Szeged és Vidéke, 1903. május (2. évfolyam,104-130. szám)

1903-05-01 / 104. szám

SZEGED ÉS VIDÉKE SZEGED, 1903. péntek, május 1.­­ POLITIKAI NAPILAP. II. ÉVFOLYAM, 104. (337.) SZÁM. SZERKESZTŐSÉG : KÁRÁSZ­ UTCZA 10. SZÁM. Kiadóhivatal: SCHULHOF KÁROLY könyvkereskedése. A FELEL­ŐS SZERKESZTŐ TELEFONJA 3. A SZERKESZTŐSÉG TELEFONJA 84. FELELŐS SZERKESZTŐ: dr. BALASSA ÁRMIN. TÁRSSZERKESZTŐK: dr. FÜLÖP ZSIGMOND és dr. SZÁSZ HUGÓ. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Atfész évre 24 korona. — Félévre 12 korona. — Negyedévre 6 korona« Egy hóra 2 korona — Egyes szám ára 8 fillér. A KIADÓHIVATAL TELEFONJA 251. Május elseje. Szeged, május 1. Ezt a napot a világ összes hírlapjai a munkások ügyének szentelik. Mert övék ez a nap. Nem adta nekik senki, maguk szerezték maguknak, nem erő­szakkal, hanem kitartással, az emberi jogok hirdetésével. Ez a nap jelenti a munkások sorsainak jobbrafordulását, jelenti az egyesült piczing erők óriási hatalmát és jelenti az első diadalát azon nagy küzdelemnek, mely a sze­génység, a nyomor, a rabszolgaság ellen indíttatott meg. Minden évben méltányolni szokták a lapok ezen nap jelentőségét, az idén azonban a magyar lapok a legjobb akarattal is kénytele­nek lemondani arról, hogy osztozzanak a munkások örömében, mert a mai nap még a hazafias munkásoknak sem teljes örömnap. Baj van az országban. Csak erkölcsi baj, de nagyobb, mintha anyagi baj lenne. Az anyagi bajt okkal-móddal, idővel ki lehet heverni, de azt a bajt, hogy a mai naptól fogva, egyelőre bizonytalan ideig, tör­vény nélkül fogja kormányozni az országot az az ember, kinek egyik jelszava a „törvény“, ezt a bajt helyre­hozni sohasem lehet, ezt a tényt ki nem lehet törülni országunk történel­méből. Ez a tény bele van írva a történelembe és nincs hatalom, mely ezt meg nem történtté tehetné. Ki az oka a bajnak, az ma már egyre megy. Döntessék el e kérdés bármely irányban, abból haszna senki­nek sem lesz. A törvénynélküli állapot nem a pártokat érinti, hanem a nem­zetet. Ellenségeink nem a pártok baján, hanem a nemzet baján örülnek s örülhetnek is, mert mi jó időre el­vesztettük a jogot arra, hogy törvény­­tisztelőknek tartsanak és elvesztettük a jogot arra, hogy másoktól törvény­tiszteletet követelhessünk. Mi, akik immár alkotmányellenes helyzetbe jutottunk, hogyan követel­hetünk alkotmányos kormányzást az osztrákoktól ? Mi, akik Deák Ferencz nagy esz­méjét és nagy művét így hatálytalaní­tottuk, hogyan tiltakozhatunk az osztrák 14. §. ellen? Nem-e kell nekünk hallgatnunk, ha az osztrákok bármily alkotmányellenes úton és módon akarják rendezni az úgynevezett közös ügyeket? S mit fogunk majd szólani a nemzetiségek gunykaczajára ? Hát bizony mi arra semmi okosat sem fogunk mondhatni. Nincs semmi védelmünk. Nin­cs más hátra, mint beismerni, hogy elvesztettük, nem, el­dobtuk magunktól a legbecsesebb, a leg­drágább alkotmánybiztosítékunkat. El­dobtuk a többi alkotmánybiztosítékokat is. A király a koronázáskor megeskü­szik, hogy megtartja és másokkal is megtartatja a törvényeket. A királyi eskü szintén alkotmánybiztosíték, de most nagyrészt ez is hatálytalan, mert nincs törvény, nincs, hogy mit tartson és hog­­ mit tartasson meg. A királyi eskü immár tárgytalan. Törvény nincs, uralkodni kötelesség, uralkodhatik tehát a király, ahogy jónak és üdvösnek tartja. Még szerencse, hogy a király alkotmányos érzelmű. Koronázási esküje óta mindig tiszteletben tartotta alkot­mányunkat és még most sem merülhet fel ez irányban aggály. Úgy látszik ugyan, hogy a nemzet akarata nem tekintetik egyenrangúnak és egyenjogúnak a korona akaratával, de ez nyilván csak azért van így, mert a nemzet valódi akaratáról a korona nincs tájékozva. Nem is igen lehet tájékozva. Nagyon messze van tőlünk. Azonkívül tagadhatatlan, hogy a képviselőház többsége megszavazná a katonai javaslatokat. Más kérdés azonban, hogy akarja-e ezeket a tör­vényeket ? Mert sajnos, ma úgy állanak a dolgok, hogy megszavazni egy javaslatot és akarni is azt, két külön­böző dolog. Jól mondta egy ellenzéki képviselő, hogy szívesen szavazásra engedné a katonai javaslatokat, ha tudná, hogy ellene fognak szavazni a teremben mindazok, akik a folyosón szidják azokat. Közvetlen tapasztalás­ból tudjuk, hogy sok kormánypárti képviselő nem akarja ezeket a javas­latokat. Hogy van az, hogy mégis meg fogja szavazni ? Hát csak úgy, hogy nálunk van már mindenféle erkölcs, csak politikai erkölcs nincs. Ha majd a pártok kibékülnek, a pénzügyminiszter felhatalmazást fog kérni, hogy utólagosan beszedhesse azokat az adókat kamatostul együtt, melyeket az ex-lex folytán sem nem kellett fizetni, sem nem volt szabad fizetni. S a pénzügyminiszter ezt a jogtalanságot azzal fogja indokolni, hogy nem szabad rontani az adózási erkölcsöt. Négy év előtt is az adózási erkölcs alapján kérte és kapta meg a felhatalmazást. Bárcsak ennyi gondja volna a parlamenti erkölcsre. Több haszna volna belőle az ország­nak, mert akkor minden törvényt megnyugvással fogadna az ország, amit most nem tesz, akkor sohasem kerülne obst­rukc­ióra a dolog, akkor az ellenzék tudná, hogy mindenki meggyőződése szerint szavaz. De legyen bár helyes a többség elvé­nek hirdetése, akkor midőn kétségte­lenül bizonyos, hogy nem minden képviselő fog meggyőződése szerint szavazni, nem lehet csodálkozni azon, ha az ellenzék csak az igazi és nem a meghamisított többség elvének akar hódolni. A törvény­tusában tehát benne va­gyunk alaposan. Bizonyos, hogy ezt senki sem szereti. Nincs politikus, aki örülne neki, de van­­ olyan sok, aki úgy tünteti fel a dolgot, mintha való­ban örülne neki. Ez nagy politikai hiba és nem taktika. Ezek az urak az ellenzék előtt közönyösséget tet­tetnek, hogy kisebbítsék az ellenzék örömét és hogy talán leszerelésre bír­ják. Nagyon rosz számítás, mert az ellenzék nem örül, hanem átlát a szi­tán és bizonyára nem mond le. De az ilyen eljárás mégis csak hatással van a nép politikai erkölcsére, mert mit gondolhat az egyszerű polgárember, midőn látja, hogy az urak semmibe se veszik az ilyen helyzetet, sőt még egyik-másik kormánypárti lap henczeg is vele. Az egyszerű polgárban ez nem erősíti az alkotmány iránti tisz­teletet, nekünk pedig ennek növelésén állandóan dolgoznunk kellene. Ilyen május elsejét a magyar nem­zet még nem ért meg. Eddig mindig attól kellet félni, hogy a felvonuló munkás­tömeg egy pár kirakatot be­ver, ma ettől nem félünk, de félünk attól, hogy porba lesz tiporva nemzeti büszkeségünk, nemzeti létalapunk, al­kotmányunk. A munkás-erkölcs nő, a parlamenti erkölcs sülyed. A munkások megtanulták tisztelet­ben tartani a jogot; a képviselők el­felejtették az alkotmánybiztosítékok nagy jelentőségét. A munkások haladnak, a politiku­sok elmaradnak. Szóval, a mai május elseje a ma­gyar nemzetre nem veres, hanem fekete. Lapunk mai száma 14 oldal. Politika. Alkotmányválság. (Kiküldött munkatársunk telefonjelentése.) Budapest, április 30. A magyar képviselőház ma tar­totta Széll Kálmán kormányzatának idejében utolsó alkotmányos ülését, amelynek egyes momentumai ezt az ülést örökre emlékezetessé teszik. Kü­lönösen Eötvös Károly csodaszép be­széde emelkedett ki megdöbbentő igazságaival, amelyekkel úgyszólván

Next