Szeged és Vidéke, 1907. február (6. évfolyam, 27-49. szám)

1907-02-01 / 27. szám

szokták, snájdigul beszélt, vagyis röviden és patetikusan. Amikor azt mondta, hogy ő mindig tántoríthatlan híve volt a független­ségi eszmének, Andrássy gúnyosan mosoly­gott, Várady Károly pedig újból ovációzott. Megnyitják az ülést. Nagy izgalom és páratlan érdeklődés közben nyitotta meg Justh Gyula elnök pontban tíz órakor az ülést. Az ülés meg­nyitásakor Polónyi Géza már a helyén ült. Néhány szónyi előterjesztés után így szólt az elnök: — Polónyi Géza igazságügyminiszter urat illeti a szó, aki napirend előtt akar föl­szólalni. Jelentem egyben, hogy Hoitsy Pál képviselő úr is kapott napirend előtt való fölszólalásra engedélyt. Halálos csend közt állott föl Polónyi Géza és szó szerint a következő beszédet mondta el: Az öntemetés. Polónyi Géza: T. képviselőház! (Hall­juk ! Halljuk!) Megrágalmaztak. Lelki meg­nyugvásomra szolgál, hogy az arra illetékes tényezők az ellenem emelt vádakban pillana­tig sem hittek. Álláspontom, melyet párt­vezérem és pártom nagy többsége helyeselt és magáévá tett, az volt, hogy az igazság­ügyminiszter ilyen természetű pörökben, amíg a képviselőház többségének bizalmát bírja, bíróság elé nem mehet. Meg kellett azonban győződnöm arról, hogy ez az álláspontom a pártokban nem talált osztatlan helyeslésre és a véleményeltérések és súrlódások köny­­nyen odavezethettek volna, hogy ártanék azoknak a nagy céloknak, melyeknek szol­gálatában egyesültünk. Elhatároztam tehát, t. Ház, hogy ügyemet a bíróság elé viszem. Korábban kifejtett meggyőződésem az volt, hogy ilyen természetű, tervszerűen végrehajtott rágalmazásokkal szemben magá­nak a pernek tartama alatt az igazságügy­miniszteri széknek méltósága és dísze sem maradhatna érintetlen. Saját sorsom fölött magam rendelkezem, de ennek az állásnak méltóságát semmi veszélynek kitennem nem szabad. (Úgy van­ balfelől.) Ezért elhatároz­tam, t. képviselőház, hogy állásomról le­mondok. Ez elhatározásom folytán lemondá­somat tegnap az igen tisztelt miniszterelnök úrnak át is adtam. Megtettem mindent, t. képviselőház, amit az ország, pártom és saját magam érdeke joggal megkövetelhetett tőlem. Magammal viszem a függetlenségi és 48-as párt elveihez való szeplőtlen hűségemet. (Élénk éljenzés és taps balfelől.) Magammal viszem az igazságügyminiszteri székben elmondott programmomban kifejtett elveimhez és irányzatomhoz való hűséges és tántoríthatatlan ragaszkodásomat. (Élénk éljenzés és taps balfelől.) Egy padsorral hát­rább megyek, de annál nagyobb lelkesedés­sel és kitartással fogom védelmezni mind a kettőt. (Élénk éljenzés és taps balfelől.) Mély tisztelettel kérem a képviselőházat, kegyes­kedjék ezt a bejelentésemet tudomásul venni. (Hoszszantartó éljenzés és taps a baloldalon és a középen. Elszórt éljenzések jobbfelől.) Eddig tartott Polónyi búcsúbeszéde, me­lyet a miniszteri szék előtt állva, halálsápad­­tan, de érzéstelen hangon mondott el. Az utolsó szava után, anélkül, hogy akár jobbra, akár balra nézett volna, egyenesen indult ki a teremből. Egyetlen emberrel fogott kezet: a bal padsor sarkán állott Keller István képviselő, aki azt mondta neki: — Szervusz, kegyelmes uram! — Isten veled, István! — mondta Poló­nyi, aki kimenőben odaköszöntött az újságírói karzatnak. Az alkotmánypárton egyetlen éljen nem szállott utána. A jelenetnek vége volt. A gyászbeszéd. Csak éppen a hivatalos gyászbeszéd néhány szava következett. A függetlenségi párt nevében Hoitsy Pál mondta a követ­kezőket : — Vannak helyzetek, mikor a sok szó nem fejez ki többet, mint a kevés. Ilyen helyzet a mostani. Vannak ügyek és dolgok, melyek nem igénylik a magyarázatot, mert az csak kétértelműséget hozna abba, ami önmagában világos. (Halljuk!) Ilyen ügy ez a mostani. Azért engedje meg nekem a t. Ház, hogy minden magyarázat és minden indokolás nélkül fölolvassam azt a határoza­tot, melyet tegnap esti értekezletén a füg­getlenségi és 48-as párt hozott. Szól pedig ez a határozat a következőképpen. (Halljuk!) A függetlenségi párt Polónyi Géza igaz­­ságügy-miniszternek az igazságügyi kormány vezetésében kifejtett tevékenységét és maga­tartását helyeselte s az országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslataiért a legnagyobb elismerését nyilvánítja és sajnálja távozását. (Igaz! Úgy van! balfelől.) A párt méltányolja azokat a "hazafias és férfiúi önérzetből eredő indokokat, melyek az igazságügyminisztert arra bírták, hogy ügyének a bíróság elé vitelével egyidejűleg állásáról lemondott. A párt távol van attól, hogy a lemondás fényé­ben az ellene bizonyítékok nélkül emelt vádak megerősítését lássa (Igaz ! Úgy van­­ a szélső­baloldalon.) és bizalommal várja be a bírósági eljárást, amely elé az igazságügy­miniszter ügyét vitte. (Élénk helyeslés és fölkiáltások a baloldalon: Éljen Polónyi !) T. képviselőház ! Az országgyűlési füg­getlenségi és 48-as párt nem tartja szüksé­gesnek, hogy a t. képviselőház ebben az ügyben bárminő határozatot hozzon vagy intézkedést tegyen. A maga részéről köteles­ségének tartotta meghozni ezt a határozatot. Tartozott vele. Tartozott vele először önma­gának, tartozott vele azoknak a kormány­férfiaknak, akik kilenc hónapon át miniszter­­társai voltak a távozó igazságügyminiszternek. (Igaz ! Úgy van !) De tartozott vele főképpen annak a férfiúnak, Polónyi Gézának, aki 30 hoszszú esztendőn át hűséges osztályosa volt a párt küzdelmeinek, (Igaz ! Úgy van !) ki­vette részét minden nagy csatából, nem kímélte ellenségeit, de nem kímélte saját személyét sem; szerzett magának barátokat, de szerzett teljes számmal ádáz ellenségeket is (Igaz! Úgy van!) és aki most hagyja oda azt a díszes helyet, amikor alkalma lett volna őfelsége bizalmából valóra váltani azokat az eszméket, most, deres fővel, melyeknek hű­séget ifjonti korában fogadott. (Zajos helyes­lés és taps. Fölkiáltások : Éljen Polónyi !) A függetlenségi párt most is éljenzett, a hatvanhetes pártok most is hallgattak. Ez volt a gyászbeszéd. Utána következett­­ a napirend. Az appropriáció. Juriga Nándor: A nemzetiségi csoport bizalmatlansággal van a kormány politikája iránt. Ezért is nem szavazta meg a költség­­vetést s nem szavazhatja meg a költségvetési fölhatalmazást sem. A sovinizmus ostorozá­sára tér át. A mai kor sovinizmusa krutáli­­sabb, mint Bánffyé. Bánffy sem indított any­­nyi sajtópert, mint a mai kormány. (Nagy derültség.) A sovinizmusnak, mely a nem­zetiségek üldözésében nyilvánul meg, meg­van máris az ellenhatása. A nemzetiségek tömegei megmozdultak. Egy olyan ítélet, mint amelylyel őt sújtották, többet tesz a tót nép öntudatának fölrázására, mint tíz Juriga. (Nagy zaj.) Az elnök: Megvonom a képviselő úrtól a szót! (Helyeslés.) Vajda Sándor: A nemzetiségi álláspontot vázolja az appropriációs javaslattal szemben s foglalkozik a Polónyi-ügygyel is. Elnök a vitát bezárta s szünetet adott. Szünet után Hock János és Vajda Sándor személyes kérdésben szólaltak föl, nagy emó­ciót is keltettek erős kifejezéseikkel, úgy hogy Hock János és Nagy György elnöki rendreutasításban is részesültek. Kossuth Ferenc utasította ezután vissza a Farkasházy részéről a kereskedelmi kor­mányzat ellen intézett támadásokat, előbb azonban Vajdának felelt zajos helyeslések és tapsok közt. Megemlítette a miniszter, hogy az a vád, mintha kilenc hónap alatt semmit sem tettek volna, nem állhat; föl­sorolta, hogy milyen törvényeket alkottak eddig és hogy melyek vannak munkálatban. A vasutasok elégületlenségével is fog­lalkozott s kijelentette, hogy ezzel az ügy­­gyel is atyai jóindulattal s a nehéz helyzet­nek méltánylásával foglalkozik, amelyben a vasutasok munkájukat végzik. Gróf Batthyány Tivadar személyes kér­désben rögtön ki is jelenti, hogy a kereske­delmi kormány ellen támadást nem intézett s nem is intéz, míg Kossuth ül a miniszteri székben. Wekerle Sándor miniszterelnök felelt ezután a vita egyes szónokainak. Legelső­sorban is a nemzetiségieknek válaszolt s kijelentette, hogy rendületlenül áll azon a programmon, amelyet a belügyminiszter ki­fejtett ; nemzetiségi sérelmekről, elnyomásról szó sem lehet. Az erkölcss zülöttség vádját is a legerélyesebben visszautasította, amely­­lyel Polónyi ügye miatt illették az országot. Hisz épp a volt igazságügyminiszter távo­zása bizonyítéka annak, hogy mily nagy súlyt fektetnek a közélet tisztaságára. Le­mondott, nehogy még a befolyásolás árnyéka is érhesse a független bíróságot. A választó­jog reformjáról is nyilatkozott Wekerle­s részletesen kifejtette, hogy miért nem jöhet a kormány olyan gyorsan ezzel a reformmal a Ház elé. SZEGED ÉS VIDÉKE. Szeged, 1907. február 1., péntek. Polónyi volt — Polónyi nincs. Günther az új miniszter. Az igazságügyi államtitkár. Minisztertanács. (Saját tudósítónktól.) Elkövetkezett hát a nagy nap. Magyarország igazságügye meg­tisztult, a kabinet vérig sebzett és elvérzett tagja, Polónyi Géza valósággal elhagyta a bársonyszéket. Rosszul festett benne a leg­első pilanattól fogva, amelyben határtalan vakmerőséggel elfoglalta. A díszes méltósá­got elődei tiszta becsülettel szolgálták. Féltő gondossággal, egyéni érdekük legteljesebb negligálásával álltak őrt Magyarország tör­vénykezése mellett, a maga szennyesét ta­kargatnia egyiküknek sem kellett, csak neki. Nem szabad, hogy hozzá hasonló ember valaha is közelébe férjen a miniszteri széknek. Amint elmondotta a Házban beszédét Polónyi Géza, egyenesen a miniszteri szoba felé tartott. Az új igazságügyminisztert ezalatt egész sereg ember kereste föl és igen szives han­gon üdvözölte. Az igazságügyminiszter Gün­ther Antal, Polónyi volt államtitkára. Günther még tiltakozott az üdvözlés ellen, de kine­vezése befejezett dolog. Polónyi búcsúztatása után a miniszterek Wekerle Sándor miniszterelnök szobájába mentek rövid tanácskozásra, amelyben a le­mondott igazságügyminiszter kivételével va­lamennyi miniszter részt vett. Értesülésünk szerint a kormány véglegesen megállapodott abban, hogy a királynak Günther Antalt ajánlja igazságügyminiszterré való kineve­zésre. A folyosón gyorsan hire terjedt a do­lognak és Günther most már jónak látta tá­vozni a Házból, hogy így kitérjen az üdvöz­lés elől. Természetesen azonnal megindult a ta­lálgatás arról, hogy ki lesz az igazságügyi államtitkár. Két jelöltet emlegettek ma: Bi­zony Ákos miskolci és Nagy Emil szolnoki képviselőt. Bizony Ákos azonban már teg­nap visszautasította az ajánlatot, Nagy Emil pedig tudomásunk szerint e percig senkitől fölszólítást nem kapott. Valószínűnek tartják, hogy csak kinevezése után állapodik meg az új miniszter az államtitkár személyében. Bi­zonyos azonban, hogy az új államtitkár is függetlenségi lesz s hogy az alkotmánypárt nem is kíván jelöltet állítani. Polónyi Géza egész délelőtt a miniszteri szobában tartózkodott, ahol mindjárt a Ház­ban történt bucsúzás után elsőnek Wekerle Sándor miniszterelnök kereste föl és néhány szives szót váltott vele. Ezután Kossuth Ferenc és Darányi Ignác miniszterek láto­gatták meg Polónyit. Kossuth a könnyekig

Next