Szeged és Vidéke, 1904. május (3. évfolyam, 154-177. szám)
1904-05-01 / 154. szám
rűségével, csalódott politikájával Kossuth Ferencz nem számít többé a régi nagy mérték szerint. A leszerelés előtt a monarkia diktátoraként emlegették, ma nem tud segíteni a vasutasok igaz ügyén sem. Szomorú alak mellette Ugrón Gábor, a tépett szárnyú sas, viharverte csoportjával, amely a szabadelvű falanx paizsfalán véresre zúzta fejét az utóobstrukczió fuvorában. Apponyi Albert gróf hamleti töprengéseiben árnyként bolyong a pártok között, nem tudja mit, miért csinált tegnap, nem tudja, mit kell csinálnia majd holnap s nem tudja, mit kellene cselekednie ma. Az idő elhaladt borostyános feje fölött, az ajkak elfonnyadtak, a lángoló szem kihűlt, pártában maradt vénkisasszony, zsörtös természet, kárhoztatva mindent, mert a megsemmisülésre kárhoztattatott. Mert nem érzeleg és pártján a nyers erő. Caesar még Galliában messze van . .. A hatalmas, nagy csaták fővezére, aki egymaga seregeket számit, az erő, a határozottság teste és lelke, Bánffy Dezső báró már megfuvatta kürtjét s seregei gyűlni kezdenek mezőn, városon. Bocskay zászlóját már lengeti az áprilisi szél. De még ő maga nem léphet a sorompók közé, mert a küzdelem fölvételére mandátumot még nem kapott. Most alkalom van rá, hogy küzdelemre készen jelentkezhessék a sorompók előtt . . . Országot sért és történelmünk ellen teszen, aki megtartóztatja a nagy ellenfél lépéseit. Tisza István ma ura a parlamentnek. Szemközt vele tört fényű szemek és életszinüket vesztett vezéri arczok. Hatalmának korláttalanságában meg kell döbbennie önmagától. E hatalom félelmesen nagy, növelésének gondolata rémíi. De nem fog nőni. Itt Szeged felé megdobbant a föld s a nagy ellenzéki pártvezér súlyos léptein már is riadoz a kormánypárti sereg. De ez még mind semmi. A parlamentet lenyűgöző varázs akkor fog megtörni s Pompejus akkor fog ráismerni végzetére, midőn a Galliából hazafelé készülő Caesar Szegednél átlépi a Rubikont s emelt fővel megjelen a fórumon. Tisza István gróf miniszterelnök abban a pillanatban fog tudatára ébredni annak, hogy nem az egyetlen egész férfi Magyarországon, amidőn Bánffy Dezső báró hatalmas, delejes alakja megjelenik a képviselőház üléstermében s az uj párt nagy vezére vele szemben az ellenzéki oldalon megtelepszik. Szegednek hivatása, hogy a nemzeti ellenzék új vezérét a parlament vezérhelyére pajzsán emelje ! ■z. a. Vasakarat — márványköböl. — Két szobor párbeszéde. — A hazai iparművészet a múlt században megteremtette a „fából vaskarikát“. Öreg urak még fognak emlékezni, hogy a stilizált absurdumnak volt ez a köztakott neve. Előbb nemzeti közkincs, majd közhely gyanánt használtatott; végül ráuntak s kiment a divatból. De jön helyére ime más, uj és meglepő : a „vasakarat márványkőből“, vagyis az absurdum parabolája. Hogy értendő ez, megtudjuk két szoboralaktól, kik csöndes áprilisi éjszakán, az első kakasszó előtt, igy beszélgetnek telefonon egymással. Színhely az országház nagy előcsarnoka, hol Steindl Imre óvatosan leszáll a díszes talapzatról, feloson a kupolacsarnok lépcsőin s az oldalfolyosók labirintusában tévelyegve, végre megtalálja a telefonhelyiséget. Sokáig csönget a központba, keresi az összeköttetést Róna József érezöntő intézetével s hivatja a telefonhoz Jisza Lajos grófot, aki épp most került ki az öntőből. Steindl (indulatos csengetést hall): Ez ő, ráismerek. (A kagylókat füléhez erősíti.) Jó reggelt, kegyelmes úr. A szegedi gróf: Ördögbe is, mit alkalmatlankodnak ily későn? Steindl: Nem ismer már exczellencziád ! Én vagyok, a mester. Szegedi gróf: Vagy úgy. De beláthatná, hogy ez nem audiencziára alkalmas idő. Tudtommal nem is engedélyeztem már a kihallgatást. Steindl: Bocsánat, kegyelmes uram. De első óhajtottam lenni, ki exczellencziádat szerencsés érezbe-öntődése hajnalán üdvözli. Én már készen vagyok s poszton állok, a nagy lépcsőház pillérfalában van a fenntartott helyem. Szegedi gróf: Szép, örvendek. De én bizony húsz darabban fekszem a műhely fenekén. Azt mondják, Fadrusz hasonlóvá tett Szegedhez: szebb leszek, mint voltam. Steindl: Ez lehetetlen. Különben Fadrusz alapjában elvétette dolgát, mikor nagyméltóságodat ércz-szobornak szánta. Márványból kellett volna kifaragtatni, mert exczellencziád az életben márványember volt. Szegedi gróf: Hogy érti ezt ? Steindl: A márvány hideg, előkelő, merev és sima, de az időjáráshoz alkalmazkodni nem tudó, nem tűr magán rozsdát, még patinából sem. Ruganyos, de hajlíthatatlan s ha viszontagságok érik, megrepedez s széttörik. Ilyen volt exczellencziád is. Szegedi gróf: Jó, jó. De volt vas akaratom. Ezt Szegeden épp úgy tudják, mint a budapesti országház márványfalai között. Steindl: Igaz. Kegyelmességed épp oly nagyhatalomnak bizonyult a szegedi királyi biztosság, mint az országházi építőbizottság élén. Vasakaratára vallanak ott a kőtöltések és sugárutak, itt a kupolák és márványfalak. Szegedi gróf: Ez utóbbi műnek testet kétségkívül az ön művészete, évszázadok erejével mérkőző lelket azonban az én akaratom adott. Steindl: Avasson e misztériumba jobban, exczellencziád. Szegedi gróf: Az ön szeme előtt csak egy nagy műtárgy lebegett. Nekem pedig ugyanez csupán eszköz volt, hogy századokra szóló politikai eszméim és szándékaim elfogadására kényszerítsem a jövő Magyarországot e műben. íme, az én vasakaratom, az ön által emelt márványkövekkel kifejezve. Érti már ? Steindl: Sejtem. Amikor én művészkedtem, ugyanakkor nagyméltóságod politizált, így lett excziád politikája művészetté s az én művészetem politikai konczepczióvá. Szegedi gróf: Megalapoztam e művet Magyarország jövőjét. Leszámoltam benne késő századokkal, elejükbe építkeztünk nekik, kedves Steindl s azok kénytelenek immár hozzánk . . . hozzám alkalmazkodni. Nem tehetik többé, amit mi nekik meg nem engedünk. Steindl: Például. Szegedi gróf: A palota 40 millióba került, ez a kincs benne fekszik visszavonhatatlanul. Húsz nemzedéknek kell jönni, tűnni, mig ez ország másodszor ily műre áldozhat. Ez legalább is ezer év, egy új millennium, amit akaratommal sikerült leköteleznem. Steindl: Bámulatos. S mire kötelezte exczellencziád ily módon a jövőt? Szegedi gróf: Más czélra e palota nem használható, mint parlamenti tárgyalásokra. Ezer évig tehát állandósítottam a magyar parlamentarizmust. Két házra van berendezve , ezzel ezer évig biztosítottam a kétkamararendszert, lehetetlenné tettem a felsőház eltörlését, konzervatív hivatásának elmellőzését s a konventszerű forradalmi intézménylvel való kísérletet. Steindl: Nagy dolog, igen nagy dolog. Szegedi gróf: Aztán gondolja meg kedves mester, milyen perspektíva nyílik erről a kupolás országházról a messze jövőbe. A fölépítés az ön műve, de a perspektíva az enyém. Mert e házat én helyeztettem oda, ahol ma áll. Önnek mindegy volt, a Dunaparton épül-e vagy a Vérmezőre, a Károlykaszárnya vagy a Nemzeti Múzeum telkén. Nemde ? £2£VZD ÉS VIDÉKE, Szeged, 1904. vasárnap, május 1. Országgyűlés és delegácziók. A szabadelvű pártkörben az a hír jár, hogy az országgyűlés harmadik ülésszakát csütörtökre vagy szombatra hívják egybe. A képviselőház az ülésszak megnyitása után elsősorban a bizottságokat alakítja meg, alelnököket és tisztikart választ. A delegácziók egybehívását tartalmazó királyi kézirat a képviselőház első üléseinek egyikén kerül fölolvasásra, így a delegáczió tagjainak megválasztása is azok közé a teendők közé fog tartozni, amiket a képviselőház érdemleges tanácskozásainak megkezdése előtt kell elvégezni. Kormánypárti képviselők azt beszélik, hogy a képviselőházat a delegáczió megválasztása után elnapolják addig, amíg a delegácziók befejezték tanácskozásaikat. Bécsi politikai körökben ma azt beszélik, hogy a delegácziókat május 11-ikére hívják egybe. Lesben. Szeged közéletét kétségen kívül az első kerület országgyűlési képviselőválasztása dominálja. Az első nagyobb hullámverése a választási küzdelemnek máris megtörtént a nyilvánosság előtt. A szegedi új párt szervezkedése történt meg vasárnap s ez az első hullám is olyan mélymedrűnek mutatkozott, hogy mind a két régi párt, a kormánypárt és a függetlenségi párt, jónak látták mentőcsalnakaikat, kipróbált elvű, hatalmas sajtóorgánumaikat használatba venni és azokból vészkiáltásokkal menekülésre figyelmeztetni elvbarátaikat. Az egyik szombaton, a másik vasárnap foglalkozott a Bánffy-párt alakulási mozgalmával, mégpedig mind a kettő vezető helyen. Ennél nagyobb bizonyítéka nem lehet az új párt politikai erejének. A rémületnek olyan biztos jele ez a két vezérczikk, hogy szinte megdöbbentek tőle a régi pártok hívei, míg az új párt tagjait valósággal föllelkesítette. Az új párt vezetősége ennélfogva a legteljesebb hálára érezheti magát kötelezve a szegedi sajtó irányában, mert az egyik akarva, a másik akaratlanul, de mégis csak valamennyi az új párt ügyének, tesz szolgálatot. Hogy pedig mit jelent az, ha a szegedi sajtó egyértelműleg támogat valamely ügyet, arra fényes példa a polgármesterválasztás. * Hogy Bánffy Dezső báró megfogadná azt a szegedi tanácsot, hogy ne fogadja el még megválasztatása esetén sem a szegedi mandátumot, mert nem válnék díszére, ha összetörni igyekeznék politikai karrierjének legbecsesebb alkotását, ezt kötve hiszem. Az új párt hatalmas vezéréhez intézett