Szeged és Vidéke, 1907. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1907-01-01 / 1. szám
Szeged, 1907. január 1., kedd, SZEGED ÉS VIDÉKE. adástól elállottunk, mert az eszendő hátralevő része egyáltalán nem elegendőrra, hogy a társaság a cselédkérdés felől van kísérleti megfigyeléseit előadja. Végre is Koós Elemér olvasa le a tudományosság lobogójáról a tárgyat. Az én előadásom az orfeumról, a kabantról és a két intézménynek a színházzal, valamint a házassági törvénynyel való viszonyáról fog szólani. Hölgyeim és uraim! Az a tudományos tétel, amelyet önöknek megvilágítani akarok, igen tágkörű. Több kiváló tudós tett e körül határozott kísérleteket. Az első, Galilei alapította meg legelőször, mint Önök jól tudják hogy a föld gömbölyű, mert ha az ember huszonöt éves korában megházasodik, harminc éves korában visszaérkezik oda, ahonnét kiindult: az orfeumba. A második: Newton ama ismert tétel alapján, hogy nem messze esik az almafájától, állapította meg a nehézkedés ama világraszóló törvényét, hol a házasság és az érfelm kölcsönös hatása a távolság négyzetével fordított arányban működik. Foucaoult nevezetes ingakísérlete alapján tudják Önök, hogy a férfi ama szabályosan lengő inga, amely a családi tűzhely melegénél a hitvesi hűség felé közeledik, az orfeumban ellenben határozottan meginog. Végül Brauswetter Ottó párisi útleírásából tudjuk, hogy jobb ma orfeumban lenni, mint holnap egy túzok. Amiként Önöket. hallgatóim láthatják, a tudomány e fontos kérdésével már elődeink is foglalkoztak. Nem kell azonban mondanom, hogy nincsen a tudománynak egyetlen területe sem, amelyen az egyéni kutatásoknak olyan tág feladatkör jutna, mint éppen itt. Éppen azért mellőzöm ezúttal a tudós szerénytelenségét. Ahelyett, hogy a magam tudományos meghatározásait közölném a fontos tárgyról, erős könyvtári kutatások alapján összegyűjtöttem a legkiválóbb tudósok meghatározásait. Az oklevelek elsárgult papírlapjain, amelyek közzé csak ritkán vegyült egy-egy főpincéri számolócédula, ime ezek a megjegyzések és kísérleti eredmények voltak olvashatók. Oblath Lipót, a XX. század ismert nemzetgazdásza a következőket írja: Ha a város tanácsa helyes gazdálkodást folytatna, házi kezelésbe venné az orfeumot. Megmondottam már én ezt a pénzügyi bizottság ülésén is, de hiába Wimmer és Taschler urakban nincsen érzék a kulturális intézmények istápolása iránt. Weiner Miksa Az én életem emlékei című kötetében így nyilatkozik: Az orfeum és a színház között van különbség. A színházban az asszonyoknál az előadás sikere ott kezdődik, hogy milyen blúz van a legjobb barátnőjükön, az orfeumban a férfiaknál az előadás sikere ott végződik, hogy milyen blúz nincs a barátnéjukon. Wimmer Fülöp a következőket írja A kendertermelés című tanulmányában: Ariadne fonalát nem én szállítottam ugyan, de meg is látszott Peleuson. Hanem ha azokat a kötelékeket én csinálnám, amelyek az emberiség fejlődését az orfeumhoz fűzik, meg kellene nagyobbítani a gyáramat. Bokor Adolf Egy drongéria titkaiból című füzetében így ír: Nem igaz az, hogy minden színésznő és orfeuménekesnő festi a haját. Van aki parókát visel. Taschler Endre ezeket mondja: Azok, akik ellenségei az orfeumnak, előbb-utóbb be fogják húzni vitorláikat, mihelyt ott szállhatnak partra, ahol az énekesnők vacsoráznak. Koós Elemér így ír: Az orfeum olyan, mint a takarékpénztár. Minden a kamatláb emelkedésétől és a betétek nagyságától függ. Kass János véleménye ez: Mond meg, hogy hányadikán voltál orfeumban és megmondom, mikor jár le a váltód. Rex Izsó szociológiai tanulmányaiban ez a mély értelmű paradoxon olvasható: Minél kisebb lába van egy orfeuménekesnőnek, annál nagyobb lábon él. , teljes erőnkből munkáljuk hazánk kulturális s gazdasági fejlődését.“ És azért szinte érthetetlen előttem, hogy valahányszor e kérdések általam, vagy mások által szóba hobznak, az intéző köröket és támogató sajtókat érthetetlen idegesség fogja el. Sőt a mi sajtó ismételten veti fel szükséges volt annak, hogy Magyarország és Austria ^^‘t a gazdasági viszony az eddiginél állantehát hosszabb időtartamra terjedőleg renn^j^dő. E követeléssel szemben csak általánságban tartott kijelentések hangzanak erre a jövőt és az 1917. éven túli gazdasági ^állóságunkat feltétlen biztositó törekvései^^ nyomait sem látom. ^ ^tzeti küzdelem másik fontos kérdése a nevelt nyelvnek s jellegnek a hadsereg kerev,gj^ érvényesítéséért folyt. P Ezt a kérdt jg átmeneti kormány idejére természetesen fdgggisen tartottnak kell tekintenünk. De albánt a magyar állam, a maga egységes nemzei kiépítésénél, gazdasági önállósságáról nem mondhat le, épp úgy az egész hadsereg a magyar állam területén kiállított részében, föltétlen joga van követelni a nemzeti névnek és jellegnek fokozatos érvényesülést amint azt, az ismert szegedi levelemben kijelentettem. S mégis ismételten halljuk, hogy a véderőtörvény revíziója és a létszámetés kérdése sürgős elintézést igényel, sőt ,, illetékes tényezők már hirdetik is, a létszámfölemelés föltétlen szükséges voltát, anélkü hogy a nemzeti aspirációk kielégítése mikntjéről nyilatkoznának. Ha a kormány lealkotásának az átmeneti jelleg őszinte, aki,de kérdésekről ma beszélni nem lehet. De ha e kérdésről kell beszélni, úgy vagy az ősinteség hiányzik, vagy az átmeneti jelleg csak hirdetett. (Zajos helyeslés.) Tisztelt választóközönség! Arra kérem az elmondottakat, ne tekintsék támadás céljából elhangzottaknak, csak az aggodalom szól belőlem. Attól tartok, hogy e trmészetellenes helyzet, mely a választásokán létrejött, a maga természetes megoldását fogja keresni és sokáig nem lesz fentartható oly koalíciós alakulás, mely már azért sem jogosult, mert az egyesült pártok egyike, a függetlenségi párt nemcsak a koalíciós pártokban, de az egész képviselőházban is képviseli az abszolút többséget. A nemzet megcsalódott. A választások előtt midőn a függetlenségi párt csak a legnagyobb párt volt, természetes volt, a koalíciós kormány alakulása. Ma azonban, midőn párttöbbségben van, más kormánynak, mint kizárólagosan függetlenséginek, nincs létjogosultsága. Én nem tartozom a függetlenségi párt programjának helyeslői sorába. Én, — mint önök, kik programomat elsősorban ismerik — tudják, hogy a meglevő alapon állami életünk továbbépítését tartom a leghelyesebben választott útnak. Azt hiszem, hiú ábránd, csak jelszavas politikát hirdetni, melynek megvalósítása nem függ egyedül önelhatározásunktól, nem függ még a nemzeti többségnek akaratától sem s melynek erőltetése csak beláthatatlan rázkódtatásokhoz vezethetne. De azért ma mégis úgy tartom, hogy a nemzet érdekében inkább van a mai természetellenes koalicionális alakulásnál, ha a függetlenségi párt egyedül vállalkozik a kormányzatra. Attól tartok, hogy a mai természetellenes alakulás az elvek s végcélok oly esetén összezavarodását, esetleg eltolódását fogja maga után vonni, melyekből aztán annak idején a nemzet egészének széles alapon megnyilvánuló kívánalmai s másrészt a fejedelemnek fentartott szabad elhatározása nem lesznek képesek, egyetértőleg azon jövő politikáját létrehozni, mely egyedül lesz alkalmas arra, hogy az egységes magyar nemzeti államot a maga politikai s gazdasági önállóságában biztos alapokon fölépítse. De hisz már tények beszélnek. A nemzet tényleg csalódottnak érzi magát. Hasonlattal élve, ma a nemzet úgy van, mint az a gyermek, kinek szegény édesanyja csillogó, villogó karácsonyfáról beszél, szebbről, fényesebbről, ragyogóbbról, gazdagabbról az eddigieknél. A gyermek a hallottaktól fölvillanyozva, lázas álmaiban lerajzolja magának az új Jézuska fényes ajándékait és mikor beáll a szent este, ott áll a csupasz fenyő, a régi, de most üresen és fénytelenül. (Hosszantartó taps.) A koalíció tarthatatlan. A türelmetlenség az országban nagy és ezért keresni kell az okokat, melyek a nemzetben a tagadhatatlan csalódást fölidézték. A fő, hogy őszintén kell beszélni. Meg kell állapítani, hogy a koalíció meddig volt jogosult ? Szerintem jogosultsága már kétessé vált, mikor Kossuth Ferenc február 20-án a vezérlő bizottságban a függetlenségi párt abszolút többséggé alkotását hangsúlyozta. Pedig a koalíció fogalmának megfelelőleg a természetes állapot az volt, hogy az alkotmány védelmére egyesült pártok mindegyike közjogi állásuk szerint megtartják pártkereteiket. A 67-es választókerületeket nem lett volna szabad minden küzdelem nélkül föladni és függetlenségi hivatalos jelöltek fölállításával a függetlenségi párt túlsúlyát, mint egy miniszteri hatalom fedezetével kiküzdeni. De ha már megtörtént, az új választások eredményeképpen a közjogi pártok számarányának változása és a koalíció, mint olyan, még továbbra is fönnmaradt és még ma is ragaszkodik fennállásához, úgy a mai koalíció természetéből szükségszerűleg foly, hogy az abban képviselt pártok a fegyverbarátság időtartama alatt egymás ellen ne törjenek. Az átmenet ideje alatt ki kell zárva lennie a pártmozgolódásnak, ha őszinte az egyesülés és az átmeneti jelleg. Azért csinálják meg azt, amire vállalkoztak és ne adjanak évek hosszú sorára terjedő programot, ami az átmeneti jelleggel ellenkezik és amivel a türelmetlenséget és elégületlenséget csak fokozzák. Nem tagadom, hogy 1906 február 20-án, midőn Kossuth azon kijelentést tette, hogy a legközelebbi választásoknál a függetlenségi Van szerencsénk a n. é. közönség b. tudomására hozni, hogy a Poseni polgári „Ősforrás"-sól kezdve kizárólag Danczinger János „PRÓFÉTA“-vendéglő képviseletét s egyed-kimérését Szeged város s hozzá tartozó környék részére a mai naptól 1834 tulajdonosának adták át. Teljes tisztelettel MEZEY ÉS TÁRSA, a pilseni polgári sörfőzde vezérképviselete Budapest.