Szeged és Vidéke, 1908. július (7. évfolyam, 149-175. szám)

1908-07-04 / 152. szám

SZEGED ÉS VIDÉKE SZEGED, 1908., julius 4., szombat POLITIKAI NAPILAP, VII. évfolyam, 152. (2053.) szám. SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL és NYOMDA: KÁLVÁRIA UTCA 6. SZÁM. ___ Kiadóhivatal, szerkesztőség és nyomda 84. XBIEFON : Főszerkesztő S. Felelős szerkesztő 565. FŐSZERKESZTŐ: BALASSA ÁRMIN dr. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Szegeden. Postai küldéssel: Egész évre ... 18 korona. Egész évre . . 24 korona. Negyedévre . . . 4.50 „ Negyedévre... 6 „ Egy hónapra. . . 1.50 „ Egy hónapra . . 2 „ EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR (PJ) Van Bródy Sándornak egy színdarabja, A tanítónő. Szerelmi história keretében és kíséretében festi benne a szerző a mai reakcionárius Magyarországot úgy és olyannak, amilyen csakugyan a falun, a tanyán, a pusztán, a kis városban, a nagy városban, a megyén, a fővárosban, az országházán. Van ennek a mi társadalmunknak egy tekintélyes rétege, képzett tömege, akikben az élet színei oly bambán, oly igazán, oly híven, oly gonoszul, oly kajánul és sötéten tükröződnek vissza, mint amilyen a valóságban az élet. A tanítók ezek és a tanítónők. A tanár típusa a közfelfogásban a félszeg, a tanítóé a városban a kicsinyes, a falun, a pusztán pedig a folyton borozó, tudatlan, de tudákoskodó ember. Pedig a dolog nincs így. Letűnt már teljesen a múlt század negyvenes éveinek az a sablonos tanáralakja, akinek orrán szemüveg van s aki a mellényét rosszul gombolja be. Nagy a szerepe mai társadalmai világunkban és társaséletünkben a tanárnak és tanítónak. Vagy legalább is nagynak kéne lennie. Ha egyénileg, mind a mellett azonban a köz érdekeivel összhangban tudná megoldani és oldaná meg föladatát minden tanár és tanító. Nem igaz az, hogy nehéz és csodálatos a tömeg lélektana. Egyszerűbb valami alig képzelhető. Csak akadjon ember, aki úgy tud beszélni a nyelvükön, hogy ne népszemség-hajhászása legyen az, haladhatás és érdemtelen emelkedés lajtorjája, hanem az ifjúságban rejlő üde életerő izmosítása, helyes irányban való fejlesztése, emelése, nemesítése, az állatiastól való mind nagyobb eltávolítása és minél magasabb fokra való fölemelése. Természetes, hogy ez a munka csak lassan, fokozatosan végezhető el. Azonban elvégezhető. És ez nagy dolog. Mert ebben rejlik a nemzeti közszellem átalakítása, a meggyöngült és meglazult társadalmi fölfogások erősítése, a modern közszellem érvényítése, a társadalmi átalakítások bizonyosabbá, határozottabbá való tétele. Ezen a téren van és lehet nagy szerepük a tanítóknak, akik oktathatnak régi buta sablonok szerint is és hirdethetik az iskolákban az igazság igéit is. Aszerint, kiisilyen. Embere válogatja. Mert kétségtelen, hogy ennek a társadalmi osztálynak és rétegnek sincs abszolút értéke s nem egy tanító és tanítónő van, aki halálos ellensége minden fölvilágosodott eszmének, harcnak és küzdelemnek. A tanító. Ámde ez csak annak az árnyékfoltnak színtelen, elmosódó és zavartalan folytatása, amelynek nyomása és hatása alatt áll egész M Magyarország, amely a benne folyó életet nem valami tisztának, következetesnek és ideálisnak láttatja s amely a közeljövőben nagy társadalmi átalakulásokat és forrongásokat sejtet. Van azonban a tanítók és tanítónők között igazán sok derék, erős egyéniségű és radikális ember. Különös, de legtöbbnyire az annyira lebecsült és lenézett falun és tanyán találhatók ezek, akik ebben a sötét, nyomott hangulatú, szerencsétlen és komor országban megsejtői és meglátói a jövendőnek, szószólói az emberi szabadságnak és fölvilágosodott eszméknek, rajongói és hívői az emberiség érdekéből való forradalmaknak és küzdéseknek. De nem is erről van most itt szó. Erős egyéniségű, nemesen gondolkodó és érezni tudó ember található más társadalmi állású emberek között is. Ha nem is sok. Hanem az eszkimó és a fóka hasonlatával célzott ténynek folyton-folyvást való uralmára ismétlődésére akarnak rámutatni ezek a sorok. Szegeden, a tanyákon, tíz tanítói állást akartak betölteni. A javadalmazásuk ezeknek a tanítói állásoknak bizony Isten, olyan szegény, hogy inkább kegydíjnak tűnik föl, mint fizetésnek. A legkoldusabb iparos el nem vállalná. És okosan. A tanító azonban kimegy a tanyára. Tanít, dolgozik, lelkesedik, tüzel és tanul. Miközben félszegen kell viselkednie, mert a magyar közigazgatás az alantas embertől butaságot, bárányengedelmességet, berotválatlan arcot, föltétlenül kopottas ruhát és kormánypártiságot kíván. És a magyar tanító mindezt megteszi. Részint fő, részint mellékfoglalkozásképpen. Mert meg kell tennie ezen az áldott, gazdag és jó magyar ugaron. De ez sem a dolog veleje, amint mondják, nem itt van elásva a fejsze. Sok mindent kénytelen megtenni az ember ezért a kutya megélhetésért és bizony a mi híres pusztáinkon, tanyáinkon és falvainkban nem egy nagy tehetség, ritkán található intellektualitás és alkotó erő aprózódik el az állami, városi és megyei hivatalos uraknak tett szolgálatokban, emésztődik föl a megaláztatások, az alacsony sor, a meg nem értés, az elnyomatás, a haladás és alkotás lehetetlensége fölött érzett keserves kínok és szenvedésekben. Ezek az úgynevezett letört egziszteniciáknak egy csoportja, akiknek őszülő haja okos, megemésztett tudással teli főt, kopottas kabátja érző, sokat szenvedett és nagy szívet takar. A régi magyar átoknak élő hirdetői ők, amely az egyénnek a köz érdekében való érvényesülését a még mindig fennálló és uralkodó rendiség, a vallás és osztálykülönbség, a jobb és gyatrább vagyoni és születési állapot szerint és alapján gátolja, sőt megakadályozza. Hanem a dolog nem itt kezdődik. Ott és akkor, amikor tíz üres vagy új tanítói állásra ötven pályázó is akad. Az a kútfeje minden nyomorúságnak, kiindulópontja tehetségek letörésének és oka nagyon sok bűnözésnek. Lehet szép dolog a művészet, az ének, a sziniház, a festés, a költészet, az emberek azonban elsősorban és nagy tömegükben élni akarnak. Kenyér után néznek. Állásért törtetnek, haladásért piszkoskodnak. Hol van az a Magyarország, amely minden emberének ad biztos megélhetést? Nincs sehol. Nem mert terméketlen lenne a föld, hazug a kereskedés és különösen az ipar produktív voltáról fölállított tétel, hanem mert a kormányzat, társadalmi és állami mozgalmak egyaránt a földszinen maradnak, helytelen irányban mozognak. A tanító sorsa hű képe a nálunk uralkodó rendszernek. Sokan vannak, sokkal többen, mint az állások. Működésükben önállóság nélkülieknek kell lenniük, gyámoltalanoknak, szegényeknek és kopottaknak. Az új korról, a modern társadalmi és jogi áramlatokról tudomással sem szabad bírniük. Engedelmeskedniük kell vakon. Mert ha nem teszik, talpára áll és kirúgja őket állásaikból a két legnagyobb hatalom: az egyház és az állam. És futniok kell az ily állásokért is. Különben az éhenhalás vagy a lopás vár reájuk. És az ember természete olyan, hogy inkább lop, mint éhen hal. Terv Perzsia fölosztására. Carson lord, India volt alkirálya, a berlini „Tag“ értesülése szerint memorandumot nyújtott be a királyának a forrongó Perzsia fölosztásáról. Egy diplomata, aki ezt a memorandumot olvasta, a következőket mondja róla: — Curson terve, hogy a közeli Keletet Oroszország, Franciaország és Anglia között, Magyarország-Ausztria érdekeinek bizonyos figyelembevételével, fölosszák. Anglia az Arábia és Mezopotámia fölötti protektorátust kapná, Franciaország a Szíria fölöttit. Oroszországnak szabadkezet engednének a Boszporuson. EGYES SZÁMÁRA 6 FILLÉR.