Szeged és Vidéke, 1908. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)

1908-09-01 / 200. szám

SZEGED ÉS VIDÉKE SZEGED, 1908., szBptemlier I, kedd. POLITIKAI NAPILAP. i VII. évfolyam. 200. (2101.) szám, SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL és NYOMDA: KÁLVÁBIA-UTCA 6. SZÁM. TELEFON Kiadóhivatal, szerkesztőség és nyomda 84. Főszerkesztő 3. Felelős szerkesztő 565. FŐSZERKESZTŐ: BALASSA ARMIN dr. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Szegeden: Postai küldéssel: Egész évre , Negyedévre . Egy hónapra. 18 korona. 4.50 „ 1.50 „ Egész évre ^ Negyedévre. Egy hónapra 24 korona. 6 . 2 « EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR Egyszerre nem lehet mindent. (bj.) Puz.sünyinegyében, Apponyi leg- E^zükebb liazá.jában beszédet mondott Sághy Gyula. Sághy Gyula mindenkor hü követője volt Apponyi Albert grófnak és megtette vele azt a bonyodalmas utat, amely a miniszteri hatalomig vezetett. Sághy Gyula most egyik alelnöke a füg­getlenségi pártnak ; hogy úgy mondjuk a lialvanhetcs érzésű negyvennyolcasoknak, a párt e jelentős többségének, egyik ve­zetője. Sághy Gyula sohasem volt mint politikus valamelyes alkotó, vagy irányitő szellem, de mindenki tudja róla, hogy Apponyi ellenére nem cselekszik és ve­zére politikai gondolatait hiven követte. Sághy Gyula sokszor visszhangozta már Apponyi gondolatait és talán vasárnap is ckép cselekedett volna, ha ez a munkája nem l)izonyult volna fölöslegesnek. Hü követőjét most Apponyi kisérte el beszá­molójára és a kis falusi helyen megszó­lalt a pártvezér-miniszter. Miként a költők, akik nagyszabású uj munkába fognak, aként Apponyi is elénekelte elöhangját jászbnrényi riadójának, amelyből szeptem­berben inegíndliatja az ország a kormány céljait és terveit. A jászberényi beszéd elöhangja el­hangzott és ha Apponyi addig nem vál- tóztatja meg politikai nézeteit, fölfogását, ha a hatvanhét és negyvennyolc viszo­nyáról, a nemzeti állam jövendőjéről és a kormány föladatáról addigra nem lesznek más nézetei, ami pedig nála soha­sem tudható előre, akkor bizonyos, hogy a jászberényi beszámoló ugyanazokat az elveket fogja hirdetni, mint amelyek miatt Apponyi Tisza István grófot megtagadta. Az, liogy Tisza liberális, Apponyi meg szélső klerikális, az más lapra tartozik, ellenben tény, hogy mindaz, amit az uj- negyvennyolcasok fővezére Sághy Gyula beszámolóján hangoztatott, visszatérés Tisza István politikájához, visszatérés a legszélsőbb hatvanhéthez és bevallása a a nemzet legnagyobb gyöngeségének. Apponyi jó katolikus; ugylátszik, hogy akad meggyónni valója. Senki jobban nálánál nem hirdette azt a szentigazsá­got, hogy éppen a hatvanhetes törvények alapján van joga a nemzetnek mindahoz, ami önállóságát és függetlenségét bizto­sítja és senki diadalmasabb büszkeséggel nem mutatott rá arra, hogy a nemzet elég erős jogainak kivívásához. És ime Apponyi, aki végiglázitotta az országot a nemzeti igazság és a magyar erő harcba- viteléért, ez az Apponyi most lemondás­sal jelenti ki : bocsánat, tévedtem. A vasárnapi beszédnek ez a rövid értelme: „többet akartunk, többet hittünk, de nem mi vagyunk az okai*^. A vasárnapi be­széd már nem harcot és küzdelmet hir­det, hanem békét, nyugalmat, leginkább pedig lemondással tele reményt. Azoknak felelt Apponyi, akik szerint a koalíció nem váltotta be Ígéreteit. „Igaz“, — mondotta — nincs külön vámterület, még német a vezényszó, de hát — ^gy- szeiTe néni lehet mindent. A régi meg­egyezéseket nem lehet fölrúgni, türelem­mel kell kivárni az uj alkotások idejét. Ezek az Apponyi szavai: a lemondással, a beösraeréssel teljes szavak. Egyszerre nem lehet mindent! Vájjon kik azok akik egyszerre kívánták megvalósítani a nem­zet minden álmát, akik ezer reménységet, millió vágyat és évszázadoknak minden szent törekvését egy napon akarták való­sággá váltóztatni? Nem Apponyi volt-e az, aki a nemzet álmait, amelyeket évti­zedek küzdelmeinek pihenőjében álmodott s amelyek széppé telték a képzeletét, ra­jongóvá a reménységet, büszkévé a bizal­mát, aki ezeket a színes, csapongó álmo­kat a valóság nemzetiszinü köntösébe burkolta, mondván : ime, ez a tiétek lesz! Vájjon nem Apponyi járta-e végig az ország községeit azzal, hogy ne csügged­jen senki, mert akarat, tudás, kitartás, komolyság, lelkesedés és tettvágy — egyesült, hogy a nemzet jogai elösmerését kivívja? Vájjon nem Apponyiék voltak azok, akik mindent Ígértek a nemzetnek és semmit sem adtak ? Apponyi belátja ezt, Apponyi most érzi, hogy tévedett, hogy hamis utón járt, de nyíltan beval­lani mégsem meri. A koalíció kormányzási programja más, mint amit vállalt. Apponyi azt mondja, hogy amely elvek megvalósítá­sáért küzdöttek, azokat is akarják meg­valósítani, de — okos módon. íme: a csak okosan és csak lassan elmélet, amelyet a szabadelvű párt hirdetett Ap­ponyi ajkain ! Tisza Istvánnak elégtételül szolgálhat ez a kijelentés, amely beval­lása annak, hogy csakugyan olyan ne­hézségei vannak a kormányzásnak, ame­lyeket nem lehet leküzdeni. De ha igy van, akkor miért kellett pusztulnia a régi kormányzási rendszernek és mért kellett jönni az újnak ? Hogy miért ? Mert a régi kormányzás szabadelvű volt és az, ami nem tetszett a klerikálisoknak és ami ellen harcba ment az oligárkia. A külön vámterület, a külön bank, a magyar vezényszó nin­csen meg, de itt van a fekete klerikáliz- mus! Ez az, amiért küzdeni, harcolni, aggódni, áldozatokat hozni kellett. Itt van a feudális-klerikális uralom, a sötét feke­teség uralma. Nincsen szó már semmi­féle nemzeti jogról, hazafias kívánságról. Okosan bánnak már ők is elveikkel és tudják, hogy egyszerre mindent nem le­het. De ez az, amit a kormányzat egyéb dolgokban is szem előtt tarthat. Egyszerre a klerikálizmus sem diadalmaskodhatik. És talán nem is fog soha! Ha ellentálló ereje lesz a liberális társadalomnak, akkor megsemmisülnek ezek az alantas törek­vések. A nemzetet nem lehet fölhasználni rut politikai játékokra s ha mindent el­vesztett is az ország a küzdelemben: meg kellett tartania szabadelvüségét, egyenességét és a demokráciának azt a szeretetét, amelyet Kossuth Lajos oltott be a magyarságba! Apponyi beszélt. Nyilatkozott a helyzetről. — A függetlenségi politika utjai. — „Csak okosan!“ {Saját tudósitónkótl.) Á magyar politikai életnek érdekessége van: Apponyi Albert gróf vasárnap beszédet mondott, amelyben a függetlenségi párt politikáját igyekezett vé­delmezni. A beszéd, amely a jászberényi be­számoló előhangjának készült, mindenesetre érdekes politikai dokumentum. Ságh}' Gyula, a somorjai kerület kép­viselője, vasárnap tartotta beszámoló beszédét Püspöki és Fél községekben. Félben megje­lent Apponyi Albert gróf közoktatási minisz­ter is. Sághy Gyula előbb nagy tetszés kö­zött fejtegette a fúzió kérdéseit, mely fúzió­nak szerinte csak akkor van létjogosult­sága, ha a függőben lévő kérdések teljes elintézésével jön létre, aztán Apponyi Albert gróf szólalt föl és a következőket mondotta: — Vádolják a függetlenségi pártot azok, akik azelőtt egy kanál vízben fojtották volna meg a függetlenségi eszmét és most egyszerre úgy lépnek föl, mintha rajongná­nak érte. Vádolják a függetlenségi pártot azzal, hogy lemondott céljairól. Azt mondják : ,*a hires függetlenségi pártnak három tagja bent van a kormányban, hát hol van az ország függetlensége ? Nincs meg a külön vámterület, a katonákat még ma is németül kommandirozzák, mint azelőtt; hol van tehát az ország függetlensége ? Én meg mondom, hol van. Meredek hegyre nem az jut fői először, aki leggyorsabban indult útnak. A meredek utón nem tudunk följutni, ha a nemzet minden erejét megfeszíti is. Ez csak elcsigázza a nemzetet és mivel fölfedeztük, sőt merem mondani tudjuk, hogy jobb a EGYES SZÁM ÁRA 6 HLLÉR.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék