Szeged és Vidéke, 1904. április (3. évfolyam, 126-153. szám)

1904-04-01 / 126. szám

Szeged, 1904. péntek, április 1. SZEPÉLJE­ÉS V­ÉKE. — Házasság. Schaffer Márk ápr. 10-én tartja esküvőjét Kuzman Ilonka kisasszony­nyal, Kuzman József dr. leányával a szegedi zsidó templomban. — A póttartalék szabadulása. A most besorozott ujonczkatonák május 5-én kezdik meg a szolgálatot. A rekruták be­vonulása egyúttal a póttartalékosok szabadu­lását jelenti. Minthogy pedig a tartalék legény­ség, amely már teljesítette hároméves szol­gálatát, április havára fegyvergyakorlatot végez, nagyon valószínű, hogy a póttartalékot már április első felében szabadságolják. A polgári életbe vágyakozó pótrezervisták a húsvét után való napok valamelyikére várják a haza­bocsátó parancsot. — Egy régi halászgazda halála. Súlyos csapás érte a felsővárosi Kiskopasz­­családot. Ugyanis Kiskopasz József, ki a régi szegedi halászgárdának az időben volt vezető tagja, amikor még a szőke Tisza vizében öreg halászok elbeszélése alapján több volt a hal, mint a víz és akit az 1879 tavaszán bekövetkezett nagy katasztrófánál odaadó és fáradságot nem ismerő nemes cselekedeteiért őfelsége a király aranykeresztjével tüntetett ki; az a derék és közszeretetben állott föld­­birtokos polgárember távozott ma el örökre szerettei és számos tisztelői közül 72 éves korá­ban mindannyiuknak igaz és mély fájdalmára. A megboldogult földi maradványai április 2-án délután 2 órakor fognak a felsővárosi Kis­­tisza­ utcza 5. szám alatti gyászháznál be­szenteltetni s onnan a felsővárosi gyevi­­temetőbe örök és boldog nyugvóhelyére tétetni. A szent miseáldozat április 2-án, dél­előtt 11 órakor fog az egek urának be­­mutattatni. — A délvidéki szoczialista moz­galmak. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület legutóbbi választmányi ülésén a délvidéki parasztszoczializmusra vonatkozólag elhatározta, hogy a délvidéki gazdasági egye­sületeket fölkéri ezen mozgalom adatainak összegyűjtésére. Temes vármegye gazdasági egyesülete legutóbbi választmányi ülésén fog­lalkozott az O. M. G. E. erre vonatkozó át­iratával s elhatározta, hogy fölkéri az O. M. G. E.-t, miszerint a szoczializmus elleni akczió irányára és eszközeire nézve a magyar gazdaszövetséggel közösen állapodjék meg, az akczió végrehajtásával és helyszínen való vezetésével a temesmegyei gazdasági egyesületet bizza meg. Ez az akczió eleinte szorítkozzék kis térre s lehetőleg a közigaz­gatási tisztviselőkkel egyetértésben indittassék meg. Az Országos Magyar Gazdasági Egye­sület a délvidéki szoczialisztikus mozgalmak­kal a három érdekelt vármegye véleményes jelentésének beérkezése után foglalkozik. — Orvvadászok. Három deszki ember állott ma a kihágás! biró előtt. Az erdőőr följelentette Sztojanovics Arszenia, Borka István és Török Mihály deszki lakosokat, hogy a Pillich Kálmán és társai által bérelt és Szeged határában levő vadászterületen egyre-másra lövik a nyulakat. A három orv­vadász a csendőrök előtt be is vallotta, hogy tényleg lövöldöztek és ők orvvadászatból élnek. Koczor János ma 100—100 koronára vagy 5—5 napi elzárásra büntette őket. — Eltűnt honvédőrmester. Kardos János, az 5. honvédgyalogezred egyik őr­mestere e hó 29-én este 8 és 9 óra között elment Petőfi Sándor sugárúti lakásáról és azóta nem látták. Az eltűnést nem tudják mire vélni, mert az őrmester a legpontosabb és a kifogástalan életmódú katonák közé tartozott. — Nőipar kiállítás Kecskeméten. Az országos női háziipar-kiállítás Kecskeméten szep­tember hónap végén nyílik meg. A lelkes eszme kezdeményezője és lelkes megindítója a kecskeméti jótékony nőegyesület, amely Kecskeméten évek óta tartó áldásos működésével az első helyet vívta ki magának a hasonló jótékony intézetek között. E lépésükkel a magyar ipar érdekeit ápolni és védelmezni akarják. Felhívást bocsátanak az or­szág magyar nőihez, nőegyesületeihez, hogy a kiállításon termékeikkel részt vegyenek. Kiállít­­hatók lesznek ruhaneműek, pipereczikkek, kézi­munkák, befőtt, sajt, preparált gyümölcs, aszal­­ványok stb. Különös gondot fordítanak a különleges helyi készítményekre. A kiállítók Garzó Béla nőegyesületi titkárnál levélben jelentkezhetnek július 1-ig. A kiállítás ünnepies megnyitása szep­tember 25-én lesz Kecskeméten. — Az üstös ember kalandja. Kü­lönös látomány tárult az éjszaka Fodor János közrendőr elé. A pléhtáblás vitéz ugyanis azt látta, hogy egy ember, akinek a feje üsttel volt leborítva, nagy nyugalommal halad az ártézi kút felé. Utána kiabált, amire az üstfejű ember ledobta az üstöt és rohamlépésben tartott a vasút felé. A réz­holmit fölszedte a rendőr és bevitte a laktanyába, ahol a tulajdonosa kellő igazolás után átveheti. — Fölmondott házasság. Hódmezővásár­helyen történt, hogy — amiként a Pesti Hírlap írja — egy mulatós természetű férj dáridókat csapott és olykor-olykor két napig is elmaradt a háztól, ahol pedig a felesége ugyancsak várta. A menyecske egy ideig csak tűrt, de azután megunta a dolgot s egy nap, amikor korhely férje véletle­nül otthon volt, két szomszédot odahivatott. Mikor a szompédurak megjelentek, az asszony kijelen­tette előttük, hogy az urának tizennégy napra föl­mond. Erről a fölmondásról írás is készült, nagy mulatsága mellett a férjnek. A fölmondási idő leteltével az asszony az írást zsebrevágta s a rendőrségre ment, ahol azzal a kérelemmel állott elő, hogy az urát a házból, mely az ő tulajdona, rendőri hatalommal kilakoltassák. A rendőrkapitány persze nagyot nézett, de a kérelmet még sem tel­jesítette, mert hát semmit sem tudott olyan para­grafusról, amelynek alapján a feleség az urának tizennégy napra fölmondhasson. — Leg­ények harcsa. Véres legény­csata volt tegnap Csongrádon, mint ottani tudósítónk jelenti. Gyovai János és négy társa valamiért szörnyen megharagudtak Kuklics Jánosra. Gyovai összebeszélt a legénypajtásaival és fölkeresték a gyűlölt legényt, akit megtámadtak. Gyovai elővette a nála levő revolvert és le akarta lőni az ellenfelét. Ebben azonban megakadályozták, amire ő bicskát rántott és tövig mártotta Kuklics testébe. A csendőrség megindította a vizsgálatot.­­ Az osztálysorsjáték mai húzásánál a következő nagyobb nyereményeket húzták ki: 10,000 koronát nyert: 23151. 5000 koronát nyer­tek: 29350 36094 76055 89128 9152. 2000 ko­ronát nyertek: 17879 27186 29537 30728 34502 35896 39892 43494 51386 58430 68948 05307 70015 84836 96512 90793 101737 102030 108791. 1000 koronát nyertek: 416 7050 9814 11997 15773 17990 18002 21119 24043 25347 20326 27093 33628 34724 35768 37888 41072 41615 40819 28800 45057 48103 52904 54731 7085 55477 59154 59581 01848 70087 06440 0040 09505 72486 90230 94221 98983 99840 90884 100038 100119 102029 107731 108848 23274 50147 02894 95079, 500 koronát nyertek: 305 1807 2045 3177 3529 3853 4932 7097 7940 8121 8150 5837 11024 11125 12204 13123 13449 14087 15515 19773 20943 24043 25528 27603 29057 31751 36325 37040 37053 39970 41760 42082 42928 45710 48529 90258 48670 49073 51877 52053 52007 53055 4178 00598 02485 04835 05148 05780 08204 68605 71343 72784 74241 75952 78900 79951 81087 81709 82082 88224 91048 93105 97531 103404 104784 105229. A többi kihúzott számok 200 koronát nyertek. Kiadó lakás. Háromszobás földszinti utczai lakás 1. évi május hó 1-ére kiadó Korona-utcza 17. sz. a. Orosz-japán háború színterének térképe­n kapható 72 fillér árban Schulhof Károly könyvkereskedésében, Szeged. Újabb küzdelem előtt. Véres harczok kilátásban. Pártviszályok előtt. Feldúlt közbékesség. Kinos bizonytalanság mindenütt. Kombinácziók és jelölgetések.­ ­Saját tudósítónktól.) A Buchwald-ügynök­­ség (a Buch­vald bérszékein székelő hírlapírók és hirlapollozók egyesülete) jelentéséből már tudja a közönség, hogy Pálfy Ferencz polgár­­mester nyugdíjaztatása folytán Szegeden polgármester-, sőt képviselő-választás is készül. Lapunknak tudósítóit lóvasúton szerte küldöt­tük a város különböző részeibe és a jelentős esemény előkészületeiről megbízható s minden­kin nélkül ható szenzácziós tudósításukat közölhetjük. Meg kell jegyeznünk már eleve, hogy a bekövetkező küzdelmet európai bonyodalmak előidézésére egyáltalán nem tartjuk alkalmas­nak. Ezt ugyan szükségtelen lett volna ki­fejeznünk, de tekintve az ügy fontosságát, a haditudósítások megszokott formájának mellő­zésével nem akartuk lekicsinyelni itt következő tudósításainknak értékét. Tisza-kávéház, reggel 8 óra. A polgármesteri állásra biztos jelölteknek Lázár György dr. és Tóth Pál dr. emlegettetnek. Azt a hírt, hogy Lipkay Kálmán dr. páráznék, megc­áfolják. Valószínűnek tartják azonban, hogy Prém József pályázik a polgármesteri állásra egyik verses vígjátékával, amely eddig 7 Teleki-, 3 Karácsonyi-, 72 önképzőkör­, 8 templomterv-, 27 szállásbiztosi és 3 király személye körüli miniszteri állásra való pályázaton vett részt. Európa-kávéház, reggel 6 óra. A polgármester­­jelöltek versenye a legkínosabb válságokat idézte elő a Feketesas-kávéházban. A jelöltek a legvesze­delmesebb ígéreteket tették a törvényhatósági bizott­sági tagoknak. Pálfi Antaltól már tíz üveg boholti vizet rendelt az egyik jelölt, míg Steiczel Frigyest marienbadi vízzel igyekeztek lekenyerezni. Hauser Rezső Sándornak megígérték a Pál János Iván név használatát, Kiss Gyulának a csirkeadó leszállítását, Obláth Lipótnak a csirkeadó fölemelését, Sáry Jánosnak a korcsolyázó-tó fölkövezését és a Zürici-tó névvel s jelleggel való fölruházását. Politzer Sándor­nak olcsóbb vízdíjakat ígértek, Lusztig Lajosnak pedig drágábbakat, tekintettel a vízszükséglet és a borfogyasztás között való összefüggésre. A veszte­getési esetek hírére mozgósították a Winkler-gyár tűzoltóságát. Kis-Kass, délelőtt 10 óra. A város falain ma megjelentek a képviselőjelölő c­édulák. Eddig Nyíri Sándor választói jog nélkül való honvé­delmi minisztert, Tisza István gróf ugrai kép­viselőt, Enyedy Lukács függetlenségi szabadelvű politikust, K­ónay Jenő volt főispánt, Lipcsey Ádám dr. újságírót, László Gyula volt helyettes polgár­­mestert, Lipkay Kálmán dr. állandó képviselő­­jelöltet, König Péter zeneiskolai igazgatót, Földvári Jakab magántudóst, Porzsolt Kálmán v. b. szín­igazgatót, László Gyula színészművészt, Bitó János vendéglőst, Misi Zsiga műórást és még más 72 urat emlegetnek mint jelöltet. A jelöltek szöve­keznek és megalakítják a szegedi képviselőjelöltek önsegélyző-, önműködő-, önjelölő-, öngördülő-, ön­töző-, ön- és közművelődési, betegsegélyző-, bizto­sító-, temetkezési és nyugdíjegyesületét. Próféta-étterem, déli harangszobor. A jelöl­tek még mindig szaporodnak. A legújabb polgár­mester-jelölt, Berényi Miklós, a következő felhívást intézte a bizottsághoz: Alulírott bérletgyűjtő és igazgatói megbízott változatos műsora és a mai kor igényeinek meg­felelő polgármesteri programmal, díszletekkel, ruhatárral, ének- és zenekarral, magán- és mássalhangzóval, valamint utalványjegyekkel pályázom a polgármesteri állásra, esetleg a pécsi színházra és a kapcsolt színikerületre. Mivel pe­dig ígéreteimben nem akarok a többi jelölteknek alattuk maradni. Istenben boldogult Háry János becsületszavára Ígérem, hogy fölépítem az új közvágóhidat, a villamos vasutat, a szépművészeti palotát, a nyári színkört, az alsótanyai vasutat, a felsőtanyai vasutat.

Next