Szeged és Vidéke, 1907. szeptember (6. évfolyam, 199-223. szám)

1907-09-01 / 199. szám

SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL és NYOMDA : KÁLVÁRIA­ UTCA 6. SZÁM. 0 ------­Eiadóhivatal, szerkesztősége és nyomda S4. TELEFON: Főszerkesztő 8. Felelős szerkesztő 565. FŐSZERKESZTŐ : BALASSA ÁRMIN dr. D­ÉS V1D£KE SZEGED, 1907. szeptember 1. vasárnap, politikai napilap. VI. évfolyam, 199. (1801.) szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK Szegeden: Postai küildéssel. Egész évre Negyedévre . Egy hónapra. 12 korona. 3 , 1 Egész évre . Negyedévre . Egy hónapra. EGYES SZÁM ÁRA 4 FILLÉR. 18 korona 4.50 . 1.50 . nehéz az élet. Az élet terhe mindnyájunk vállait nyomja, — mondja az a fölhívás, amely a szegedi közös konyhának kíván híveket és tagokat gyűjteni. Valóban, az élet terhe nyomja mindenkinek vállait, nehéz az élet, miként a költők, a szociológusok és a bölcselkedők mondják. Az életnek dicsérői egyre kevesebbednek, a szomor­­kodók száma pedig növekszik. A boldog megelégedettek száma sokszorta kisebb a kesergőknél és Rockefellertől kezdve a szegedi dijnokokig mindenki zokog, pa­naszkodik és busul, hogy nem lehet megélni. Valóban, megélni szörnyű nehéz dolog, sokszorosan nehezebb, mint meg­születni, vagy mint meghalni. Megszületni könnyű: — ezt mutatják az állami gyermekmenhelyek évi jelentései. Meghalni is könnyű: — hiszen ott a bélhurut a gyermekek, a tüllövész a fel­nőttek számára és ott van a jó Browning, a hatlövetű, fekete revolver. Minden könnyű, minden egyszerű, minden termé­szetes ezen a világon, csak egyetlen dolog­hoz nincsen elegendő ereje, tehetsége és kitartása az embernek : magához az élet­hez. A születésnek nem gátolója a nyomor, vagy hogy álnépies szóval beszéljünk: a nincsetlenség, a halálhoz nem kell semmi, még elszántság, vagy bátorság sem, csupán pillanatnyi nekilendülése a végtelen una­lomvágynak,­­ csak éppen az élet nem játék, az élet nem tréfa, az élet nem könnyű és nem könnyelmű. Ebben a panaszkodó, zokogó világban, amikor drága a pénz, a búza, a kenyér, a szén, a fa, a tej, a hús, amikor sztrájk­kal fenyegetnek az orvosok, az ügyvédek, a börtönőrök és a bábaasszonyok, amikor a temetési költségek megdrágultak, s ebben a panaszkodó, zokogó világban a megélhetés nehéz gondjain mindenfelé könnyíteni akarnak. Közben az ellentétes érdekek képviselői durván egymásra támadnak, a munkaadó és a munkás harca már fölzavarja a társadalmi békét, az állam és tisztviselői között éppen most folyik az elkeseredett harc, az agrárok és a merkantilisták nyílt csata­sorban állanak egymással, a gazdagság és a szegénység néha brutális lázadások­ban viaskodik egymással s ebben a harc­ban senki sem talál pihenést, senki nem teremthet békét, senki sem tudja eltüntetni az ellentéteket, mert ez a küzdelem örökké való, ez a harc nem a jelené, hanem a múlt hagyománya, a jövendő öröksége, ez az élet ára, ez az örök harc. Keresik, kutatják a kivezető utat egye­sek és tömegek, okos gondolkodók és kapkodó bölcselkedők, de hiába, hiába. A harc örökkévaló, mint az emberi élet, a küzdelemben mindenki csak veszthet, csak bukhatik. A győzedelemre, a pálya­bérre, a harci diadalra itt nincsen ki­látás. Minden győzelem újabb bukás, mert egy csoportnak diadala az emberi­ség más része számára teremt új küzdő­területet. A megelégedettség elérhetetlen célja az emberiségnek, mint ahogy el­érhetetlen vágya a mese kisgyermekének a szivárvány elejét megtalálni és a hét­­szinti után fölsétálni az égboltozatra. Hiábavaló az erőlködés, az egyes hatalmi tényezőknek szörnyű nekilendülése , az élet útjai mindenki számára örökké tövi­sesek maradnak. Hol a megnyugvás, hol a cél, hol a vég az emberiségnek ebben az önmagá­val vívott harcában, könnyű megmon­dani. Sehol. Nincsen cél, nincsen ered­mény, csak maga a harc van. Az élet szüli az életet, a harc szüli a halált, ez a kör­forgása az emberiség örök rend­jének. * A szegedi tisztviselők most közös konyhát akarnak csinálni és természetes­nek­­kell tartanunk, hogy ennek a moz­galomnak sikere lesz. Szó sincs róla: a közös konyha intézménye sokat fog segíteni a tisztviselők sorsán. Ha nem is szünteti meg anyagi bajait, legalább a háztartás nehéz gondjaitól megszabadítja az asszonyt és visszaadja családjának. De ez csak keveset fog könnyíteni az élet nehéz vi­szonyaival küzdő emberek sorsán. A harc­ban csak könnyíteni lehet a terheken, de a bajok megszüntetése lehetetlen. Ámde minden lépés, amit tesznek az élet köny­­nyítésére, újabb remény az elérhetetlen diadalért. S ki nem boldog, ha reményei vannak ? LESBEN. Győrm­egye és Vas megye átiratot küldött Szeged városának, hogy sürgesse a képvi­selőháznál az alkotmánybiztosítékokat. Amikor szeptemberben a városatyák újra összeülnek, az alkotmánybiztosítékok kérdése ott lesz a napirend úgynevezett főbb pontjai között. Tárgyalni fogják, esetleg föl is írnak az or­szággyűléshez és a dolog, legalább Szegeden, elintézést nyer. Mi nem kételkedünk benne, hogy az alkotmánybiztosítékok meglesznek, de miért kételkednek a koalíciós törvényhatóságok. Azelőtt rendithetlen hívei voltak Andrássy Gyula grófnak, a legbecsületesebb politikus­nak tartották, amit ő tett, az jól volt téve és most egyszerre kételkednek benne, nógatják, birizgálják, lökdösik, hogy mi is lesz azok­kal az alkotmány­biztosítékokkal. És mégis azt mondják, hogy a kor­mány politikája iránt bizalommal viseltetik az ország. Ne Néhány nap múlva újra megnyílnak az iskolák s a bürgözdi sajtóknak alkalmuk van rá, hogy kifejthessék bölcs tanácsaikat a ne­velésről s megtámadhatják a tanárokat, hogy ez­entul tudják a kötelességeiket. írnak a tan­díjról, mert magas, dörögnek az iskolaköny­vek drágaságáról, vezércikkeznek a tanítás ügyetlenségeiről, szellemeskednek a „tanári“ copfról, egyszóval úgy az iskolán, mint a faktorain úgy elverik a port, hogy csak úgy sajog . . . így, igen, így lelkesítik nálunk a mű­velődés apostolait szent munkájuk kezdetén. * Jellemző, Szegedre jellemző jelenetet rögzítünk le. Két magyar búsul egy tisza­­parti korcsmában. — Hm, hm, — vélekedik az egyik. — Ja, ja, így van az, — hagyja hely­ben a másik. — Ezek már megint politizálnak, — mormogja maga elé a korcsmáros. « Szűcs István igen jó tanító, de nagyon rossz függetlenségi-párti és ezért ő nem lehet igazgató abban a tanyai iskolában. Becsey Károly nem is akarta, hogy megválaszszák igazgatónak és tényleg Géczi Károly lett az igazgató, aki bár kitűnő tanító, de még ki­­tűnőbb negyvennyolcas, sőt pártelnök. Azt se mondjuk, hogy a politikát ki kellene zárni az iskolaszékből, azt sem, hogy a népnevelést zárják ki a politikából. Nekünk mindkettő egyformán kedves. Géczi érdemességéből sem akarunk sem­mit is elvonni, de azt a tanácsot adjuk Szűcs Istvánnak, hogy ezentúl rossz tanító, de jó függetlenségi pártember legyen. Sic itur ad astra . . . Tövis. EGYES SZÁM­ÁRA 4­ILLÉR.

Next