Szeged és Vidéke, 1904. április (3. évfolyam, 126-153. szám)

1904-04-17 / 139. szám

Szeged, 1904. vasárnap, április 17. EZEGED ÉS VIDÉKE. A lakás föltörésekor semmit se találtak otthon. A kereskedő még az ágyneműket is magával vitte, amiből kétségtelenné válik az, hogy nem volt szándékában visszatérni, amikor hazulról eltávozott. Vannak azonban olyanok is, akik nem merik föltételezni azt, hogy Fischhof csakugyan megszökött. Egy hozzá közel álló kereskedő azt a kijelentést tette ma, hogy ha Fischhof elszökött, úgy rendkívül nagy összeget kellett magával vinnie. Ezt majd­ a rendőri nyomozat fogja ki­deríteni. KorszakalHotó találtpápy a fűtés terén! Aranyéremmel, díszoklevéllel és elismerő levelekkel kitüntetve. Fűtőanyagban 500­o megtakarítás. pucher és Társa temesvári czég szabadalmazott gyorsmelegítő cserépkályhája páratlan a maga nemében. Versenymentes! ' ' Eddigi használatban lévő cserépkályhák­kal szemben nagy előnye, hogy azonna melegít és azt megtartja. Régi kályhákat szabadalmazott gyors­­melegítő szerkezetünkre átalakítunk. Vízvezetékh­ez szükséges berendezések, fürdőkádak, fali burkolatok, takaréktűzhelyek és diszítmények készítése. Árjegyzék és költségvetés díjmentes. Szegedi főraktár: Landesberg Mór Bocskai­ utcza 10. számú czementáru gyártelepén. 431 Másolat. Méltóságos főispán ur, Pályázatom, benyújtom, Remélve, hogy Lázár Györgyöt S mindenféle más jelöltet Ezzel végleg lesújtom. Méltóságos, főispán úr, Ön tudja, hogy ki vagyok! Én vagyok az ész, bölcsesség, Én az erő s ki evett még ilyen nagy polgárnagyot ? Én vagyok a bősz Akhilles, S a hős törvényismerő ; Tekintélyem, tudományom Ezen és a másvilágon Egyszerűen leverő. Én vagyok a voks-szállitó, Szavazógépkezelő ; Ismeretem széles, tágas S nem,riaszt meg engem már az, Ha az ellen a túlerő. Én imádom Lázárt, Pálfyt És imádom magamat, Imádom az autonómiát És szivemet igen nyomják A szegedi vértavak. Imádom a főispánt és Imádom a Tiszákat; S az adminisztráczióban — Szentül vallom — minden jól van, Minden reform — utálat. Méltóságod nem is tudja, Nevem milyen népszerű. Annyi hivem, annyi voksom, Hogy számukat százzal osztom S ami marad : nagyszerű. A többségem óriási. Ami kérem, nem mese. Hiszen úgy közigazgatni. Kormányokért úgy izgatni. Mint én, nem tud senki se. Pályázatom végérvényes, Czáfol­­s tagadhatatlan. Hiszek, mint az üdvözítő. Hiszek, mint az igaz hivő A dicső diadalban. Méltóságos főispán úr, íme itt van szerényen Az én kortesfogás-mentes Színtiszta és illedelmes Pályázati kérvényem. I.áp. színház. Heti műsor: Vasárnap délután. Drótostót. , este: Aranykakas. Hétfő : Neemanczipáczió. (Fél helyárakkal.) Kedd : Rip van Winkle. Jászai Mari és Lindh Marcella hangversenye. Szerda: Lohengrin. Bajazzók. Csütörtök: Takarodó. Péntek : Egyenlőség. (Márkus Emma vendégjátéka.) Szombat: Sötétség. (Márkus Emma vendégjátéka.) Vasárnap délután . A tavasz. P este : Viola, az alföldi haramia. * Takarodó. Az a nagy siker, amely Beyerlein drámájának bemutatásával járt, a második előadáson még fokozódott. A színmű nagyértékű technikája, figyelemreméltó jel­lemző ereje, hatásos külsősége, főleg pedig becses drámai cselekménye mellett azonban nagy része van az eredményben a színtársu­lat gyönyörű játékának. A harmadik fölvonás például a legbravúrosabb dolog, amit eddig színészeinktől láttunk. Hasonlóképpen a má­sodik fölvonás végét Bihari s László, az utolsóét pedig Mészáros, Pataki és Czakó annyi erővel fejezik ki, hogy a hatás okvet­len mély s nagy lesz. A játékban vezet Mészáros Giza, László Gyula, Bihari Ákos, Pataki József, mellettük pedig Czakó Gyula, Nógrádi Albert, Hetényi Elemér, Leövey Leo, Mezei Péter, Csatár Győző és Szántó Gás­pár, akiknek mindnyája egyformán érdemes az elismerésre. Ezzel a közönség nem is maradt adós s minden jelenésüket megtap­solta. Ez az eredmény egyszersmind bizony­ság a mellett, hogy a szegedi színtársulat igazán jelentős munkát tud teljesíteni, ha nem igyekeznek ambícziójának szárnyat szegni. Nincs ma vidéki színpad, amely ilyen együttest mutathatna föl s amiként örömmel látjuk a színészek buzgalmát, éppen úgy hiszszük, hogy a kellő méltánylás még inkább fokozni fogja azt. Érdemes erők van­nak itt együtt, akik napról-napra jobb elő­adásokat produkálnak. Kell tehát, hogy a köl­csönösség meg­legyen és a munka jutalma a közönség részér­ől a színház megbecsülése- 9 Kis történetek. ♦ Lipcsey Ádám és Kohn Mór. Lakik a szomszédos Szentesen egy öreg zsidó ember, aki nemcsak bensőleg színtiszta magyar, hanem arczára és ruházatára is. A fehérhajú, vál­las bácsi mindig zsinóros magyar ruhát visel és olykor, ha „kicsípi magát“, bizony akárki azt hihetné, hogy az ősei Árpáddal jöttek be az or­szágba. Ez az igazi öreg magyar gyakran bejár Sze­gedre, különösen pénteki napokon, amikor friss halat kaphat, amelyet azután borba füröszt. Ilyen­kor el-el mulat hajnalig és muzsikaszó mellett vonul ki a vonathoz. Nemrégen lent járt Lipcsey Ádám, aki estére abba a halászcsárdába vetődött be, amelyben a szentesi magyar-izraelita mulatott. Mulatott ám, de olyan szépen, hogy Lipcsey a megrendelt borhoz nem is nyúlt egy ideig, hanem csak azt nézte, hogyan vigad ez az ismeretlen magyar úr. Hall­gatta a sok évtizedes nótákat, amelyeket már csak kevesen ismernek. Azután tánczra kerekedett az öreg magyar és járta, amig bele nem fáradt. Ak­kor leült. Lipcsey nem tudta levenni a tekintetét arról a magyaros szabású arczról. Meg is kérdezte a korcsmárostól: — Ki ez a magyar úr ? •— Biz’ én nem tudom, tekintetes uram. — Hej, de gyönyörűen mulat. A pesti író nem tudta megállani, hogy oda ne lépjen és meg ne tudakolja, hogy kicsoda és hesmét jött? — Hát az urat hogy hivják ? — kérdezte a mulató ember. — Én Lipcsey Ádám író vagyok, Budapestről. Emez pedig ezt mondta : — Én pedig Kohn Mór vagyok, Szentesről. Takarékosság. Annuska és Malvinka nagyon jó barátnők voltak mindaddig, amig az utóbbi férjhez nem ment. Akkor megszakadt közöttük a régi intim viszony. Malvinkát elvitték messzi vidékre, meg­ismerkedett az asszonyi élet misztériumaival és olyan takarékos lett, hogy a jó barátnői azt mond­ták rá : „fösvény.“ Egész komoly formában terjesz­tették róla azt a hírt, hogy a férjének hat krajczár zsebpénzt ad naponkint. A múltkor aztán hazajött a kis menyecske. Persze volt nagy öröm. Annával összeültek és egész nap egyébről se trécseltek, mint arról, hogy minden milyen szép volt, jó volt — akkor. De a visszaemlékezésekről való csevegést hirtelen félbe­szakította a férj, aki levelet írt a feleségének, hogy elég lesz már a vizitelésből. A bucsúzásnál Annuska azt indítványozta, hogy most már ne hagyjanak ám fel a barátko­­zással. — Ugy­e sűrűn fogunk levelezni ? — kér­dezte Anna. — Ne levelezzünk. A másik elszomorodott. — Ugyan . . . Hát ? De nyomban megvigasztalódott, amikor a fös­vény asszonyka ezt felelte: — Hanem inkább csak­­- levelezőlapozzunk. A hat éves baba. Vonaton kellett utazni a kis Maczának, aki bár már hat tavaszt látott, mégis olyan pirinkó volt, hogy a papája jónak látta nem váltani neki jegyet. A kalauz szó nélkül akczeptálta a kis szőke babát, ellenben a főkalauz föltette a pápaszemét és úgy nézte végig a lánykát. — Nem volna még hat éves ez a kis lány ? — Még csak négy éves lesz, — mondta az apja. A két ezüst csillagos úgy gondolta , ő nem azért főkalauz, hogy olyan könnyen végezzenek vele. Szigorúan szólt hát : — De kérem, ez a lányka már többnek néz ki, mint négy évesnek. — Ha mondom, hát tessék elhinni, hogy még csak négy éves lesz. Ki tudja, meddig tartott volna még ez a szó­­harcz, ha a kis Macza könybe borult szemmel nem fordul az apjához és ezt nem mondja. — De ugy­e apuska, csak a vonaton vágyót négy évesz ? Bogár.

Next