügyek­ért nem vagyok felelős, mert az én közjogi felelősségemet a 48-as törvény­ből a 67-es törvény kitörölte, így beszélne a kormány — és a kormánynak igaza volna. Ha nem tudod mit országgyűlés,­­mondaná gúnynyal egyik jókedvű miniszter, teszem azt Fejérvár­)) adok én neked egy jó tanácsot: vond fele­lősségre a bécsi német hadügyminisz­tert, az felelős érte, amit a magy­ar király katonai ügyekben Magyarorszá­gon tesz. Tudjuk azonban, hogy a bécsi német hadügyminiszterhez — ha ez mindjárt szíjat is hasítana a mag­rar hátából Magyarország területén — a magyar országgyűlés még hozzá sem szagulhat. No már most olyan valakit üssön a magyar oszággyűlés, aki biz­tos várából, Bécsből csak neveti a magyart? Hisz talán még egészen a magyar országgyűlés sem evett bolond gombát! S igy bár a király személye felelőtlen s bár így a közjogi rekri­­minácziók felelősséges involváló köz­jogi eredményt nem is szülhetnek, a tisztelet és jogos kritika határán belül azt el nem lehet vitatni, hogy a nem­zet követei a magyar országgyűlésen szózatot ne intézhessenek a magyar királyhoz. Intézhetnek. És a királyyak köz­jogi kötelessége is azt meghallgatni. Hazai történetünk tanúsítja, hogy igy volt ez a múltban s közjogilag igy­ helyes a jelenben is. A jogos kritika és tisztelet határán belül a király sze­mélyének a vitába való vonása tehát közjogilag igazolt s igy annak első­rendű alkotmányjogi alapja és létjogo­sultsága is van. A­„SZEGED ÉS VIDÉKE” TÁRCZÁJA. Valamikor ... Valamikor, nem is oly rég, Piros ajkad megcsókolt még, Én öleltem derekadat Bólogató akácz alatt. Valamikor, nem is oly rég, A te szived hű is volt még. A telkemet megigérted. Hogy hű maradsz, megígérted. Fogadalmad esküsző volt. De csak szó volt, p­illanó volt, Megígérted, megfogadtad, Hirtlen lettél, megtagadtad. A te csókod most is éget. De nem adhatsz üdvösséget, A szerelmed tovaszállott, Itt hagytad az árvaságot. . . . Valamikor rózsa nyílott, Lesz még idő, visszasírod. Molnár Jenő. Földmívesek. (Cserzy Mihály könyve.) A legellentétesebb irodalmi áramlatok sodrában, mikor a hullámgynűrűk agyon akar­nak szorítani minden megállapodott esztétikai szabályt, ime, egy magyar könyv, melynek szerzője a szegedi föld humusából sarjad­­zott. Cserzy Mihály rövid idő alatt második kötettel lép a nyilvánosság elé, bárha az ő írásai közkézen forognak, hiszen az ország egyik legolvasottabb fővárosi hírlapja gyakran nyitja meg hasábjait a szegedi író elbeszélő és leíró műveinek. Hornok név alatt megje­lent tárczái­ a szigorú kritika mértékét is megütötték s igy Cserzy túl van azon, hogy őt bemutatni, ismertetni, magyarázni kellene. Uj könyve, a Földmivesek, tizennyolcz kisebb elbeszélést és rajzot tartalmaz. Cserzy úgy válogatta össze a novellákat, hogy írói működésének mintegy megjelölte irányát. íze­lítőt adott az érzelmes, hangulatos, vidám és komor képekből. Itt a fiatalok duhajkodását festi, amott az öregek csöndes szemlélődésé­ben gyönyörködteti az olvasót. Mégis csak látszólagos a novellák különfélesége. Vala­mennyit Cserzy írói egyénisége jellemzi, ma­gukon viselik a melegszívű, élesszemű író szellemének bélyegét. Cserzy határozottan a romantika hive. Mikor az eltűnő puszták fölött kesereg, mi­kor a gyermekükre büszke szegény szülőket állítja elénk, mikor a családapa könnyelmű mulatozását irja le, mikor a kakukfiók sor­sáról mond el megható dolgokat, mikor Vér András megrázó haláláról, a rossz útra tévedt Viktor szerelmi bánatáról, Brczók Imre meg­gondolatlan feleség-gyanúsításáról ír, — min­denütt a költő szólal meg a szerzőben. A tanyák világát nem a ridegen leíró és meg­figyelő ember szemüvegén át nézi. Sok bensőség, sok szív, de különösen sok melan­kólia rezdül át írásain. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy Cserzynek humora is van. Afféle ős­magyar kedélyesség, melyet az ember nem is vél humornak, ha nem lát a tanyai ma­gyarok lelkébe. A szerzőnek gondja van rá, hogy ezt a lelkületet megvilágítsa, redőit föl­fejtse, titokzatosnak, zárkózottnak tetsző mély­ségeiben bányászgasson. Ez az analizálás becsületére válik Cserzy finom érzékének s annak a meghatottságnak, melyet az író valami csodálatos varázshatalom bűvölete alatt érez alakjaival szemben. Cserzyt érdekli, leköti az, ami embereivel történik, akár lelki­leg, akár a külsőségekben. S ezen ne tessék mosolyogni. Hány olyan író van, aki merev részvétlenséggel viseltetik a saját hősei iránt, csak azért, mivelhogy így érdekesebb! Ezt a fonák és mostoha indulatot Cserzy műveiben hiába keresnek. A romantika diadalt ült a mesterkélt irodalmi fondorlatok romjain. Bennünket leginkább „Az ördög a falon“ czímű novella hatott meg. Brczók Imre eltemeti a gyermekét s hogy felejtsen, ivásra adja a fejét. A korcsmában egy legénynyel találkozik, aki megmérgezi Biezek lelkét azzal SZEGED ÉS VIDÉKE, Szeged, 1903. vasárnap, márczius 1. A király és az ellenzék. Politikai körökben hire jár, hogy a király, aki leg­közelebb megint Budapestre érkezik, itteni tartózkodása alatt azon lesz, hogy­ befolyást gyakoroljon a katonai javaslatok tárgy­­alására és hogy leszereltesse az obstrukc­iót. A hely­zet megbeszélésére a király magához rendeli a kormánypártnak több vezéremberét, sőt néhány ellenzéki vezérférfiút is, megértetendő velük, mennyire óhajtja ő maga is, hogy az ellenzék felhagyjon az akczióval és hogy a javaslat elfogadtassák. Tömeges belépés a függetlenségi pártba. A Nagyváradi Napló írja : „Nagy­váradon nagyon jelentős s szenzácziós poli­tikai mozgalom indult meg. A katonai javas­latok, tisztviselők fizetésrendezési komédiája és a magyar-csékei atroc­itások indították meg ezt a mozgalmat. A nagyváradi függet­

Next